Kiállítással ünnepel a húszéves Harry Potter

Az első HP-kötet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából nyílik pénteken kiállítás Londonban, amelyen J. K. Rowling varázsvilágának számos relikviája mellett a varázslás történetével kapcsolatos dokumentumok és műtárgyak is szerepelnek. A Harry Potter: A History of Magic (Harry Potter: A mágia története) című kiállítást a British Library rendezte a Harry Potter és a bölcsek köve című regény kiadásának évfordulójára, amit később New Yorkban is megrendeznek.

2017. október 20., 10:59

Szerző:

A tárlaton a nyolcéves Alice Newton feljegyzése is látható, amit apjának, a Bloomsbury Kiadó egyik főnökének írt: „Szerintem ez az egyik legjobb könyv, amit egy nyolc-kilenc éves elolvashat.”

Ennek a rövid, ámde velős kritikának a hatására adta ki a Bloomsbury a Harry Potter és a bölcsek köve című regényt 1997-ben, amelyet hat folytatás követett. A regényfolyam világszerte hatalmas sikert aratott, és meg is filmesítették. „A Harry Potter-történetek mágiája mögött történelmi hagyományok sokasága rejlik, amelyekkel J. K. Rowling tisztában volt” – mondta el Alexander Lock, a kiállítás egyik kurátora.

Számos ritka könyv és kézirat tekinthető meg a tárlaton, amelyek a varázslás folklórjával foglalkoznak, de varázslóüst, boszorkányseprű és kristálygömb is van a kiállított tárgyak között. A Potter-történet születését Rowling sok vázlata, rajza, a Roxfort varázslóiskolában oktatott tantárgyak felsorolása és a Roxfort térképe is illusztrálja.

Természetesen a kiállítás anyagát a Roxfort tantárgyai szerint rendezték el, külön szobát kapott egyebek mellett a bájitaltan, a sötét varázslatok kivédése vagy a legendás lények gondozása. Az egyes szekciókban azok a tárgyi emlékek is megjelennek, amelyeket Rowling belevont a kitalált varázslóvilágba. A bájitaltannal foglalkozó teremben például a British Múzeumtól kölcsönkapott bronzkori üst is látható.

A február 28-ig megtekinthető kiállításra már elővételben rekordszámú, mintegy harmincezer belépőjegyet vásároltak.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.