Idén „Vive la France!” a világ legnagyobb zongorafesztiválján

2018. június 25. 10:15 - szerző: Magdolna Wiebe

Németország egykori ipari fellegvárában, a Ruhr-vidéken és a környező nagyvárosokban, Düsseldorftól Hammig, Münstertől Wuppertalig 23 színhelyen rendezik meg immár 30. alkalommal a világ legnagyobb zongorafesztiválját.

A  július közepéig tartó koncertsorozaton 115 szólista és 16 zenekar lép fel 66 hangversenyen, amelyekre összesen 50-60 ezer hallgatót várnak. Ilyen méretű zenei programsorozat egyedülálló a világon.

A helyszínek változatosak: hagyományos hangversenytermek mellett kastélyok és kúriák, egyetemek és egykori gyárcsarnokok. A Ruhr-fesztivál – ellentétben legtöbb hasonló nemzetközi társával – nem a tehetős, exkluzív közönségre épít: célja, hogy minél több emberhez vigye el a komolyzenét. Így a belépőjegyek kétharmadának ára – összevetve a koncertek színvonalával – nyugat-európai viszonylatban igen mérsékeltnek számít.

Claude Debussy halálának és az első világháború végének 100. fordulója arra késztette a fesztivál intendánsát, Franz Xaver Ohnesorgot, hogy a német-francia barátságot hangsúlyozó programban francia zeneszerzők művei álljanak előtérben a barokktól egészen a kortárs zeneszerzőkig. Debussy művei mellett Jean-Philippe Rameau, Francois Couperin, Jean-Henri d'Anglebert, Camille Saint-Saens, Maurice Ravel, Gabriel Fauret, Pierre Boulez, Olivier Messiaen művei nyújtanak átfogó képet a francia zongorairodalom, a herteni kastélyban rendezett dalestek pedig a francia dal világából.

Juya Wang

A francia szerzők műveit részint korunk legjobb francia zongoraművészei adják elö, mint Pierre-Laurant Aimard, Hélène Grimaud, Rémy Cardinale, Lisa de la Salle, Alexander Tharaud, Claire-Marie Le Guay vagy Jean-Yves Thibaudet. Debussy kompozíciói 40 esten szerepelnek a programfüzetben, így  az interpretációk összehasonlítására is van esély.

Fellépnek továbbá a fesztivál régi vendégei, a nagy zongorasztárok: Grigorij Szokolov, Schiff András, Dame Mitsuko Uchida, Hèléne Grimaud, Marc-André Hamelin, Arkagyij Volodosz, Igor Levit, Maurizio Pollini, Yuja Wang, Jevgenyij Kissin, Khatia Buniatishvili, Gerhard Oppitz, Daniil Trifonov és sokan mások. A világhírű hegedűsztár, Anna-Sophie Mutter kamaraesten lép színpadra.

A Ruhr Zongorafesztivál díját 2018-ban Elena Bahkirova kapta meg, többek között a fiatal nemzedéket támogató kiváló munkájáért.

Tizedik  évfordulóját ünnepeli a fesztivál zenei nevelési programja,  amelynek keretében Duisburg-Marxloh több mint 500 diákjával foglalkoztak kiváló zenepedagógusok, Debussy és kortárs zeneszerzők műveit tanulmányozták egy éven át. Ez a duisburgi városrész jellegzetes a Ruhr-vidék szempontjából: nagyrészt délkelet-európai betelepülök gyermekei járnak ezekbe az általános és középiskolákba, ahol most a zenén kívül másik művészeti formával, a tánccal is ismerkednek. 2014-ben egy éven át Ligeti György, 2013-ban Bartók Béla zenéjével foglalkozott négy oktatási intézmény mintegy négyszáz diákja.