Herczeg Szonja: Sampú
Három óra negyvenkét perc van, és Marika még mindig nem hozta át a gurulóst. Azt mondta, hogy háromra itt lesz, az után, hogy megcsinálta a tejbegrízt Rozikának, és ha vége lett a Titkok és szerelmeknek. Annak már fél háromkor vége szokott lenni, nem értem.
Csöngessek be? Áh, nem zavarom… vagy mégis? Nyugodj már le, hova rohansz? – ripakodok magamra, de hát nagyon izgulok.
Semmim nincs, ami divatos, utoljára ’79-ben vettem a körúti butikban egy batikoltat, tele vagyok még a Május 1.-ből vett holmikkal. De most mit csináljak, ha egyszer nem volt azóta rá szükség, elnyűhetetlen darabjaim vannak?
Csöngetnek, ez már biztosan Marika lesz.
Igen, ő az, hozta a gurulóst. Kicsit ütött-kopott, jaj, csak szét ne essen! Ezek a repülők ráznak, vagy nem? – kérdem Marikát, de ő csak mosolyog, és megnyugtat, hogy higgyem el, nem fogja kirázni a Picket belőle egy erősebb turbulencia.
Tomikám annyira édes volt, azt mondta, Mama, elmegyek érted. Mármint nemcsak a reptérre, de hazáig, és jövünk együtt. De hogy hagyhattam volna, hogy feleslegesen költsék a pénzt? Csak azért, mert vén öreg anyjuk még életében nem tette át a lábát a határon, se földön, se levegőben.
Mindennek utánaolvastam, tudom, hogy mire figyeljek. Hogy a sampon, a tusfürdő és egyebek vagy a nagy táskában legyenek, vagy csak 100 milliliter lehet nálam. Anikóm kérdezte, mi a fenének viszem. Nem érti a kislány, hogy nekem nem mindegy, mit kenek magamra. Amúgy is, majd kiabáljak ki neki a zuhany alól, hogy fordítsa le nekem, hogy mi van a sampú felirat alatt?
Hogy nézne már az ki?
Viszek mindent szépen, az a biztos. Ki van mérve, patikán megcsináltam, egy grammot sem tévedek soha.
Anikó is tudja ezt, együtt sütöttünk minden vasárnap, amikor kicsi volt. Akkor még arról beszélt, hogy Anya, nyitunk egy pékséget a Csengeriben. Ez volt minden álma, saját bolt, két utcával lejjebb. Hát saját bolt nem lett, de a pékség, az bevált, csak nem itthon. – Ne morogj már, az isten szerelmére! – förmedek magamra megint. Abban jó vagyok. Örülnöm kellene, hogy karácsony után végre láthatom őket.
Már öt óra van, holnap reggel hétkor megy a gép. Biztosan elég, ha hajnali kettőkor kelek? Tomika azt mondta, hogy „ugyan, Mama, ki ne menj hajnalban, elég két órával előtte”. De hát Tomika gyors és fiatal, nem tudja, mit beszél.
Szépen hívtam taxit hajnali háromra. Az a biztos.
Kihűlt az étel, elcsomagolom. Nagyon sok alufólia és zacskó kell, nehogy baj legyen. Azt mondták, kint is megfőzhetem, de ugyan már! Biztos, hogy nem kapok olyan oldalast, mint a Pirosnál a csarnokban.
Szaga nem lesz, tiszta natúr.
Kéne egy keveset aludnom, de nem tudok. Mi lesz, ha most látom őket utoljára? Mi lesz, ha mire legközelebb jönnek, már kórházban fekszem? Lacusom már rég vár rám, én már felkészültem, hogy megyek hozzá. Gyorsan elhessegetem a buta gondolatokat, mert Tomika rám szólna, hogy „jaj, Mama, ne rémisztgess, olyan fitt vagy”.
Megeszem a kis pofáját a kis hazugnak!
Ez a gyerek is, hogy nő! Már lány is van az életében, azt mondja az anyja. Valami fura nevű brit faluból származik a kislány, és grenninek hív neki Tomi. Vicces.
Beírtam az internetre, de nem sok találat jött ki. Anikómnak meg nem akartam elmondani, hogy hát lehet, rosszul írtam. Ezek a keresők amúgy is olyan furcsák. Sosem az jön ki, amit keresek, hanem mindenféle marhaság. Nem is tudom, minek hívják keresőnek. Az Ica fia szokott jönni, mióta Tomi nincs itthon, hogy ránézzen a számítógépre.
Mindig azzal kezdi, „Ne tessék minden marhaságot megnyitni!” Hát, köszönöm, fiam, nem vagyok hülye, de akkor meg minek van ez az egész, ha tippelni kell, mit lehet megnyitni, nem? Na mindegy, mondtam neki, hogy keressen nekem valami kezdő angol nyelvleckét. Ott is hagyott nekem egy csomó videót. Mindegyiken olyan gyorsan magyaráztak, hogy két perc alatt bezártam. Öreg vagyok én már ehhez.
Jaj, lehet, sok lesz az a hús, és túlsúlyom lesz. Arra nagyon figyeljek, mondta Anikóm. Kiveszek egy pár szeletet, leviszem hajléktalan Zolinak. Én egy falatot sem tudok enni.
Na most mihez kezdjek? Tizenegy óra, ilyenkor már rég aludni szoktam, de most nem tudok. Meg már minek. Nemsokára jön a taxi. Inkább melegítek egy kis kakaót, bekapcsolom a tévét, hátha van valami ismétlés. Még beteszek pár kombinét, hátha az eső miatt hideg lesz. Nem lehet elég óvatos az ember.
Lacusommal mindig a Kojaket néztük. Szerette, azt mondta, pofátlan és rendes egyszerre. Nem teljesen értettem a pofátlan részt, de Lacus szemtelenül vigyorgott meg kacsingatott, mikor ezt mondta. Már csak VHS-kazettán van Kojak, de a lejátszó nem működik. Így akkor csak kapcsolgatok.
Lehet, hagynom kellett volna egy szelet húst a taxisnak is? Biztosan örült volna neki. Na, sebaj, sütök neki egy adag pogácsát.
Hajnali egy óra van, most már pikk-pakk eljön az idő.
Nem akarok menni.
Nem lehetne, hogy ők jönnek haza?
