Elsőfilmes magyar rendezőnő kapott meghívást Cannes-ba

2018. április 16. 13:27 - szerző: 168 Óra/MTI

Szilágyi Zsófia első játékfilmje meghívást kapott a 71. cannes-i filmfesztiválra. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást – jelentették be hétfőn a szervezők Párizsban. 

A Filmalap Inkubátor Programjában Szamosi Zsófia főszereplésével készített film egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről szól.

A világpremier Cannes-ban lesz májusban a Kritikusok Hetén, a magyar alkotás versenyben lesz a május 8-án kezdődő fesztivál valamennyi szekciójában bemutatásra kerülő legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjért is.

A versenyen minden évben mindössze hét pályakezdő rendező mutatkozhat be. A korábbi felfedezetttek között van Alejandro González Iñarritu, François Ozon és Wong Kar Wai – írja a Magyar Nemzeti Filmalap.

Szilágyi Zsófia Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Az Egy nap gyártását a Filmalap a pályakezdő alkotókat segítő Inkubátor Programjának keretében 62 millió forinttal támogatta. Szilágyi Zsófia filmjét, mely a tervek szerint ősszel lesz látható a hazai mozikban, a Partnersfilm gyártotta Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével, az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt.