Herczeg Szonja: Hőség

Novella.

2018. augusztus 18., 18:06

Szerző: Herczeg Szonja

Hétfő van. Ma hét óra körül kitolják a kukákat. A rózsaszín, Minnie egér ruhás nő húzza maga után a sárgát. Haja sárga, pedig láthatóan eredetileg fekete. Másik kezével az orrát piszkálja, mögötte egy cingár pasas vonszolja a zöldet.

– Megmondtam, hogy rohadtul nem vállalom. Öt negyventől kezdődik az Izaurán a sorozatom. Nem tudom megoldani.

– De fel tudod venni, mondtam már.

– Hát ahhoz sincs rohadtul semmi kedvem. És a Bea is akkor nézi, hogyan beszéljem át vele, hogy mi történt, ha később látom? Hogy? Mi?

Nekem meg ezt hallgatni nincs kedvem, ebben az órában. Mégis azt teszem. Az éjjel csavarni kellett volna a lepedőt alattam. Huszonkét fokra ment csak le a hőmérséklet. De nem valószínű, hogy ezért. Lassan tükörtojást lehet sütni a párkányon.

Hol van a kötőtűm? Vagy a hurkapálca?

Egész álló nap ide süt a nap. Déli fekvés. Felveszem a sapkát inkább. Bántja a szemem. Ég, vörös.

– Mi az, hogy nem? Most értünk haza. Itt lakunk, baszki!

Valami esemény van a huszonkettesben.

– Megmondtam, hogy kifizetem, de milyen retek vagy te, aki kipakolod a holminkat az utcára. Ember vagy? A Timi itt izzad, egész éjjel nem aludt, majd összeesik, te mocskos csíra, mit gondoltál te magadról?!

– Mondd neki, hogy hívjuk a zsarukat! – szól oda neki az izzadós, kókadozó lány. Guggol a lépcsőn, kis szoknyája alá telibe belátok.

– Hülye vagy, te. Hogy hívnám a zsarukat eszes, mi tartozunk. Pf, ezt nézd meg… – válaszolja a telefont letakarva a mérges faszi, miközben fel alá- járkál egy másfél négyzetméternyi körben.

Fotó: Pixabay

– Jól van, csak annyit mondok, hogy megtalállak, tudjad. A Szmifu tudja, hogy hol laksz, meg minden. Vigyázzál!

Na, ez is jól végződött, szedik a zacskóikat. Kettő ott marad. Egyikben edények vannak, a másikban meg, ahogy látom, tusfürdő, pipereholmi. Egy kis hab, mondjuk, illene az egy hete kint hagyott gumi gyerekmedencébe, ami ott virít a huszonnégyes kapualjban.

Délidő, kicsit bóbiskolok.

A redőny véd a sugaraktól, a hőségen viszont nem segít. Ömlik rólam a víz, próbálom hűteni magam az idekészített itallal, de az is meleg. A jég már elolvadt. Akkor sem bírok kimenni.

Végre talán elalszom. Gitárzene. Ez csak az atlétás fiú lehet a húszból. Mindennap délután egy órakor játszik. Nem rosszul, de nem is jól. Csak húsz percig kell hallgatnom. Már csak tizenkilencig. Tíz másodperc.

Bambulás. Semmi sem történik.

Egy felpuffadt arcú nő lóbálja a tablettást… Egy kutyát sétáltató nő. A szomszédos utcában lakó afrikaiak mindjárt nyitják a pincét. Nem isznak, nem hangoskodnak. Beszélgetnek sörrel a kezükben. Ha jön egy járőr, leszaladnak. Korrekt.

Hol van az a kurva kötőtű? Hát tudom, hogy itt volt valahol.

– Van egy kis pénzed? - csámcsog rá az előtte gyaloglóra egy tizenéves lány.

– Nincs, de akad csokim.

– És cigid?

– Az van.

– Milyen?

– Nem mindegy?

– Nem, érted, így is szar az életem, nemhogy szar cigit szívjak még mellette.

A jelenet végkifejletét már nem hallom. Haladnak az utca sarka felé, de ahhoz ki kéne hajolnom. De arra nincs erőm. Ülni az ablakban, az megy. Lehúzni a redőnyt, az megy. Vizet spriccelni magamra, az is. Pipa.

A szokásos, este hét órás hívás.

– …Igen anya, fürödtem… Ettem is. Rendeltem pörköltet nokedlival. Anya, hidd el, minden oké… Persze, meleg a gipsz, de hűtöm magam a ventilátorral. Nem, nem beszéltem vele… Majd visszahívom, persze. Hogy mit csináltam? Olvastam, filmet néztem. Úgysem ismered, egy sci-fit. Elfoglalom magam, hidd el… Nem hiszem, hogy megint beszélnünk kellene róla. Igen, tudom, hogy el kellett volna mennem a temetésre. Nagyon fájt a lábam. Tudom, hogy nem én vagyok a hibás. Anya, kérlek, ne ismételd el az egész balesetet újra! Lehet, hogy a pszichológus azt mondta, hogy jó, ha újra átbeszéljük. Anya, kérlek. Igen, hiányzik. Most így jó? Hogy a büdös, mocskos picsába ne hiányozna??? Nem, nem csináltam még semmit a dolgaival. Nem, ne gyere át megcsinálni, most olvasok, lassan a könyv végére érek, le kell tegyem, elvesztem a fonalat. Igen, anya, majd jövő héten… Szia!

Végre hivatalosan is este van. Lefekhetek. Hallgatom a 23.30-as, utolsó buszt. A macskák bagzását hajnal egy óra fele. Az első, induló munkást háromkor. A bőgő csecsemőt négykor. Az okádó részegeket ötkor. A házban lakó néni bevásárlókocsijának zörgését hatkor.

Kedd lesz. Hétkor nem jön a kukásautó. De valami biztosan történik.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.