Pungor András: A ház alatt

2018. március 6. 13:34 - szerző: Pungor András

Fotó: Hernád Géza

Eldöntötték, hogy elmennek moziba, de jött a tanárnője, negyvenes, dögös nő rövid szoknyában. Szia, köszönt neki félénken. A suli végén minden tanár összetegeződött velük. A nő rámosolygott, ügyet sem vetett a barátnőjére, szia, mondta, és ment is tovább.

Igaz, neki ott maradt a mosoly a szája szegletében, de ezért még nem kellett volna a lánynak megsértődnie. Faképnél hagyta, a sarkon felszállt a buszra. Nézett utána, nem értette, aztán a motorra pattant.

Örökölte a Babettát, szülei buszába két éve belerohant a monori vonat. Két munkahelyen is dolgozott, nehogy elvigyen mindent a bank. Jelzálog volt a házon. Vasárnapja volt csak szabad, akkor felült a motorra, kiment vele a kisoroszi révhez. Apja meg az anyja a kikötő kis hídján találkoztak először. Olyan volt, mint egy romantikus filmben, nevettek, amikor mesélték neki. A Dunánál mindig elszívott egy cigit, a csikket dühösen pöckölte a vízbe. Aztán hazament, lemosta a Babettát, megolajozta, ronggyal tisztára törölte.

Most beindította, ment a busz után. A lány a toronyháznál szállt le. Hátranézett, látta, hogy jön utána a motorral, futni kezdett, lobogott a haja. Ő meg előrehajolt, nem érdekelte, ha szakad is a bovden, de nem érte utol. A ház előtt a sárga fűbe lökte a motort. Szaladt be az ajtón, de a lift már felvitte lányt. Melyik gombot nyomja meg? Csak a nyolcadikon lehet. Hallotta a liftajtó fémes csapódását, magasból jött. Felment ő is, de a nyolcadikon hiába csengetett, senki nem nyitott ajtót.

A nagybátyjánál lakott a lány. Szülei meghaltak vagy külföldre mentek, sose kérdezte. Nyáron találkoztak Szentendrén. A Görög kancsó mellett ült a járdán, és sírt. Melléparkolt, beszélgettek. Azt mondta, ellopták a pénzét, nem tud hazamenni. Felültette a csomagtartóra, és a kertek alatt hazavitte. Maradj vacsorára, krumplis tészta lesz, nyújtotta a kezét a nagybátyja. Hálás volt, hogy hazahozta a kincsét. Így mondta. Ő szabódott, végül ott maradt. Bontottak bort, meg kártyáztak, a tévében a Sztárban sztár ment. A nagybátyja elaludt a székben, becsípett a lány is, maga után húzta a szobába, csúfolta. Azóta is így tesz, aztán mindig szerelmeskedik vele, mint akkor.

Másnap felmentek a tetőre. A lány kiállt a szélére, süvített a szél, széttárta a kezét, mint a csaj a Titanicban. Repülök, mondta, hívta maga mellé, de ő rázta a fejét, félt, gyere le onnan, mondta idegesen. Pöcs vagy, mondta a lány, és sértődötten lépett le a párkányról.

Most nem volt senki a tetőn, csak néhány galambot sikerült felvernie. Lifttel lement a földszintre, kilépett az ajtón. Ott volt a lány, a fal mellett guggolt. Nem is nézett rá. Miért csináltad ezt?, kérdezte tőle. Hogy legyen mit kérdezned, vonta meg a vállát. Ő sóhajtott, zsebéből előkotorta a cigit, rágyújtott. Nem szólt. A kocsikat nézte, aztán a sárga füvet.

Úristen, hol a motor? Eldobta a cigit. Kétségbeesetten rohant, megkerülte a toronyházat. Kiabált, mintha a gyereke kóborolt volna el. Aztán leült a lány mellé a járdára, ütötte a halántékát, ellopták, káromkodott, sírt. Hogy te milyen hülye vagy!, csúfolta a lány, felnevetett, gurgulázva, harsányan, aztán már nem bírta abbahagyni. Ő hallgatta, nem sírt.

Lassan felegyenesedett, elindult a buszmegálló felé. Most meg hova mész?, kiabált utána a lány, mi a bajod? Megállt, visszafordult, üres volt a tekintete. Valamit dúdolt, imbolygott, mintha a réven utazna, hullámzott alatta az úttest. Kerülgették az autók. Dudáltak, de ő nem figyelt rájuk. Széttárta a karját búcsúzóul. Mint a srác a Titanicban.