Pungor András: A szénrakodó

2018. január 13. 17:13 - szerző: Pungor András

Huszka Pálnak hívták. Alig múlt húsz, a kultúrba inget vett, szépen megfésülködött, kisollóval kipiszkálta körme alól, amit a bányából hozott. Sár volt odalent, meg por, tudta, egyszer megfojtja a nyirkos levegőtlenség, és felkerül az ő neve is a régi bányászok gránitjára, de addig is, mondogatta, nézzen ki az ember úgy, hogy az istent is mosolyra fakassza.

Csillében hozták a filmet a városból, Katit a vetítésen látta először. A lány télen költözött apjával a faluba. Lófarkas volt, hamiskás szemű, mégis kedves. Olyan, mint hűtlen Veronika a filmben. Huszka azt képzelte, hogy ő Borisz, a mozi után hazafelé úgy tántorgott a fekete bokrok között, mint a halálos sebet kapott katonafiú a nyírfaerdőben. Anyja az ablakból leste, azt hitte, kocsmázott. Most is úgy rikácsolt vele, mint az éhes madarak az acélsodronyokon. Huszka apja nem élt, őt is elvitte a bánya, de senki sem bánkódott sokáig utána, tudták, ez a világ rendje. Az ő apja is tüdőbajban halt meg, az ő fia és annak a fia is így fog.

Egy nap Huszkát az anyja műszak után elküldte a boltba. Letámasztotta a biciklijét a vasoszlop mellé. Kati akkor lépett ki a kisvegyesből. Rámosolygott, ő lehajtotta a fejét. Talán köszönt. A lány elfordította a fejét, dühösen lengett a lófarka. Ezután Huszka rosszul aludt, éjjel a ház előtt cigizett, belerúgott a macskába, folyton a lány járt az eszében. A munka sem ment neki jól, lerontotta a brigád eredményét. Műszak után céltalanul kódorgott a közeli erdőkben. Belevéste a fákba a nevét. Volt egy titkos fa, kidőlt az őszi vihar után, oda a lányét is belekarcolta.

Karácsony után rendezték meg a nagy esküvőt a szomszéd faluban. Mindenki csak erről beszélt hónapok óta. Huszka gyerekkori barátja, Pongrácz Pista vette el a környék legcsúnyább lányát. Szánok, szekerek vitték az ünneplőket a templomból a fiús házba, invitálták Huszkát is, de ő nem ült fel egyikre sem. Útközben a násznép cukorkát, cigarettát szórt a bámészkodóknak. Otthon két malacot, sok csirkét sütöttek, levették az ajtókat, téglát tettek alá, és arra pakolták ki a süteményeket. Pista apja kulák volt, bilincsben hozták a rendőrök az ünnepi alkalomra, csak a négy fal között vették le róla a vasat, egyikük folyton szemmel tartotta, míg a másik evett a húsokból.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Kati is eljött a szüleivel. Huszka a sarokból folyton őt figyelte, de nem mert odamenni hozzá. Már nem volt szomjas, amikor mellélépett a lány. Táncolsz velem?, kérdezte tőle. A férfi elvörösödött, most nem, válaszolta. De csak most lehet, mondta Kati. Huszka remegő kézzel elővett egy cigarettát, rágyújtott. Úgy tett, mintha ügyet sem vetne a lányra. Kati tanácstalanul toporgott, aztán sértődötten odébbállt. Huszka a hideg falnak fordult, nekiszorította a homlokát, öklével a halántékát ütötte. Aztán ivott és ivott. Végül a brácsa hamis hangjára szédült el, kiment hányni az árokpartra. Akkor vette észre Katit, egy fiú csókolta, gyömöszölte a pajta előtt.

Megtántorodott, és nekiszaladt az éjszakának. Sírt, átkozódott. A magas szénrakodó előtt állt meg. Gyerekkorukban úgy tartották, felvezet az égig. A második szintig mertek felmászni, a harmadikra csak a Pongrácz Pistának sikerült, ő volt a legbátrabb közülük. Elővette a bicskáját, a fából ácsolt épületbe belevéste a monogramját, aztán felmászott a legtetejére. Kiállt a szélére, és arra gondolt, az ő neve nem lesz ott a grániton az apjáé mellett. Mielőtt leugrott volna, a kabátzsebéből elővette a fésűjét, megigazította a haját, begombolt a ruháján minden gombot. Felnézett az égre, de nem látott ott mást, csak ásítozó sötétséget.