Meghalt Bényei József

2017. szeptember 7. 17:23 - szerző: 168 Óra / MTI

A debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója, a Hajdú-Bihari Napló korábbi főszerkesztője 84 éves volt.

Életének 84. évében elhunyt Bényei József aranytollas újságíró, a Hajdú-Bihari Napló egykori főszerkesztője, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója – adta hírül a Haon.hu csütörtökön.

Bényei József 1934. július 7-én Tiszaladányban született. Előbb a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–történelem szakán tanult, majd elvégezte az ELTE könyvtár szakát. 1958 és 1962 között Debrecenben könyvtárosként, illetve népművelőként dolgozott. A Hajdú-bihari Napló kulturális rovatában 1962 és 1976 között munkatárs, majd rovatvezető, illetve a lap főmunkatársa volt. A debreceni Csokonai Színház igazgatói posztját 1976 és 1979 között töltötte be, utána 1990-es nyugdíjazásáig volt a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője.

Bényei Józsefnek számos verseskötete és prózai munkája jelent meg, az ő munkája a Debreceni Színházművészek 1798–2000 című lexikon is. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségének tizennégy éven át volt tagja, életművéért megkapta a szövetség legmagasabb kitüntetését, az Aranytollat. Munkáját egyebek mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el.