Husam Abed az evangélikusok körasztalán – A győri Öt Templom Fesztiválon mutatkozott be a Dafa Bábszínház
Nagy piros lábasban valami fő. Egy másik edényben arab tea párolog. Feketében, mezítlábasan sürgölődik Husam Abed alternatív színész, bábművész, aki először mutatkozik be Magyarországon. Magyar felesége felemeli a fedőt, beleszimatol a levegőbe, s elégedetten bólint. A közönség is megérkezett: nyolc ember, ennyi a telt ház. Körbeüljük az asztalt. Arab zene szól, a falon megjelenik néhány vetített családi kép Jordániából.
Husam szívélyes. Kezet fog, mosolyog és leül. Csönd lesz. Ő mond néhány mondatot angolul, arabul, ezek már nem civil szavak. Az előadás elkezdődött.
A győri Öt Templom Fesztiválon vagyunk a Kossuth utcában, ahol hétszáz méteren belül öt történelmi egyház temploma áll. Évszázadokon át öt vallás, öt közösség élt mellett békében, egymás iránti tisztelettel. Evangélikusok, katolikusok, reformátusok, szerb ortodoxok és zsidók. E vallások történelmi párbeszédét folytatja az Öt Templom Fesztivál, amely európai kuriózum, s nagyjából ezer jelentkező közül fel is került az Európai Fesztiválok Szövetségének (EFFE) 26 eseményt kiemelő ajánlati listájára. A fesztivált a Karzat Színház szervezi a győri önkormányzat támogatásával. Művészeti vezetője Borsa Kata, aki Pál Kálmánnal együtt az esemény szellemi gazdája is.
De hogyan került Husam Abed „az asztalra”? Egy palesztin a zsidó-keresztény kultúrkörbe?
Az egyszemélyes jordániai Dafa Bábszínház Prágában működik, ott él Husam magyar feleségével. Jó helyen, hiszen Prága az alternatív kultúra és a bábművészet egyik legjelentősebb európai szellemi központjának számít. Borsa Katáék onnan hívták meg Győrbe. Ha van az Öt Templom Fesztiválra kívánkozó előadás, akkor ez mindenképpen az. A párbeszéd izgalmas kiterjesztése.
A jordániai Husam Abed hosszú időn át, gyerekkorától menekülttáborban élt nagyszüleivel, szüleivel, testvéreivel. Nagyapja mindig a múltról mesélt, soha nem a jelenről. Édesapja sem nézett szembe a jelennel. Rájuk mért sorsként viselték a menekülttáborok életét. Hosszú sorban álltak az élelmiszerért. Husam ilyenkor arról ábrándozott, hogy űrlények jönnek el igazságot tenni. De csak egy kövér férfi jött, azonnal megvette tőlük az élelmet, később dupla áron adta el az éhezőknek.
Édesapja tiltotta a politikától, és Damaszkuszba küldte kémiát tanulni, ott talált szerelemre. Tanulni küldtünk, nem házasodni, telefonálta neki az apja. Ő már nem él. Husam előveszi az arab színházak csodaládáját, eltemeti az apját. Hiányoznak a konfliktusaink, mondja, majd a csodaláda másik felét mutatja, amely kézzel tekerős kukkoló moziként villant fel képeket családja életéből.
Kiválóak a bábok, de van jelenet, amikor rizsszemekbe láttatja bele a szüleit, testvéreit. Megszemélyesített történelmi drámák nyílnak hiteles főszereplő előadásában. Feltárul egy életstratégiákat kereső palesztin ember identitása, viszonya a világhoz. A Saját élet című előadás igen fontos a fesztivál által vállalt történelmi, művészeti párbeszédek sorában.
Az előadás végén a fiú, aki a menekülttáborban évekig sorban állt az élelemért, tálalni kezd. Rétegelt ételt, csirkét főzött, krumplival és rizzsel. Kiérződnek a különleges fűszerek. Eszünk. Civilként, teázva, észrevétlenül folytatódik a párbeszéd, most már bábok nélkül. Jóízűen.
