Kásler Miklós 12 milliót adott az Ismerős Arcoknak, a Kárpátia 4 milliót kapott a miniszteri keretből

2020. június 4., 11:30

Szerző:

12 millió forint jutott a Nemzeti Kulturális Alap április-májusi miniszteri keretéből a Real Pictures Kft.-nek, hogy

filmet készítsen az Ismerős Arcok zenekarról.

– írja a 444.

(Ez a formáció jegyzi egyebek mellett a NER-himnusszá nemesült Nélkülded című melódiát is)

Kásler mindemellett 20 millió ad a Kincses Kolozsvár Egyesületnek a Kolozsvári Magyar Napokra, 10 millió forinttal támogatja Kossuth Lajos és Széchenyi István bronz domborművének felállítását is a szlovákiai Királyhelmecen, Kállai Ernő pedig 5 millió forintos alkotói támogatást kapott az „Erdélyi emlékek – szépen szól a tárogató hangja a Hargitán” című műve elkészítésére,

a Kárpátia zenekar dokumentum- és koncertfilmjének vetítésére pedig négymillió forint jutott

– írja a portál.

Ami a Kárpátiát illeti, vélhetően arról a filmről van szó, amelyet Kásler 2018-ban ötmillió forinttal támogatott meg. 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.