Kötelező olvasmányok: sok kárt okoz a teljesen elhibázott rendszer

Vajon olvasóink tudják, melyik irodalmi műből idézünk? „A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak (…) A díszes vendégkoszorú minden tagja készen tartá kezét a poharak karcsú fogantyúján, dicsszomjan lesve a megkezdett tószt véghetetlen rakétájának végelpattanását (…) A háttérbe állított egyiptomi zenekar vezetőjének nyirettyűje a levegőbe volt emelve, hogy amint a tósztnak vége szakad, friss lelkesüléssel rándítsa rá a pohárzaj-elnémító tust.”

Valószínűleg még a felnőtteknek sem könnyen befogadható szöveg ez. Pedig az egyik leghíresebb magyar író klasszikus regényéből idéztünk: Jókai Mór A kőszívű ember fiainak kezdő mondataiból. Kötelező olvasmányként oktatják ezt a mai 13-14 éves gyerekeknek.

Jókai korának egyik sztárírója volt, művei széles közönséget szórakoztattak. Ma azonban regényeit csak sűrű lábjegyzetekkel lehet megérteni. Ráadásul a 19. századi történetek a 21. századi tinédzsereknek teljesen életidegenek.

Kötelezően oktatják a Légy jó mindhaláligot is, holott Móricz Zsigmond ezt a regényét nem gyerekeknek írta – jegyzi meg Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke.

– Móricz tiltakozott elsőként az ellen, hogy a Légy jó mindhalálig iskolai tananyag legyen. Nyilas Misi történetét allegóriának szánta, hogy bemutassa: a vörös- és fehérterror közötti időszakban, egy tiszta lelkű fiatalembernek mennyire nehéz volt a saját sorsát irányítani.

Fotó: FORTEPAN / URBÁN TAMÁS

Miközben a kötelező olvasmányoknak az lenne a legfőbb céljuk, hogy megszerettessék az olvasást a diákokkal, az ellenkező hatást érik el: elrettentik őket a könyvektől. Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, a ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára szerint érdemes arra is odafigyelni, hogy máshol hogyan tanítják a klasszikusokat. Olaszországban például Dante megismerésére egy-két évet adnak a növendékeknek. Kell ennyi idő ahhoz, hogy el tudjanak mélyedni benne.

– Ehhez képest nálunk hetedikben Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyőjét kellene tanítani, és mellé még egy kortárs ifjúsági regényt – mondja Fenyő D. György. – Erre a kerettanterv összesen hét órát ad. Ez Mikszáth művére sem elég, nemhogy plusz egyre. Egy másik példa: Angliában a diákoknak úgy tanítják Shakespeare-t, hogy nem az eredeti szöveget olvastatják velük, hanem modern átiratok közül választhatnak. Magyarországon viszont, mióta 2012-ben hatályba lépett a Fidesz-kormány Nemzeti alaptanterve, a pedagógusok tanítási szabadsága radikálisan csökkent.

Hozzáteszi, a korábbi, Magyar Bálint kultuszminisztersége alatt született NAT nem kötötte meg ennyire a pedagógusok kezét. Az irodalomoktatásban a kompetenciafejlesztésre tették a hangsúlyt, és nem írták elő, mit kell kötelezően olvastatni a gyerekekkel. Legfeljebb ajánlások voltak.

– Most ugyanazt kell olvasniuk az elit gimnázium növendékeinek és a hátrányos helyzetű, alapkészségekkel küzdő társaiknak is. A műszaki szakiskolásoknak és a táncművészetet tanulóknak. Ez képtelenség. Sok megkeseredett kollégánk van, akinek az oktatás kudarccá vált, mert a gyerekek nem hajlandók, nem is tudják elolvasni a kötelezőket. Nem az a baj, hogy meg kell küzdeni egy alkotással. De ha egy mondaton belül öt szót nem értenek, akkor az olvasás élménye elvész, és csak a küzdelem marad. A tanároktól azt várják el, hogy száraz irodalomtörténeti és -elméleti adatokkal tömjék a tanítványaik fejét. Ne a gyerekeket tanítsák, hanem a tantervet. Ez elhibázott út.

Mindez nem új probléma. 2015-ben a parlamentben egy független képviselő kérdést intézett a kormányhoz: mikor fogják felülvizsgálni a kötelező olvasmányokat és az irodalomoktatást? Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt válaszolta: nem terveznek módosítást. Változás azóta sem történt.

Pedig megjósolható volt, hogy az elavult oktatási rendszernek drámai következményei lesznek. A tavalyi PISA-jelentések szerint a magyar diákok szövegértési képessége jelentősen romlott, 28 százalékuk a legalsóbb olvasási szintet sem éri el. Ami azt jelenti, hogy több mint egynegyedük gyakorlatilag funkcionális analfabéta. Fenyő D. György kiemeli: az ő esetükben már nem az a kérdés, hogyan lehetne megszerettetni velük a verseket, regényeket, hanem hogy miként kellene őket megtanítani olvasni.

Ráadásul az OECD-tagállamok között nálunk a legerősebb a korreláció a szociális helyzet és a szövegértési képességek között. A magyar iskolák tudják legkevésbé kompenzálni a szociális hátrányt.

Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke úgy véli, még a mélyszegénységben élő gyerekeknél sem a ruházkodással vagy a megfelelő táplálkozással van a legnagyobb gond.

– Sokat dolgozom ilyen családokkal, és azt tapasztalom, a gyermekéhezéssel kapcsolatos adatok némileg túlzók. Sokkal nagyobb számban vannak olyan gyerekek, akikkel nem foglalkoznak a szüleik. Szellemi értelemben éheznek, és esélyük sincs arra, hogy a lemaradásaikat behozzák az iskolában.

Gombos Péter hangsúlyozza, ha a gyerekeket olvasóvá akarjuk nevelni, a szüleikkel is együtt kell működni. Ő is részt vett abban a 2017-es országos reprezentatív kutatásban, amelyet uniós forrásokból a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rendelt meg, és a hazai olvasási szokásokat mérte fel. A vizsgálatok azt is bizonyították: a fiatalok olvasási kedve szorosan összefügg azzal, hogy kiskorukban mennyit meséltek nekik.

– Megkérdeztük a szülőktől, milyen gyakran mesélnek a három–öt éves gyerekeiknek. Elképesztő volt látni, hogy azokban a régiókban, ahol a legalacsonyabb a GDP, mennyivel kevesebbet mesélnek a szülők. Azon diákok között, akik évente egyetlen könyvet sem olvasnak el, kétszer annyian vannak, akiknek nem meséltek – állítja Gombos Péter.

Hasznos drog

Kukorelly Endre Babérkoszorú-díjas költő, író azt mondja, annak idején náluk otthon nem volt tévé, ezért kiskorától kezdve állandóan olvasott. A magyarórák kötelezői a kötélre emlékeztették, így inkább berzenkedett ellenük.

– Az irodalomoktatásnak az lenne a célja, hogy beetesse a gyerekeket irodalommal. Olvasásfüggővé tegye őket. Ne azért legyen ez fontos számukra, hogy ötöst kapjanak vagy művelt emberekké váljanak. A lényeg, hogy rákapjanak az irodalom ízére, megtapasztalják, hogy a könyv élvezeti cikk. Egy jó regényben el lehet merülni, kikapcsol, kizárhatjuk a külvilág gondjait. Az olvasás olyan, mint egy hasznos drog.

Az egész életünket kortárs módon éljük. Kortársként öltözködünk, közlekedünk, kommunikálunk. Ugyanakkor az iskola arra kényszeríti a fiatalokat, hogy a kultúrát 19. századi módon fogyasszák, és, mondjuk, Jókait olvassák. Vagy antik emberként az Antigonét. Pedig Kukorelly Endre szerint a gyerekekkel csakis kortárs irodalmat lenne szabad olvastatni. A kortárs művészetek zajával kell őket körülvenni. Az életkoruknak megfelelő kortárs antológiákat írók, pszichológusok, tanárok segítségével kellene összeállítani. Kukorelly Endre állítja, nincs szükség arra, hogy külön olvasmányok legyenek elit gimnáziumoknak és külön a hátrányos helyzetű diákoknak. Az esztétikum ugyanis zsigeri, érzéki élmény, nem kell okosnak lenni hozzá. A műélvezet nem az intellektuális teljesítménytől függ.

Az író azt is javasolja, hogy a klasszikus régi szerzőket a történelemórák keretében tanítsák. A kultúrtörténet részeként érdemes az ókori, középkori vagy akár a száz évvel ezelőtti szerzőkről beszélni, idézni a könyveikből. Ha a gyerekek a kortárs irodalmon keresztül megszeretik az olvasást, később úgyis maguktól fogják elővenni a klasszikusokat. De odáig el kell őket juttatni.

Péterfi Rita olvasásszociológus úgy véli: a magyar társadalmon belül hatalmas a kulturális szakadék. Megfigyelhető ez a kulturális javak fogyasztásában is. Akik tudnak könyveket venni, többet járnak színházba, moziba, koncertekre is. A szegény gyerekek pedig lehet, hogy az iskolával jutnak el először színházba. Nemzetközi példákat is említ: egy 2016-os amerikai vizsgálat szerint az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság negyede nem olvasott egyetlen könyvet sem az elmúlt egy évben. Az Egyesült Királyságban az arányuk 27 százalék. Nálunk a tavalyi felmérés szerint a felnőtt lakosság 50 százaléka nem olvasott könyvet az elmúlt egy évben.

A könyv egykor státusszimbólum volt, sokan büszkék voltak arra, hogy mekkora házi könyvtáruk van. Péterfi Rita szerint a könyvgyűjtés a nyolcvanas évek közepén érte el idehaza a csúcsot. Akkor a háztartások negyedének volt legalább 300 kötetes könyvtára. Most ez legfeljebb a hazai háztartások tizedéről mondható el.

Ennek nem kizárólag anyagi okai vannak. Gombos Péter szerint a múlt évi felméréseikből az is kiderül: könyvtárba azok járnak leggyakrabban, akiknek a legtöbb könyvük van. Nem a legszegényebbek.

Általános tendencia, hogy változott a műveltség presztízse is. Fenyő D. György úgy véli: néhány évtizeddel ezelőtt a művelt embereknek jóval nagyobb tekintélyük volt. Manapság már az orvosoktól, jogászoktól sem várják el, hogy olvasottak legyenek. Bár az sem igaz, hogy a műveltség értéke elveszett.

– Középiskolai felmérésünkben a diákoknak alig egy százaléka válaszolta azt, hogy olvasni ciki, felesleges. Lehet, hogy ők is csak brahiból mondták ezt – jegyzi meg Fenyő D. György.

Péterfi Rita hozzáfűzi: a hatvanas, hetvenes években a szabadidős tevékenységek között jóval előkelőbb helyen állt az olvasás nálunk. Mára jócskán lemaradt a különböző számítógépes, internetes tevékenységek mögött. A csetelés, a közösségi oldalakon való kommunikálás és posztolás messze megelőzi a könyvolvasást. Péterfi Rita szerint paradox helyzet alakult ki:

– Egyfelől soha nem árasztotta el ennyi szöveg és betű az életünket. Az internetfelhasználók akkor is olvasnak, írnak, amikor a neten böngésznek vagy facebookoznak. Az olvasásnak ez az ismeretszerző funkciója elkülönül az irodalmi művek élményszerző olvasásától.

A digitális kultúra hódítása megállíthatatlan. Az okostelefonok elterjedése még inkább felgyorsította a változásokat. Lehetővé teszi ugyanis, hogy az emberek egész nap „online legyenek”. Már nem a könyv a státusszimbólum, hanem például az okostelefon. A fiatalok között egyre több az internetfüggő. Ez egyértelműen negatívan hat a könyvolvasásra.

– A 2017-es hazai olvasáskutatás azt is igazolta, hogy akik egész nap fenn vannak a neten, és 10-20 percenként ránéznek a telefonjukra, azoknak az 58 százaléka soha nem vesz a kezébe könyvet. A 3–18 éves korosztálynak a 13 százaléka függésben él a telefonjával. De a 25–35 év közötti hölgyek is nagyon nagy számban lógnak egész nap a Facebookon – mondja Gombos Péter.

A mobil és az internet státusát jelzi, hogy ezeket a legszegényebb családok is nélkülözhetetlennek érzik. Gombos Péter említi, hogy sok olyan mélyszegény családnál járt, ahol fürdőszoba sem volt, de PC igen. Könyvük viszont egy sem.

Nemcsak az változik, hogy mennyit olvasnak a fiatalok, hanem az is, hogy mit. A digitális gyorsulás, az információrobbanás, a nyugati bestsellerek beáramlása is átalakította az olvasási szokásokat. Már nemcsak Jókai regényeit érzik a fiatalok végtelenül lassúnak, hanem azt is, amit hatvan éve írtak. A középiskolás korosztálynál a 2017-es felmérés szerint dobogós műfajok a fantasy, a horror, a szórakoztató könyvek. A fiatal generációnak nincs nagy meghatározó, közös olvasmányélménye. Összefügg ez az átalakuló könyvpiaccal, a szinte beláthatatlan választékkal.

– Vizsgáltuk a 3–18 éves korosztály kedvenc olvasmányait 1500 fős mintán. A Harry Pottert is alig ötvenen jelölték. Sok könyv kerül a listára, de egyik sem emelkedik ki – mondja Péterfi Rita.

Gombos Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy a diákok úgy kerülnek ki a közoktatásból, hogy kortárs szerzők műveivel gyakorlatilag nem találkoznak.

– Voltaképp a nyugatos íróknál befejeződik a tanrend. Az 1930 utáni magyar szerzőkkel szinte semmit nem foglalkoznak.

Régebben az iskola a vasfüggöny mögül nyitott ablakot a világra, ma mintha egy szellemi múzeumba zárná be az ifjúságot. Pedig nekik már azt kellene megtanulniuk, hogy miért érdemes olykor eltenni a mobilt, kikapcsolni a YouTube-ot, és mi az az élmény, amit csak egy igazán jó könyv tud nyújtani.