Nem von bűvkörébe a Budapest Noir – talán mert nincs neki

2017. november 18., 07:16

Szerző:

Fanyar film. A lelke hiányzik. Az a mágia, amely más nézőtereken hatása alá von bennünket, megbénít vagy felajz, kíváncsivá tesz, nyugtalanná, érdeklődővé, feszültté. Bekapcsol – Kosztolányi szavával – a feltranszformált életbe. Ahol minden kameraállásnak, vágásnak, megvilágításnak tétje van. Erkölcse.

A Budapest noir, ez a magyar krimi nem von be a bűvkörébe. Talán mert nincs neki. Szereplői jönnek-mennek, egyik helyzetből a másikba esnek, de nem tudnak kiteljesedni, nem érezzük őket élőnek, hitelesnek, sem szenvedőnek, sem győztesnek. Kevéssé ismerjük őket. Az eszközök, amelyekkel közvetítenék az ő belső világukat, külsődlegesek. Feszültség: egy nagy slukk. Odvasabb feszültség: két nagy slukk. Vagy három, ha nagyban játszunk. „Egy kis cigaretta, valódi, finom?” Talán. Ám ennyi csikk egyszerre: alkotói lustaságról vagy alakteremtő impotenciáról árulkodik. Egy „hamvadó cigarettavég” egyszer elmegy, de minden jelenetben? Pótszer csak a valódi, munkaigényes ábrázolás helyett. (Érted, ugye? Feszült vagyok, hát rágyújtok. S oda-vissza: ha rágyújtok, ez annak a jele, hogy feszült vagyok. Nesze neked, árnyalatokból építkező dramaturgia!) Több a csikk, mint a cikk, pedig mégiscsak egy újságíróról szólna a mese. A vászon csicsog a nikotintól.

A történet érzelmi világa is meglehetősen korlátos. Noha életről/halálról látunk képeket, főszereplőnk, Gordon Zsigmond, Az Est lapok bűnügyi riportere meglehetősen fád férfi. Vagyis itt sem elég csak beszélni az érzelmekről, ki is kell tudni mutatni. A „falra vetített élet”, amint Molnár Ferenc mondta, többet elbírna, mint amennyit ebben a darabban rábíztak.

Kondor Vilmos nagysikerű regényéből laposkás képeskönyv lett, fiaskó, jó néhány jeles színészünk elcsábítása és helyben járatása árán.

(Budapest noir, rendezte Gárdos Éva.) 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.