Gyabronka József: A természetesség látszata néha iszonyatos melóval jár
– Értelmes, provokatív munkákat szerető színészként miben látod Bodó színházának a vonzerejét?
– Bodó, mint minden jó rendező, mindig akar valamit közölni a kortársaival, fontos témákról kíván beszélni. Másfelől hajlama van arra, hogy ne csináljon unalmas színházat. Ez a kettő együtt nagyon vonzóvá teszi az előadásait. Korábban kétszer dolgoztunk együtt. Halálra röhögtük magunkat a próbák alatt, szerencsére a közönség is élvezte a végeredményt.
– A Krakken műveletben fizikailag is kemény igénybevételt követelő szereped van. Rables minisztert mindenféle testi-lelki atrocitások érik a képzeletbeli Sarntröll fővárosában.
– Rables miniszter abba a helyzetbe kerül, hogy a beosztottjai közül eltűnik egy nagyon fontos ember, aki a kulturális világkiállításon az országa pavilonjának a felépítését intézi. Ezért arra kényszerül, hogy beugorjon a kiállításszervező szerepébe. Tizenkét órás repülőút után megérkezik a kabinetfőnökével egy isten háta mögötti helyre, ahol egyik kellemetlenség éri őket a másik után. Értetlenség és szenvedés a sorsuk. Lelkileg és fizikailag is megpróbáltam felkészülni, jól hozzáállni Rables szenvedéstörténetéhez. A nézők egyrészt drukkolnak majd neki, másrészt kinevetik, amikor kiderül róla, hogy nem túl becsületes. Mint ahogy mondjuk Döbrögin is nagyot mulattunk gyerekkorunkban, amikor Ludas Matyi háromszor visszaverte rajta az ütéseket. A Krakken műveletben is valami ilyesmiről van szó, de csak a végén derül ki, hogy mire megy ki a játék.
– Honoshország politikusában nem lesz nehéz felismerni a mi kis honunk egyes vezetőinek korlátoltságát, ostobaságát.
– A merészebb szerzők évszázadok óta megpróbálnak úgy fogalmazni, hogy mindenki önmagára ismerjen, gondoljuk csak Molière-re. Az Átrium nézői feltehetően fel fogják ismerni, hogy miről és kikről beszélünk. Nap mint nap hasba rúgnak minket, fenékbe billentenek, megaláznak, hülyének néznek. A Krakken műveletben jól esik, hogy mindezen röhöghetünk. Tehát nehogy azt higgyék a politikusok, hogy teljesen átverhetnek minket, pontosan látjuk, milyen játszmák folynak, és ehhez képest egy ilyen előadás segíthet elviselni a helyzetet. A katarzis a színházi terápia eszköze, magunkra ismerhetünk, elkeseredhetünk vagy mulathatunk.
– Bodónál képlékeny anyag a szöveg. Milyen plusz megterhelést jelent, hogy próbáról próbára változnak a mondatok, a jelenetek?
– Viktornak rendkívül gyorsan jár az agya, egyszerre rengeteg megoldást kínál egy-egy helyzetre. Ha a színésznek nem áll jól egy gesztus, hanghordozás vagy magatartás, átállítja, hogy a lehető legjobb stílust, eszköztárat mozgósítsa bennünk. A próbán kívül is rengeteget foglalkozom a szöveggel. Kicsit úgy érzem magam, mint egy zongoraművész, akinek muszáj hat-hét órát gyakorolnia naponta, hogy azt tudja produkálni, amit a komponista leírt, amilyen zenének meg kell szólalnia. Bennem is vannak már bizonyos zenei kezdemények, ehhez képest úgy kell megtanulnom a szöveget, mint egy mantrát vagy a Boci, boci tarkát, anélkül, hogy gondolkodnék rajta. Folyamatosan kikerül belőle pár oldal innen-onnan, és bekerül helyette más. Közben rengeteg gesztust, cselekvést rögzítünk úgy, hogy az automatikus legyen, ugyanakkor rugalmas lélekkel bármilyen azonnali változtatásra is készen kell állnunk. A természetesség látszata iszonyatos melóval jár.
***
Mózsik Imre–Bodó Viktor: A Krakken művelet
rendező: Bodó Viktor
bemutató: március 3. 19:30, Átrium
további előadások: március 4., 15., 16., április 22.
