Meghalt Magyar Péter, az Európa Kiadó és a Balaton dobosa

2018. május 20., 07:59

Szerző:

Szombaton kora este meghalt Magyar Péter. A zenész évek óta súlyos betegséggel küzdött, de még hónapokkal ezelőtt is fellépett a Hunnia színpadán Balaton koncerten.

Barátai többek között a Facebook-oldalán búcsúznak tőle. 

Magyar Péter a nyolcvanas évek magyar undergroundjának egyik meghatározó alakja volt: kultikus lemezek létrehozásában vett részt, a legutóbbi időszakban a Balaton zenekarban dobolt. Magyar Péter 1982-ben, a néhány hónap után távozott Salamon András helyére került a Menyhárt Jenő által alapított Európa Kiadóba, és megszakításokkal mintegy negyedszázadon át, egészen 2010-ig volt tag, a csapat kilenc lemezén működött közre.

2016-ban jelentette meg saját lemezét Csörömpölést vállalok címmel. A bemutató koncerten készült, Szabadíts meg című felvétellel búcsúzunk a zenésztől, nyugodjon békében!

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.