Ha megállnának, széthullana a birodalom – Székely Csaba a NEResztényekről és írói kultuszokról

Immár második alkalommal adták át a Rózsavölgyi Szalonban a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg, Örkény István özvegye alapított. A szakmai zsűri fődíját Székely Csaba, Marosvásárhelyen élő író kapta a 10 című darabjáért, amelyet a Radnóti Színház játszik nagy sikerrel. A darab arról is szól, mit lehet a tízparancsolattal kezdeni egy szeretet nélküli, hitetlen világban. De a szerzővel beszéltünk arról is, milyen az orbánizmus eretnek vallási irányzata és kultúrája.

2020. március 9., 06:00

Szerző:

Darabjaiban nem először foglalkozik a kereszténységgel. A Passió XXI.-ben arra kereste a választ, mi történne, ha Jézus újra eljönne közénk. A 10 pedig azt mutatja be, mit jelenthet a tízparancsolat egy olyan világban, amelyet Isten elhagyott, és eltűnt a szeretet. Miért érdeklik ennyire ezek a témák?

Mert olyasmiről van szó ezekben, ami meghatározza a kultúránkat és szorosan kapcsolódik ahhoz a mindenki számára fontos kérdéshez, hogy mi lesz velünk a halál után. Ugyanakkor a szakmámból kifolyólag is foglalkoztatnak a tragédiák. Például Jézus története számomra még nincs kimerítve, lehet, hogy majd írok még belőle valamit. Ugyanis amikor készültem a Passió XXI. megírására, és tanulmányoztam azt a kort, hirtelen megláttam, micsoda tragikus emberi sorsokról van itt szó. Addig nem tudtam, és szerintem nagyon kevesen tudják, hogy elég sok messiásjelölt volt az ókori Palesztinában: Ezékiás, Galileai Júdás, Pereai Simon és így tovább. Közös bennük, hogy tanítványokat gyűjtöttek, prédikáltak az utolsó idők eljöveteléről, majd a rómaiak kivégezték őket. Nem Jézus volt az egyetlen messiásnak tartott tanító, akit Pilátus keresztre feszített. De ő az egyetlen, akinek kultusza lett, és ma is él, mert világvallás épült rá. Micsoda kételyek lehettek akkor ezekben az emberekben: vajon én leszek az igazi, aki majd elhozza a vágyott messiási kort, vagy engem is kivégeznek? Szerintem ez a téma megér egy… misét.

Ön is tanult hittant. Meghatározza ez a kereszténységhez való viszonyát?

Örülök, hogy jártam hittanórákra. Nem biztos, hogy az ott kapott tudást később is elsajátítottam volna, legalábbis nem egykönnyen. Ma a vallási, hitbeli kérdésekkel valahogy úgy vagyok, mint a politikai ideológiákkal: egyik elmélet sem tetszik igazán. Nem vagyok ateista, mert valószínűbbnek tartom, hogy egy tervezés eredményei vagyunk, mint azt, hogy az aminosavak és hormonok bonyolult tevékenysége csak úgy magától kialakult. De a hívő emberek istenképe távol áll tőlem, és szétvakarom magam, ha végig kell ülnöm egy istentiszteletet. Viszont szeretek templomban lenni, csodálni a katolikus székesegyházak magasztosságát, a rájuk fordított művészeti energiákat. Szeretem a protestáns templomok puritánságát, az ortodox templomok illatát. És néha át tudom érezni a transzcendenciát. Például ha forró nyári délután egy hűvös templomban, hatalmas, régi orgonán megszólal Bach fúgája. Olyankor úgy érzem: igen, most közel kerültem valamihez.

A tízparancsolatot néhány szenten kívül az emberek sosem tartották be, ma pedig még messzebb kerültünk az efféle erényes élettől. Baj ez? Mit lehet kezdeni betarthatatlan parancsolatokkal?

Fotó: Marton Meresz

Nem az a baj, ha valaki nem tudja betartani a tízparancsolatot, hanem ha szándékosan árt másoknak. Vagy ha képtelen visszafogni magát, hogy ne ártson. Azt gondolom, sokkal fontosabb jó embernek, mint jó hívőnek lenni. Mindegy, hogy valaki vallásos meggyőződésből cselekszi a jót, vagy belső parancs hatására. A második világháború idején albán muszlimok rengeteg zsidót mentettek meg, mert a vallásuk erre tanította őket. Oskar Schindler, a híres zsidómentő viszont ateista volt. A végeredmény szempontjából lényegtelen, hogy miben hittek.

Mindegy, hogy valaki hívő vagy nem hívő? Csak az emberség számít?

Az istenhit megnyugtat, vigasztal. Biztonságot és útmutatást ad arra, hogyan kell élni. Aki viszont nem hisz, annak nincs ilyen útmutató a kezében, és tudja, hogy egyedül kell boldogulnia. De azért nem olyan nagy az eltérés a kétfajta élet között. Hívő és nem hívő ember is ugyanazon a szakadék felé rohanó buszon ül, csak a hívő azt gondolja: a szakadék alján ő majd átszáll egy másik buszra. Hogy miben lehet hinni hitetlenül? Ne felejtsük el, nem a tízparancsolat volt előbb, hanem a lelkiismeret, és a lelkiismeret nagyon igyekszik a jót választani minden helyzetben. Érdemes rá hallgatni, mert a hitet el lehet veszíteni, de lelkiismerete mindenkinek van, az utolsó gazembernek is.

A kereszténység nálunk kormányzati, politikai identitás is. Mennyire keresztényi a jelenlegi hatalom?

Magyarország kormánya nem keresztény, legfennebb NEResztény. Ez egy eretnek vallási irányzat, nevezik orbánizmusnak is, amely sikeresen integrált olyan rendszereket, mint a feudalizmus és a fasizmus. A „Ne lopj!” parancsolatot például kiegészítették azzal: „Hanem változtasd a közpénzt magánvagyonná!” Azzal az intéssel pedig sehol sem találkozunk náluk, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Szeretet? Hiszen nem csinálnak titkot belőle, hogy utálják a melegeket, a zöldeket, a muszlimokat, az européereket, a független színházakat, a tudósokat, a pápát és Harry Pottert. Valószínűleg már készítik is elő, hogy melyik a következő csoport, akiket utálni kell. Másfelől rendszerükben akad némi hasonlóság is a kereszténységgel: ha valaki kritizálni merészeli a NER-t, az ugyanúgy blaszfémiának számít, mint ha Istent szidná.

Visszatérve a 10-re, tavaly nyert a POSZT-on, a Színikritikusok díját is megnyerte, s most a legjobb Kortárs Magyar Dráma díját is megkapta. Mivel magyarázza a sikert?

Gondolom, akik a díjakat adták, jónak tartották. A Kortárs Magyar Dráma díját tavaly az Egy piaci nap kapta, amelyet szintén a Radnótiban játszanak, és ennek külön örülök. Amikor a 10 bemutatójára készültünk Sebestyén Aba rendezővel, éreztük, hogy különleges dolog születik. A Radnótiban most is nagyon jó csapat állt össze, ez lett a munkájuk eredménye, és ezért nagyon hálás vagyok nekik.

Legutóbb a 10 premierje előtt adott interjút nekünk. Beszéltünk arról is, hogy feketelistára került, és a Radnóti igazgatója, Kováts Adél akkor segített, amikor mások elfordultak öntől. Hogy lehet valaki politikailag nemkívánatos író, másfelől a szakma által nagyra becsült szerző?

Nincs ebben ellentmondás. A rendszer számára nem vagyok szimpatikus, sosem fognak vállon veregetni, viszont a szakmának az a része, amelyik bírja, amit csinálok, időnként honorálja is szakmai elismerésekkel.

Azóta bemutatták a Semmit se bánok című darabját a Rózsavölgyi Szalonban, jelenleg több hazai színházban játsszák a darabjait. Mégis feketelistásnak érzi magát?

Nem érzem magam feketelistásnak, viszont az vagyok. Konkrétan tudom, hogy nem szerepelhetek a közmédiában, le vagyok tiltva. Aztán: konkrétan tudok olyan színházról, ahol csak akkor mutatnának be tőlem valamit, ha álnéven írom, és megőrzöm az inkognitóm. És hadd említsem meg itt is, hogy voltam olyan filmes projektben, ahonnan azonnal kidobtak, miután a kultúra félnótás házmestere idézett a Magyar Időkben egyik interjúmból egy Orbán Viktorra vonatkozó részt.

Szakács Árpádra gondol?

Hadd ne kelljen a listagyártók neveit mondanom. A lényeg, hogy ezek mind olyan intézmények – közmédia, bizonyos színházak, filmstúdiók –, amelyeken a hatalom rajta tartja a mancsát. De egyelőre még nem mindegyiken. Mindenhova elér, mindenhol félnek tőle, de vannak még helyek, ahol az a mancs nem nehezül akkora súllyal az intézményre. Na, ott szokták bemutatni az én darabjaimat. A feketelista tehát nem azt jelenti, hogy soha, sehol. Hanem hogy csak ott, ahol még lehet.

A Térey-ösztöndíjasok listájára viszont nem került fel. Nem is jelölte valamelyik írószervezet?

Nem vagyok tagja egyetlen szervezetnek sem, így tudtommal engem nem is lehet jelölni állami díjakra.

Grecsó Krisztián nyilatkozta nekünk: nagyon örül, hogy kimaradt a Térey-ösztöndíjból és a botrányokból. Így van ezzel ön is?

Megértem Krisztiánt. Legszívesebben én is távol tartanám magam az egésztől. Nehéz erről beszélni, mert fogalmam sincs, hogy X. Y. helyében elfogadtam volna-e a pénzt, vagy sem. Mindenkinek megvan a maga nehézségekkel teli élete, anyagi és egészségi helyzete, amelyek befolyásolják a döntését. Szóval én csak a saját nevemben nyilatkozhatom. Volt idő, amikor azt gondoltam, mindegy, ki osztja a pénzt, úgyis az számít, hogy mire fordítom. A születendő művek a fontosak, hiszen én a magyar kultúrát szolgálom, nem a magyar kormányt. Ma azonban már másként gondolom ezt, mert számomra a NER kultúrpolitikája vállalhatatlan. Ebben a rendszerben olyan szinten sérült a szabadság és az emberség, hogy már nem hatnak meg az olyan pozitív kezdeményezések, hogy támogassunk írókat. Gondoljunk csak bele: egyes írókat és költőket letiltanak, kitámadnak, kirúgatnak, másokat pedig támogatnak? Akkor van egy csúnya kultúrpolitika meg egy emberarcú? Nincs, ez egy és ugyanaz. És ez a kultúrpolitika része a nagy fasisztoid gépezetnek, a NER-nek. Úgyhogy én csak azt tudom mondani nekik: srácok, ti összevissza hazudoztatok filozófusokról, civilszervezetekről, színházi emberekről, írókról, a CEU-ról – utóbbit el is üldöztétek. Állandóan vegzáljátok azokat, akikre büszkének kéne lennetek. Úgyhogy jobb, ha ki sem ejtitek a szátokon azt a szót, hogy kultúra.

Voltaképp mi a legnagyobb probléma a Térey-ösztöndíjjal?

Szerintem az egyik az, hogy korrumpálja azokat az írókat, akiknek korábban rendszerkritikus megnyilvánulásaik voltak. A másik pedig: ahogy az újságírásban sem ugyanaz a kategória a BBC meg a Pesti Srácok, úgy ezen a listán is komoly súlycsoportbeli különbségek vannak.

Ösztöndíjas lett a szintén erdélyi származású Orbán János Dénes és az általa alapított állami milliárdokkal kitömött íróakadémia több tagja is. Itt tanít Demeter Szilárd is. Mégis, nem zavarja, hogy ők kaptak pénzt, ön pedig nem?

Engem nem érdekel a mások pénze. Az állam által osztogatott pénz meg főleg nem. Elég nekem tehernek az, hogy az állam osztogatja azokat a pénzeket is, amelyekből azok a színházak élnek, amelyekből én is élek.

Demeter Szilárd szerint nem magyar író az, aki „exportra” ír. Értsd, a liberális Nyugat számára. Miként értelmezi ezt?

Erről a problémáról beszéltem előbb is. Egyes, nekik nem tetsző arcokat önkényesen kizárnak a magyar kultúrából, másokat pedig támogatnak. A jó kultúrpolitika integratív és befogadó, nem megosztó és kirekesztő. Vagy ha bárkit kizár, akkor azt minőségi alapon teszi, azért, mert olyan borzalmasak az illető művei, és nem azért, mert mást gondol, mint amit a propagandaminisztérium szerint gondolni kell. A magyarul író, de nem magyar írók emlegetése ráadásul rossz történelmi emlékeket idéz fel. Legutóbb, amikor divatos volt ilyeneket mondani, agyonverték Szerb Antalt és tarkón lőtték Radnótit.

Fotó: Marton Meresz

A Demokratának azt is nyilatkozta Demeter: „Azt az írót viszont, aki LMBTQ-ideológiát hirdet, és látszik, hogy az "újbeszél" komisszárjaként próbál a nemzeti kultúra létére törni, én is joggal tolom ki mindenféle párbeszédből.” Ez akár önre is vonatkozhat, hiszen az Öröm és boldogság című darabja az erdélyi melegek helyzetéről szól.

Nem hiszem, hogy rám gondolt volna. Legalábbis remélem, hogy nem rám, mert az túlságosan megtisztelő feltételezés lenne, hogy én egymagam a nemzeti kultúra létére török. Bármit is jelentsen ez.

A jobboldali kultúrpolitika nyomulását jelzi, hogy az alaptantervbe került Wass Albert, Nyírő József is. Erdélyi írók ők is, mindketten elkötelezettek voltak a náci, nyilas mozgalmak mellett. Erdélyben is hasonló kultuszuk van?

Igen, Erdélyben is nagyon kedveltek, de szerintem nem az a legnagyobb probléma, hogy bekerültek a NER alaptantervébe. Nyugaton is bekerültek a tantervbe jó tollú írók annak ellenére, hogy fasiszták voltak, Magyarországon viszont nem annak ellenére kerültek bele, hanem pont azért. És ha már az Árpád-ház történetéből kizárólag a győztes csatákat tanítjuk, akkor írókból miért nem kizárólag a legjobbakat? Mégis azt gondolom, hogy egy jó magyartanár kontextusba tudja helyezni ezeket az életműveket a diákok számára, és ez az egész még hasznos is lehet. A probléma tehát szerintem nem ez, hanem például az az elképesztő mennyiségű Wass Albert-szobor, ami Magyarországon épül már jó ideje, és ami ellen nem volt nagy tiltakozás. Mert A funtineli boszorkányban nincsenek náci eszmék, és a románokat is empátiával ábrázolja, a szobor viszont nem A funtineli boszorkányt ábrázolja, hanem az íróját, azt a személyt, aki antiszemita volt, aki csodálta Hitlert, és birodalmi vaskeresztet vett át tőle. És ezzel az írói kultusszal valami tényleg nagyon el lett rontva.

Sokan úgy vélik, a magyarországi kultúrharc szintet váltott: már nemcsak a jobboldal szimbolikus térhódításáról van szó, hanem szándékos kultúrarombolásról.

Ez az ellenzéki diskurzus. A kormánypárti meg az, hogy a kultúra felvirágoztatása zajlik. Az emberek többsége nyilván nekik hisz, mivel ez ömlik szinte az összes médiából.

Miközben szétverik az Akadémia kutatói hálózatát, múzeumokat, levéltárakat, könyvtárakat dobálnak szét, színházakat tesznek tönkre, a Miniszterelnöki Hivatal közvetlen felügyelete alá kerül a filmkészítés.

Ezek tények, és a kultúra szereplői annak hisznek, amit a saját bőrükön tapasztalnak. A NER egy félfeudális rendszer, és a kulturális élet is ennek megfelelően alakul: hűbéri viszonyok kiépítése, újfajta függőségek létrehozása, amelyek mind hozzájárulnak a hatalom erősítéséhez. A birodalmi logika szerint nincs olyan, hogy a hatalom csúcspontja. Amikor már minden be lett kebelezve, akkor is tovább kell terjeszkedni, még nagyobb hatalmat szerezni, még erősebbnek lenni, mert ha megállnának, széthullana a birodalom.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.