Az Y generáció útkeresései – Fiatal képzőművészek a sörházban

2017. március 12. 17:36

Március 10-től látható a Marionett Craft Beer House-ban Bányai Zsuzsanna, Kuizs Lilla és Tőkés Anna Y GEN című kiállítása. Az alkotók a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzett, illetve végzős animációs diákjai, mind a hárman az Y generáció tagjai (1980 és 1999 között születettek, akik már a számítógépekkel és a modern technikákkal nőttel fel), erre utal a kiállítás címe is.

– A születési évszámunk és a meghatározás szerint az Y generációhoz tartozunk. De a legfontosabb, hogy lányok, csajok, nők vagyunk, egy korosztályból, különböző élethelyzetben, ami folyamatos inspirációt jelent az alkotásainkhoz is – mondta Bányai Zsuzsanna a 168 Órának. Kuizs Lilla szerint hármójuk műveiben könnyen fellelhető a hasonlóság, hiszen ugyanarra az egyetemre, sőt egy szakra jártak, ami mindhármuk életében meghatározó volt. Emellett hasonló korban, legfeljebb más életszakaszban lévő nőkről van szó, akik hasonló gondolatokkal és problémákkal küzdenek, mint párkeresés, utazás, önértékelés, amelyek folyamatos inspirációt jelentenek az alkotásaikhoz.

A kiállított művek között absztrakt olajfestmények, tusrajzok, akvarellek és illusztrációk is láthatók, amelyek az itthoni mindennapok és az alkotók utazásai során születtek.

A megnyitót a kiállítás Facebook-oldalán újhullámos eseményként aposztrofálják, vagyis nem klasszikus megnyitót kell elképzelni borral és pogácsával, a helyszínen a Mad Scientist sörfőzde különleges készítményeit lehet megkóstolni. Az Y GEN-t Fábián Noémi képzőművész nyitja meg, akinél a három alkotó rajzolni kezdett anno. Az alkotók ígérik, hogy megható nyitóbeszéd és egy steril, a művekre összpontosító légkör helyett egy egész estés, beszélgetős program várja az érdeklődőket. A belépés díjtalan.

SZ. E.