Picasso cinikusan szurkált, párbajt vívott Velázquezzzel

2018. április 13. 21:23 - szerző: Hajba Ferenc

Adjatok egy múzeumot, és én megtöltöm – hencegett Picasso. Igaz, a pápai Esterházy-kastély csupán három termet bocsátott a rendelkezésére, de azt halálában is kétségtelenül megtöltötte látogatókkal és Magyarországon eddig még nem látható képekkel egyaránt. Litográfiáit mutatják be az október végéig tartó kiállításon, Thomas Emmerling gyűjteményéből. A nürnbergi műgyűjtő tavaly Salvador Dalí grafikáit és tarotkártyáit tette közszemlére a pápai kastély barokk termeiben.

Átfogó, nagy kiállítást két éve rendeztek Picasso száz grafikájából és festményéből Magyarországon, mégpedig a Magyar Nemzeti Galériában. Azt csaknem 150 ezren látták, és az érdeklődésre való tekintettel egy hónappal meg is kellett hosszabbítani a nyitvatartási időt. A Que viva Picasso (Éljen Picasso!) című pápai tárlat ehhez semmilyen módon nem mérhető, de izgalmas és hangulatos kamarakiállítás. Kurátora, szervezői ugyanazok, akik Dalí képeit is térbe helyezték a barokk környezetben, a koncepció és jórészt a megvalósítás is ugyanaz, ám az önismétlés nem bántó, csupán nem eredeti.

A megnyitón volt némi feszültség, a szervezők ugyanis dresscode-ot hirdettek meg, csak talpig feketében volt szabad megjelenni, és akihez nem jutott el ez a követelmény, vagy fittyet hányt rá, az bizony az udvaron maradt. A bejutottak bordó kendőt kaptak, a festő kedvenc színeivel is tisztelegni akartak ugyanis Picasso előtt. De volt spanyol fahéjas fánk is, churros meg vörösbor. És volt szivar. Közismert, hogy az újszülött Pablo nem volt elragadtatva a kinti világtól, egyetlen hanggal sem reagált megváltozott környezetére, ennélfogva halottnak hitték. Nagybácsija, az orvos Salvador Ruiz tudta szóra, illetve sírásra bírni az arcába fújt szivarfüsttel. Születésekor hosszú ideig volt oxigénhiányos állapotban, ennek következtében csak tízéves korában tanult meg számolni és írni, de kilencéves kora óta zseniálisan rajzolt és festett.

Fotó: A szerző felvétele

A pápai kiállítás első termében két irodalmi illusztrációs sorozata látható. Az egyiket nyolcvanegy évesen, 1962-ben rajzolta. Születésnapjára összegyűjtötték barátja, az író, költő, színész Jean Cocteau neki szánt vagy vele kapcsolatos tizenegy írását, azokhoz készített litográfiákat, s ezekből közös könyv született. Picasso pár vonalas rajzai cinikus szurkálások, kettőjük furcsa kapcsolatának magasztos látszatával. A tárlaton írásban is felidézik a barátság billenéseit. Cocteau szerint „találkozásom Picassóval meg volt írva a csillagokban”. Picasso rábólintott: „Igen. Én vagyok az üstökös, Cocteau pedig csak egy porszem mögötte.” Mindezt fontosnak tartotta egy tudatosan gyermekrajzszintű litográfiában is ábrázolni.

A szemközti falon a dadaizmus névadója és alapítója, a polgárpukkasztásra szegődött, román származású, de főleg Franciaországban élő Tristan Tzara verseinek illusztrációi láthatók. Háromnegyed óra alatt készítette őket, és széles körben eladhatóvá tette általuk Tzara könyveit. Ebben a teremben található még Picasso 1955-ben, Cervantes regénye megjelenésének 350. évfordulójára rajzolt műve, a három képből álló Don Quixote is.

A kiállítás litográfiái Picasso időskori látásmódját mutatják be. A német műgyűjtő Pápára hozta a festő 1962-ben megjelent Toros y Toreros című kötetéhez készült illusztrációkat is. S bár fontos képek nem jelzik, de feliratokban részletesen taglalják a tárlaton Picasso és a nők zűrös, sokszor kegyetlen kapcsolatait. A legkitartóbb szerelme közismerten Françoise Gilot volt, akit egyébként Rozsda Endre tanított festeni. (A Várfok Galériában rendezett korábbi Rozsda-kiállításon s a magyar festő portréfilmjében is találtunk erre személyes utalásokat.)

A pápai tárlat másik érdekessége Velázquez 1656-ban festett Las Meninas (Az udvarhölgyek) című festményének feldolgozása 58 képben. Ez egy feszült, de hihetetlenül izgalmas párbeszéd, vita, szinte vizuális párbaj Picasso és Velázquez között.

A Que viva Picasso című kiállítás anyaga most látható először Magyarországon.