Egy fotós emléktáblája – 83 éves lenne Szalay Zoltán

2018. május 28., 07:06

Szerző:

Budapest egyik híres lakóépülete a Belgrád rakpart 2.-ben található. A ház falán emléktáblák hirdetik: itt élt Lukács György filozófus, valamint Hirschler Imre szülész-nőgyógyász professzor is. Nemrég egy harmadik tábla is melléjük került, amelyet május 16-án avattak fel. Ezen a napon lett volna 83 éves a tavaly elhunyt Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas, Táncsics Mihály-díjas fotográfus, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás megteremtője, aki 43 évig lakott itt. Az emléktábla elhelyezését a fotós társa, László Ágnes, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője kezdeményezte. A 168 Órának elmondta, őt is meglepte, milyen sok baráti segítséget kapott terve megvalósításához.

– Zoltán nyitott ember volt, sokan szerették. Amikor még nem volt digitális fotózás, a sajtófotó-kiállítások előkészítése a lakásunkban zajlott. Rendszeresen feljártak hozzánk fiatalok is, nemcsak fotósok, de újságírók, tévések különböző szakmákból. Órákon át hallgatták Zoltán történeteit. Elképesztő lexikális tudása volt, egy-egy riportfotója kapcsán szinte történelmi előadásokat tartott. De itt a házban is sokakkal volt jó kapcsolatban. Az emléktábla-avatáshoz meg kellett szereznem a lakók hozzájárulását. Szinte mindenki azonnal pozitívan reagált.

Az emléktábla elkészítését Vadász Bence építészmérnök vállalta. Az avatáson Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke méltatta kollégáját. Felszólalt Szalay Zoltán egyik legjobb barátja, tanítványa, Szigeti Tamás fotográfus is, aki mesterétől vette át a sajtófotó-kiállítás rendezését. A lakók nevében Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára mondott beszédet.

Szalay Zoltán 1990 előtt készült képeit jelenleg a Fortepan digitalizálja, és fölkerülnek majd a honlapjára. 

Fotó: Merész Márton

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.