Blöff estélyi ruhában
Kicsi, de komplikált amerikai család, többszörös házasságokkal és házasságtörésekkel, külön helyekről származó utódokkal, mostoháskodással. Éppen fogadást celebrálnak francia kastélyukban. A végső szemrevételezéskor veszik észre, hogy tizenhárom a terítékek száma. Ami a bibliai utolsó vacsora óta rossz ómen. Babonáséknál kerülendő.
Mi a kiút? Például egy tizennegyedik vendég lenne. De nincs. Az úrnő kitalálja, üljön be csendestársnak az ő spanyol szobalánya. A kirittyentett, estélyi ruhás Maria szabadkozik, nem akar kötélnek állni. De a parancs az parancs. A gyülekező vendégek sorában megjelenő angol főrendnek a család lump ifjú tagja heccből azt súgja, hogy az ismeretlen nő tulajdonképpen inkognitóban utazgató Bourbon-származék. Arisztokrata. (Láthatóan különleges, egyedi példány: baltaprofilját mintha Picasso suhintotta volna.)
A használati utasítás szerint a szobalány-vendég sokat ne egyen, ne igyon, ne beszéljen és ne röhincséljen. Ám a helyzet igéző: a soha figyelemre nem méltatott személyzet most élvezi a felé forduló közfigyelmet, iszik, vicceket mesél, kínosan jól érzi magát, és leinteni sem lehet, hiszen akkor kiderülne…
Eddig remek kabarészituáció: álruha, szerepcsere, félreértés. Ám az angol tüzet fog. Randevúk következnek, és a férfi elmondja: tisztában van Maria titkolt, valódi kilétével, amit persze a nő boldogan félreért.
Azonban a határok gránitszilárdságúak (mit mondjak?), azokon sem átkelés, sem trafikálás, sem átszerelmeskedés nem létezhet. Ahogy elmegyünk a mulatságot ígérő expozíciótól, úgy komorodik a kép: egyre több a társadalomkritika, egyre kevesebb a nevetés. A végén pedig elönti a vásznat a melodráma. Cuppan a hócipőnk.
(A Madame című francia filmet Amanda Sthers rendezte, a főszerepet az autentikus Rossy de Palma játssza.)
