Lukács György, a profilidegen – Szétszórják a szellemi hagyatékot, felszámolják a kutatóhelyet

2018. február 14. 09:22 - szerző: Cegelnyik Natália

Január 15-én elkezdődött az a több hétig tartó átadás-átvételi procedúra, amelynek végén a Lukács Archívumban és Könyvtárban (LAK) őrzött kéziratokat elszállítják Lukács György filozófus egykori otthonából. Egészen máig az 1972-ben megnyílt archívum őrizte a filozófus hagyatékát: levelezését és eredeti szekrényekben lévő könyvtárát, amelyekben Lukács jelölései, kéziratos cédulajegyzetei is megtalálhatók. Itt tárolták műveinek kéziratos és nyomtatott szövegeit, valamint publikációit is. Az átadási folyamat egyelőre a kéziratok számbavételénél, leltárrevíziónál tart.

Az archívum felszámolása nemzetközi tiltakozást indított el, petíció is készült, eddig kétezren írták alá. Idén január 25-én diákok tüntettek a Magyar Tudományos Akadémia előtt, és a tüntetők is csatlakoztak a petícióhoz. Az Akadémiának címzett levelükben azt kérték, hogy garantálják a Lukács Archívum gyűjteményének integritását és helyben maradását Lukács György filozófus Belgrád rakparti otthonában.

Az MTA 2016. március 14-én kiadott közleményében kijelentette: az archívum és a könyvtár fennmaradása fontos számára, azonban „a legfontosabb tudományos cél” érdekében, amely az archívum anyagának „a lehető legszélesebb – hazai és nemzetközi – szakmai körben való elérhetőségét” jelenti,

tulajdonképpen felszámolja a kutatóhelyet.

Mindezt a gyűjtemény szétdarabolásával valósítja meg: a kéziratanyagot az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) kézirattárába szállítják digitalizációs céllal, az archívum könyvtárát pedig áthelyezik az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Filozófiai Intézetébe. Vagyis: a Lukács Archívum és Könyvtár fennmarad, de nem az eddigi helyén, nem az eddigi formájában és környezetében, hanem szétaprózódva a kutatóintézetek között.

Fotó: Sopronyi Gyula

A Lukács Archívumnak azonban éppen az volt a sajátossága és értéke, hogy egy helyen tette hozzáférhetővé a könyveket – amelyekben Lukács kéziratos cédulajegyzetei is ott vannak –, illetve a kéziratokat, a kiterjedt levelezést, a tágabb filozófiai szakirodalmat, valamint a muzeológiai értékű dolgozószobát.

Nem világos, hogy szakmailag milyen indok hozható fel például amellett, hogy a könyvekből kivett és a kéziratok között őrzött kéziratlapokat elválasszák a könyvektől, amelyekből a jegyzetlapokat kivették.

Pedig egy időben a két érintett intézet, az MTA KIK és az MTA BTK Filozófiai Intézet vezetői sem értett egyet a gyűjtemény feldarabolásával. Még 2016-ban Lovász László MTA-elnök kérésére készült egy javaslat, amelyben a szerzők, Monok István, az MTA Könyvtár- és Információs Központjának főigazgatója, és Hörcher Ferenc, az MTA BTK Filozófiai Intézetének igazgatója alapos áttekintéssel és érveléssel vezették le, miért volna kívánatos a gyűjtemény egyben tartása, valamint a Lukács lakás kulturális emlékegyüttesként való megőrzése. Összegzésként azt írták:

„Javasoljuk, hogy a jelenlegi helyén működjön tovább, egy alapos felújítás és a bérleti díjak önkormányzattal történt egyeztetése után. Funkciója közgyűjtemény, emlékhely és posztgraduális és posztdoktori kutatóközpont lehetne.”

2016 áprilisában Lovász László, az MTA elnöke kijelentette: nincs szó a Lukács Archívum szétdarabolásáról, mert az archívumban jelenleg őrzött valamennyi könyv, illetve a digitalizálás és katalogizálás után a kéziratok is egy helyre kerülnek, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Filozófiai Intézetébe. Így véleménye szerint megvalósul a gyűjtemény egyben tartása, emlékhelyet azonban nem kívánnak fenntartani. Abban az esetben, ha valamely szervezet mégis erre vállalkozna, az Akadémia a szervezési lépésekben, technikai lebonyolításban segítséget nyújt.

Ennek ellenére az Akadémia egészen 2018. január végéig semmiféle megegyezésre nem volt hajlandó a 2016 augusztusában létrejött Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvánnyal (LANA),

amely az archívum fennmaradását és egyben tartását tűzte ki legfőbb célul. Az alapítvány olyan megállapodásra szeretett volna jutni, amely biztosítja, hogy a kutatók egy helyen találják Lukács könyveit, kéziratait, a róla szóló irodalomnak legalább egy jelentős részét és a tanítványok írásait, valamint nyitva hagyta volna azt a lehetőséget, hogy az archívumban – mint fennállásának jó részében – szövegkritikai munka és szövegkiadás folyjék. Lovász László 2016 októberében azt mondta a Magyar Időknek: „Többen támogatják egy emlékhely létesítését, de ez profilidegen az Akadémiától.” Hozzátette, hogy a lakás megfelelő hasznosítási lehetőségeiről készek tárgyalni.

2018. január 30-án aztán az MTA megjelentetett egy közleményt, e szerint „mégis fenntartja a Lukács György korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet”, továbbá megállapodást kötött a LANA-val arról, hogy ha sikerül az alapítványnak forrásokat szereznie a lakás 14 millió forintos felújítására, akkor kiegészítik az összeget. A közleményben szerepelt, hogy a felújítás végeztével visszakerülnek a lakásba Lukács György könyvei és a rá vonatkozó irodalom – a kéziratok nem –, valamint hosszan részletezte a digitalizációs folyamat lépéseit. Mivel a közleményt három nappal később az MTI is kiadta, az archívum civil támogatói győzelemként könyvelték el az Akadémia pálfordulását.

Holott győzelemről nincs szó, legalábbis úgy tudjuk, az érintettek közel sem így élték meg. Az alapítvány ugyanis a kezdetektől próbált tető alá hozni egy együttműködési megállapodást az érintettek között, de az MTA többször is kitért ez elől. A módszer egyszerű volt: az MTA küldött egy megállapodástervezetet, amelyben a felek az MTA, az MTA KIK és az MTA BTK Filozófiai Intézete voltak, azaz az alapítvány nem szerepelt benne.

Az alapítvány tett egy utolsó kísérletet, és egy rövid nyilatkozat aláírását kérte az Akadémiától, amelyben az elismeri partnerként a LANA-t, és egyetértési jogot biztosít azokban a munkákban, projektekben, amelyeket anyagilag támogat. Ezt végül az MTA elnöke és a két érintett intézet főigazgatója is aláírta. Ez a kvázi megállapodás nem jelent sem győzelmet, sem pálfordulást, és végképp nem jelenti a helyzet kielégítő rendeződését. Az pedig már tavaly júliusban kiderült, hogy a Lukács lakásra az MTA 2024-ig meghosszabbította a bérleti szerződést, így ez nem új fejlemény, csak eddig nem kapott sajtónyilvánosságot.

– A közlemény azt a látszatot kelti, mintha az alapítvány a közleményben hosszasan tárgyalt részletekben is megállapodott volna az Akadémiával – mondta Mesterházi Miklós, a LANA kuratóriumi tagja, a Lukács Archívum volt munkatársa. – Holott az ott tárgyalt lépések az alapítvány számára vállalhatatlanok. Részletekről a LANA és az Akadémia megbeszélései során nem is esett szó, a nyilatkozat inkább csak kinyíló előszobaajtaja bármiféle együttműködésnek vagy megállapodásnak.

Információnk szerint az MTA és az alapítvány sohasem állapodhattak meg a Lukács lakás felújításának részleteiről, hiszen az alapítvány mindig is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi tudományos közösség, amelynek intézményeitől támogatást remél, nyilvánvalóan nem tatarozásra fog pénzt adni, hanem többek között tudományos munkára, publikációkra, kutatásra, ösztöndíjakra, technikai felszerelésekre, dokumentumok szkennelésére. Másrészt az alapítvány nem állapodhatott meg a kéziratok elszállításáról sem, hiszen egyik fő célja a gyűjtemény egyben tartása, épp a kutathatóság fenntartásának érdekében. Az új döntés tehát nem ad választ az olyan alapvető kérdésekre, hogy mégis miért kell a gyűjteményt feldarabolni.

– A LANA úgy látja, hogy a közlemény megfogalmazója a nyilatkozatra hivatkozva akar, illetve fog végrehajtani egy olyan tervet, amelyhez az alapítványnak semmi köze

– tette hozzá Mesterházi Miklós.

Monok István, az MTA Könyvtár- és Információs Központjának főigazgatója lapunk kérdéseire, amelyben az archívum egyben tartásának kérdését és a rakparti lakás, valamint a kéziratanyag jövőjét firtattuk, nem kívánt válaszolni. Ugyanakkor figyelmünkbe ajánlotta az MTA folyóiratában, a Magyar Tudományban megjelent 2017. augusztusi írását, amelyben ismertette álláspontját Lukács György hagyatékának kapcsán. A 2016-os, a gyűjtemény egyben tartását szorgalmazó, Hörcher Ferenccel közösen írt koncepció után azonban az ajánlott cikket olvasva joggal merülhetnek fel kérdések az olvasóban. Például az, hogy aki másfél éve társszerzőként nyolcoldalas dokumentumban fejtette ki az archívum és a hagyaték egyedülálló mivoltát, jövőbeli hasznosítására vonatkozó terveit, és az, aki korábban teljes eszmetörténeti, 20. századi gondolkodástörténeti, társadalmi és politikatörténeti kutatóhelyet, levelezéskötetet, interjúkötetet, a húszas évek publicisztikájáról szóló összeállítást vizionált, hogyan jutott el addig, hogy leírja: „nem kell túlozni, archívumot emlegetni, amikor a filozófus életének csak utolsó korszaka dokumentálható” vagy hogy „kéziratai közül alig maradt fenn valami”.

Mindennek némileg ellentmond, hogy az archívumban található Lukács teljes, 1945 utáni életműve, szinte összes kézirata a harmincas évekig, valamint a halála után előkerült heidelbergi bőrönd tartalma, azaz több fiatalkori műve, jegyzetei és levelezése – összesen mintegy ezer irategység.

Szintén érdekessé teszi a főigazgatói állásfoglalást az, hogy a cikkére válaszolva az archívum korábbi munkatársai közzétettek egy írást az Élet és Irodalomban, miután a helyreigazítási kérelmüket a Magyar Tudomány elutasította. Ebben sorra veszik a cikk további tárgyi tévedéseit és olyan félretájékoztató megjegyzéseit, mint hogy Monok összekeveri írásában az MSZP Lukács György Alapítványát a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvánnyal.

Fotó: Sopronyi Gyula

Érdekes adalék az archívum körüli visszásságokhoz az a két, Lukács életművének kutatására kiírt fiatal kutatói pályázat, amelyet az MTA BTK Filozófiai Intézet először tavaly májusban, majd pedig július végén tett közzé. Ennek előzménye, hogy az intézet 2012 januárjában szélnek eresztette az archívumból a maradék négy tudományos munkatársat, ám tavaly, jóval az archívum feloszlatásának eldöntése után, mintegy jelezve a Lukács-kutatás fontosságát, két alkalommal is lehetőséget biztosított fiatal kutatók felvételére. Kiderült azonban, hogy a két, újonnan kiírt pályázat valójában egy volt, mert az első kört érvénytelennek nyilvánították, ezért meg kellett ismételni.

Hörcher Ferenc lapunk megkeresésére elmondta, azért volt két pályázat, mert az elsőre nem jelentkezett a kiírt témához illő, alkalmas jelölt. Azt azonban nem tette hozzá, hogy – mint utóbb megtudtuk – az addig beérkezett pályázatok elutasítását elmulasztották indokolni. Az igazgató elmondása szerint a tavaly szeptemberben második körben felvett kutató feladatául szabták a szabadon választott, Lukács György munkásságához kapcsolódó doktori kutatási témájának kidolgozását, valamint két éven belül egy Lukács Györggyel kapcsolatos forrásanyag előkészítését publikálásra. Az intézet vezetője hozzátette, a fiatal kutató az eddigi kutatásait elsődlegesen Lukács György hajdani lakásában folytatta.