Kína messze van, de legalább van áthallás bőven

2017. március 20. 19:47 - szerző: Csáki Judit

Mondhatni, ismeretlen világba kalauzol bennünket a Kamrában bemutatott darab szerzője, Frances Ya-Chu Cowhig. A tökéletes boldogság című mű arról szól, hogy Kínában falun élni kilátástalan nyomorúság, a városban ugyancsak, de másképp.

A játéktér két oldalán ülünk, köztünk egy kissé süllyesztett piros medence; víz nincsen benne, viszont vasrudak fogják körül, van benne néhány doboz, egy itatóvályú-féleség, egy hinta. Szóval ez egy jókora kalitka, esetleg ketrec, embernek való, amennyiben bárkinek való. Cziegler Balázs tervezte.

Ha máshonnan nem, a hírekből tudjuk, hogy Kínában a lánygyerek még nemrégiben is selejtnek számított (aminek egyik következménye, hogy annyira eltorzultak a nemek közti arányok, hogy mostanság a többférjűség intézményén folyik a gondolkodás, hiszen nőhiány van), ezért sok kislányt a születése után rögtön megöltek, a megmaradottak pedig afféle szégyenfoltként, a férfiaknak alá­­rendelve, az ő szolgálatukba állítva élték az életüket.

Így születik meg és szinte véletlenül marad életben a darab hőse, Napsugár is, aki azért indul el a nagyvárosba és áll be a gyárba vécét pucolni, mert apját és öccsét kell támogatnia otthon.

Az alig négy éve született darab a kilencvenes évek elején játszódik, vagyis már jóval Mao Ce-tung halála és néhány évvel a Tienanmen téri vérengzés után. Ez a „jóval” persze relatív: nagy ország lévén a változások is lassúak, a hatások is maradandóbbak, a tudás is, az információ is lomhábban csordogál. Nem tudom, köztudomásúnak mondható-e mifelénk is, hogy Mao Ce-tung volt a huszadik század egyik legnagyobb tömeggyilkosa; tudunk-e legalább annyit erről, mint a Tienanmen térről, melynek eseményeit már az internet röpítette szét a világban.

A Tienanmen tér fontos motívum ebben a darabban is: Napsugár apjának bátyját ott ölték meg a rendőrök, és a tragikus eseményt erőltetett hallgatás övezi a családban. Az apa ugyan azóta lett a kalitkák és kismadarak megszállottja, azóta szűkült az érzelmi világa a tollas kis lényekre, de az összefüggés a két gyerek számára rejtve marad.

Frances Ya-Chu Cowhig: A tökéletes boldogság – Katona József Színház, Kamra   Fotó: Dömölky Dániel

Napsugár a városban pucolja a vécét, és természetesen többre vágyik; egy ismerős révén becsöppen egy úgynevezett önismereti és önfejlesztő tanfolyamra, ahol nemcsak különféle praktikákat lehet eltanulni a „változtasd meg életed” tartalmú agymosás remélt sikeréhez, hanem a világ bármely egyeteméről is lehet diplomát szerezni. Napsugár megtanul ezt-azt a közhelyes, ám szükséges társadalmi érintkezési szabályokból, de főleg az ambíció fontosságát sajátítja el. Az ambíció pedig komplex ügylet: nemcsak a munkahelyi előrehaladásra, hanem a személyiség öntudatosodására is rátelepszik.

A Kamrában hamar a darab fölé nőnek a színészek – vagyis leginkább tőlük lesz érdekes a történet. A Napsugárt játszó Mészáros Blanka például szaltóval közlekedik be a játéktérre, és ez a vehemencia, a jelenlét fizikai energiája végigkíséri az alakítását. Amúgy meg: ő maga ez a tizenkilenc éves lány, dacos, akaratos, aggodalmas és bátor, sőt vagány; a színészi eszközök tetten érhetetlenek, annyira koherens a figura, az ő sajátos fejlődéstörténetével együtt. Mészáros Blanka tehetsége tényleg sugárzik – hogy szoros jelentéséhez közelítsem az elcsépelt frázist.

Dankó István játssza az apát, akinek érzelemvilága kizárólag a mániájával, a madarakkal kapcsolatban létezik, és Dankó lefegyverző pontossággal vált nulláról százra, amikor a gyerekei­­ről, az életéről a kalicka lakóira fordítja figyelmét. Igazi alattvaló, aki megtalálta a gyógyírt az életre.

Máté Gábor rendezésében az első felvonásban egy történet bontakozik ki – Török Tamara szókimondó fordításában –, a másodikban a figurák; ekkor válik például rétegzett, összetett jellemmé a Dér Zsolt e. h. által játszott Öcsi, Napsugár öccse, aki a Majomkirály szimbolikus meséjébe helyezkedve ugyancsak kitörne a vidéki létből. Dér rendkívüli fizikai képességét jól használja, de nem játszatja túl; élénk mimikája, komédiára, iróniára is hajló képessége izgalmas színészt ígér.

Bán János több szerepben tűnik föl, igazában a vécépucolók főnökeként hoz sűrű figurát; a csöppnyi hatalommal bíró alak nem győz uralkodni a legalul lévők fölött, és Bán ebbe a figura hitványságába is képes a nyomorult sorsot belepasszírozni.

Borbély Alexandra Ming-Ming gyári munkáslánya az ön­­fejlesztés megszállottja, aki a modern kor egyik nagy átverő bizniszének áldozataként vezérszólamokat, álságos és külsődleges gesztusokat imitálva remél kitörni a zsákutcás élethelyzetből. Borbély ennek a reménykedésből szőtt magabiztosságnak a törékenységét mutatja szépen – és a rendőr szerepében pedig a csak ejtett hanggal operáló, hideg érzelemnélküliséget.

Szirtes Ági a falusi nyomoronc Wang asszonyt és a másik póluson a magabiztos üzletasszonyt, „az árérzékeny Kína alelnökét”, Artemisz Csangot játssza – és ő, aki az élettörténetek gesztusokba, arckifejezésekbe, intonációba sűrítésének nagymestere, most is mindent elmond a két szélsőségről. Amelyeknek van közös pontja: a túlélés mindenek feletti kényszere, kerül, amibe kerül, fönt kell maradni, meg kell maradni. Akár elegáns, aranyban játszó ruha és neccharisnya, akár toprongy borítja az embert.

A darab első fele erősebb, érdekesebb, a másodikban túlságosan pucér a dramaturgiai rugó. Napsugár életének nagy eseménye, hogy a Gyöngyfolyó Gyár ünnepségén a munkások nevében beszédet mondjon. Az előre megírt szöveg ott, a helyszínen persze kifordul a szájából. Mészáros Blanka ekkor Napsugár panaszát magyarországi szövegre váltja, szegény gyerekekre, az egyházi iskoláknak jutó sokszoros állami pénzre. Voltak, akik ezt sokallták – ami engem illet, a helyzetet sokallom, nem ezt. Ezt elvárom a színháztól.

Igaz persze, hogy a darab vége ettől függetlenül laposodik el: a Száll a kakukk fészkére című regény alighanem nagy hatást tett az íróra.

Ami pedig a magyar vidék ki­­látástalanságával kapcsolatos át­­hallásokat illeti: a kínai bűncselekmény, Mao Ce-tung uralma párhuzamnak, asszociációs bázisnak túl erős. Elnyomja a magyar vidék jogos panaszát.