Megvan, mikor és hol láthatjuk végre Cserhalmi Györgyöt

2018. január 9., 11:41

Szerző:

A Nemzeti Sport értesülései szerint Cserhalmi György, január 11-én Az év sportolója gálán tér vissza először a színpadra.

A Kossuth-díjas színészt tavaly áprilisban műtötték gerincproblémái miatt, és gyógyulása azóta is tart. Az eredeti tervek szerint idén januárban már újra színpadon lett volna, ám ezt végül elhalasztották, mert fizikailag még nem bírja az előadásokat. 

Fotó: Nemzeti Színház/Facebook

Az viszont kiderült, hogy a színész Az év sportolója gálán újra színpadra lép, Udvaros Dorottyával közösen. Dés László, „Minden utcasarkon azt beszélik rólad című dalát adják majd elő, Hrutka Róbert zenei kíséretében.

Hosszú viszony fűzi a sporthoz, fiatal korában a BVSC színeiben vívott, ifiként országos bajnokságot is sikerült nyernie, ám miután felvették a Színművészeti Egyetemre, a versenyzésről le kellett mondania. De a rajongás azóta is megmaradt és ezért is mondott igent a gálán történő szereplésre – idézte fel a színész Orbán Viktor kedvens lapjának.

A gálát 2018. január 11-én, csütörtökön 19.30 órától, amit az M4 sport élőben közvetít. (Index)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.