Örülhetnek az orosz művészek, újra kaphatnak Lenin-díjat

2018. április 23., 17:56

Szerző:

Uljanovszk megye kormányzója aláírta a Lenin-rend újraalapításáról szóló rendeletet, így a bolsevik forradalom vezérének kis szobrát ismét megkaphatják a kimagasló eredményt elért művészek – írja a hvg.hu.

Szergej Morozov Lenin születésnapjára, április 22-ére időzítette a rendelet életbe léptetését. „Meg akarunk tartani minden jót, ami a történelmünk során velünk történt. Ezért jelentem ma be a Lenin-díj újjáélesztését, s a kormányzói Vlagyimir Lenin-díj megalapítását” – mondta a kormányzó. 

Lenin a mai Uljanovszkban, akkori nevén Szimbirszkben született, a díjat pedig először 2020-ban, Lenin születésének 150. évfordulóján adják majd át az arra érdemeseknek. Míg a Szovjetunióban minden évben több Lenin-díjat osztottak ki, a mostani díjat csak ötévenként ítélik oda a kitüntetettnek. A díj mellé egymillió rubel (4,5 millió forint) is jár majd.

 

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.