Időkapszula

2017. november 30. 13:04 - szerző: Bölcs István

Pár másodperc örökkévalóság, amíg lefut a 17 méter hosszú filmtekercs a masinában, megörökítve a lyoni Lumière-gyárból a munkaidő után kilépőket. A nők malomkerékkalapban, hosszú szoknyában, a férfiak gigerlis öltönyben, nyakkendőben. A vidám, már-már viháncoló szabadság átjön a képeken, amelyeket a két mérnök-feltaláló-filmrendező rögzített 1895. egyik márciusi kora délutánján.

A vásznon szereplők közül már egy sem él. Nem élhet. És mégis itt vannak, mozognak, testük jellé lett. A film volt képes először az időben-térben konkrét mozgásokat időben-térben konkrét mozgásokkal közvetlenül ábrázolni. Nem a szavak áttételével, nem a zene tempóváltásaival, nem a festészet illúzióival, nem a szobrászat sűrítéseivel. A reggeliző kisbaba, a befutó vonat, a megöntözött öntöző képsora új korszakot nyitott az ábrázolásban.

Átlépjük az idő korlátait. Szemügyre vehetjük a lóvasutas Párizst, az ezredforduló világkiállítását, aztán London, Velence, New York, Tokió panorámáját, mert a feltalálók ráéreztek a kínálatra (az egész világ!) és az igényekre (szintén az egész világ). A dokumentum erejére. A megrendezett/átrendezett valóság hatására. Ahol érdekessé válhat egy bicikliverseny, zsákban futás, a hegyivadászok kiképzésének groteszk kánkánja, az evező matrózok együttmozgásának ritmusa, a fogatok a Notre-Dame előtt, az aszfaltozás gőze, a mosónők sormintája, a pórul járt Rómeó esete, a hajó vízre bocsátásának szertartása.

És a kor, amelyben a kongresszusra összegyűlteknek majd mindegyike Girardi-kalapot hordott, azét a divatot teremtő olasz-osztrák színészét, aki a császári szeretőnél, Schratt Katalinnál megelőzte magát az uralkodót. Jár egy globális kalapemelés a Lumière testvéreknek is. Ajánlom!

(Lumière! Szerkesztette és összefűzte Thierry Frémaux.)