Az ismeretlen Bartók – Film az egyik legnagyobb magyarról

– Készített már filmet Wallenbergről, Márai Sándorról és most Bartók Béláról. Mi alapján választ főhősöket?

– Engem elsősorban a nagy történelmi tettek és művek mögötti emberi történetek izgatnak. Nem kerestem párhuzamokat az említett „főhősök” között, bár a sorsuk sok mindenben közös: például mindegyikük életét megváltoztatta a nácizmushoz és a zsidósághoz való viszonyuk. Wallenberget nem azért küldték ide Svéd­­or­­szágból, hogy az élete kockáztatásával másokat megmentsen. Ő az itt átélt szörnyűségek hatására vált hőssé. Márai – akit utóbb többen antiszemitának minősítettek – a németek bejövetele után Leányfalun bújtatta zsidó feleségét, és a naplójába leírta, hogy a zsidóság annyit szenvedett, amennyit más nép elképzelni sem tud. Ő 1948-ban emigrált innen, Bartók már 1940-ben elhagyta feleségével, Pásztory Ditta zongoraművésznővel az országot. Elterjedt velük kapcsolatban az a tévhit, hogy azért kellett menekülniük, mert a családtagjaik között zsidók is voltak. Ám ez nem igaz: Bartók nem akart együttműködni a fasizálódó magyar rezsimmel, s pontosan látta, miféle őrület szabadul el egész Európában.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Honnan ered akkor a tévhit Bartók zsidó rokonairól?

– Szerzői jogait egy német kiadó kezelte. Az Anschluss után a német cég egyik vezetője felkereste a magyar zeneszerzőt, hogy meghosszabbítsák a szerződést. Bartók azonban ezt már nem akarta, s tudta, mi az az egyetlen indok, amivel a kiadót lebeszélheti erről. Közölte, hogy a családjában zsidó származásúak is akadnak. „Gondolja, hogy mi nem vizsgáltuk meg az önök felmenőit egészen a nagyszülőkig?” – felelte hitetlenkedve a német. Bartók erre közölte, hogy a dédszülők között voltak zsidók is. Jelentős veszélyt vállalt ezzel, de így tudott átszerződni azután egy angol kiadóhoz. Bartók az elveiben nem ismert kompromisszumokat.

– Hol hallott erről a történetről?

– Éveken át foglalkoztam Bartókkal, minden vele kapcsolatos írást, a levelezéseit is elolvastam, s amikor tavaly kimentünk Amerikába a fiához, Bartók Péterhez forgatni, ő is elmondta nekünk ezt a történetet.

– Úgy tudom, ön először játékfilmet tervezett a zeneszerzőről, aztán dokumentumfilm lett belőle. Hogy jutott ki Bartók Péterhez?

– Azt gondoltam, ha a komponistát mint embert akarom bemutatni, olyan személyt kellene találni, aki még személyesen ismerhette őt. Tudtuk, hogy a második házasságából született fia kint él Floridában, s hogy már nagyon idős: 92 éves volt, amikor múlt év augusztusában találkoztunk vele. Alig lát és hall, de kitűnő szellemi állapotban van. Mi Bartók Péter egyik régi ottani munkatársával vettük fel a kapcsolatot: ők együtt alapították a még ma is működő amerikai Bartók Records céget, amely a muzsikus műveit és kéziratait gondozza. Meglepetésünkre gyors választ kaptunk: Bartók Péter vár minket. Gyorsan kellett indulnunk, nem volt időnk arra, hogy pályázzunk a filmmel, úgyhogy a saját cégünk, a Filmnet finanszírozta az egész forgatást. De ha ezzel hozzájárulhattunk a Bartók-kép gazdagításához, akkor nekünk megérte.

– Bartók Péterrel korábban megjelent egy-két interjú a hazai sajtóban, mégis az terjedt el róla, hogy senkinek nem nyilatkozik. Önökkel miért tett kivételt?

– Nem tudom, milyen gyakran keresték itthonról: nekünk kint azt mondta, évek óta mi vagyunk az elsők, akikkel magyarul beszélhet. Sok eredeti dokumentumot is a rendelkezésünkre bocsátott: édesapjával kapcsolatos leveleket, családi fotókat, archív felvételeket. Felhasználtunk a filmhez olyan anyagokat is, amelyeket Bázelben a Paul Sacher Stiftung magánarchívumban helyezett el, ahová kutatási engedélyt adott nekünk. Bartók Péter Floridában egy kistelepülésen él, s az idősek otthonában fogadott minket. Érződött, mennyire készült a forgatásra, nyilván úgy érezte, ez az utolsó alkalom, hogy az apjáról beszélhet. Megrendítette az emlékek felidézése. Rajongott az édesapjáért, holott egy zseni mellett nem könnyű felnőni. A filmben el is hangzik, hogy amikor még Budapesten laktak, apja a dolgozószobáját dupla ajtóval zárta, sőt az ajtók közé szivacsot tett, hogy semmilyen külső zaj ne zavarja, ha dolgozik. És amikor feleségével közös koncertturnéra mentek, a fiukat vidéki kollégiumba küldték. De Péter elfogadta, hogy szüleinek a munkájuk a legfontosabb, s boldog volt, hogy az édesapja tanította zongorázni.

– Bartók Bélát 1889-ben vették fel a budapesti Zeneakadémia zongora szakára, s már akkor kimagasló tehetségnek tartották. Óriási karrier várt rá: Európától Amerikáig mindenhová hívták koncertezni. Korának egyik zenei világsztárja volt, miközben népdalgyűjtőként a legszegényebb magyar falvakat járta, ahol nincstelen parasztok fogadták be őt.

– Bartók valóban a világsztárok kényelmes és jól szituált életét élhette volna. Egyik levelében leírta, hogy Madridban lépett fel, a koncert után a spanyol királynővel diskurált, majd hazajött, és elutazott az erdélyi falvakba zenét gyűjteni, ahol víz és élelem is alig jutott. Fonográffal vette fel a dalokat, és fényképezte a mezítlábas falusi gyerekeket. Bartókban nagyon erősek voltak a nemzeti, nacionalista érzelmek, bár ennek másféle jelentése volt az 1900-as évek elején, amikor még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartoztunk. Bartók hitt abban, hogy a népek lelkét a dalaikon keresztül lehet legjobban megismerni. Összebarátkozott Kodály Zoltánnal, aki szintén szenvedélyesen érdeklődött a népzene iránt, s együtt folytatták a gyűjtőmunkájukat.

Bartók Péter forgatás közben

– A fiatal Bartókot közéleti szerepvállalásai miatt is nagyra tartották: a hazai függetlenségi mozgalmak hősének, nemzeti idolnak tekintették őt.

– Bartók 1904-ben komponálta a Kossuth-szimfóniát, amely a Habsburg Birodalomtól való elszakadásról szólt, s ebben kigúnyolta az osztrák himnuszt. A művet a Zeneakadémián akarták bemutatni, ám előtte a próbán a zenekar több osztrák tagja tiltakozott, hogy nem hajlandók a saját himnuszukat gúnyolni. Bartók nemcsak komponálta a darabot, de zongorán is közreműködött. S amikor a próbán elkezdett játszani, a zenészek elnémultak. Annyira lenyűgözte őket a fiatalember játéka, hogy végül vállalták szimfónia előadását. Másnap megjelentek elegánsan frakkban a színpadon, majd bejött Bartók bocskaiban, csizmában, és leült a zongorához. A magyar közönség tombolt.

– Később mégis sokan hazaárulónak kiáltották ki őt. Miért fordultak ellene?

– Bartók a szomszédos népek, románok, szlovákok, szlovének dalait is gyűjtötte, s azt hirdette: közös a múltunk, a kultúránk. A román zenei gyűjtéseit nem is engedték itthon megjelenni, s főleg Trianon után az erősödő szélsőjobb céltáblája lett. A horthysta kormánypárti lapokban többször mocskolták őt, és ez is hozzájárult, hogy úgy érezte: nem marad itt tovább. Bartók sorsában számomra ez az egyik legfontosabb kérdés: aki annyira szerette a hazáját, mint ő, hogyan juthatott el odáig, hogy mégis elment innen?

Amerikában jól tudták, milyen nagy művész települt át hozzájuk. Bartóknak mégis nyomorognia kellett.

– Miért?

– Eredetileg egyéves koncertturnéra ment ki az Egyesült Államokba, de a háború miatt nem térhetett vissza. Nem akart akkor sem hazamenni még, amikor a harcok véget értek, és szovjet megszállás alá került Magyarország. Ő egyetlen diktatúrát sem fogadott el. Bartók zenei kutatói állást kapott a Columbia Egyetemen, díszdoktorrá avatták, ám hamarosan leukémiát diagnosztizáltak nála. Egyedül a felesége tudta, hogy halálos beteg, de nem mondta meg a férjének, hogy tovább komponálhasson. Mivel a koncertezéshez már nem volt ereje, a barátai azzal segítették őt, hogy műveket rendeltek tőle. Zenét írt a Bostoni Filharmonikusoknak, Yehudi Menuhinnak, sőt a dzsesszklarinétos Benny Goodmannak is. A művei után járó jogdíjakat a londoni kiadója kapta meg, ők a pénz felét eltették, Bartóknak adóznia kellett ott is. A jogdíjak maradék fele érkezett meg hozzá a tengerentúlra. Ebből az összegből is megélhetett volna, ha politikai menedékjogot kér Amerikában. Ám ő nem tekintette magát emigránsnak, ragaszkodott ahhoz, hogy haza fog menni. A kinti jogszabályok miatt így viszont a Amerikában is adóznia kellett. Összessé­­gé­­ben a jogdíjaiból alig néhány százalék maradt neki.

– Végül a zongorájáról is le kellett mondania…

– Amikor megérkezett New Yorkba, az egyik leghíresebb zongoragyártó cég, a Baldwin szponzorálta. Versenyzongorát adtak neki, hogy az ő hangszerükön játsszon a koncerteken. Ám amikor a betegsége miatt Bartók már nem tudott fellépni, a cég visszavette tőle a zongorát. A zeneszerző utolsó híres műveit már hangszer nélkül, fejben komponálta. Felesége elköltözött egy másik lakásba, ahol zongoraórákat adhatott, Bartók Béla nem mehetett oda, ő egy ismerősénél lakott a ház hátsó udvarában található sufniban. Péter is Amerikában volt már, katonaként szolgált a haditengerészetnél. Egyszer hazament apjához, s néhány napra megszállt nála. A főbérlő ezt annyira zokon vette, hogy ki akarta lakoltatni Bartók Bélát. Erre már nem került sor, mivel a muzsikust olyan súlyos állapotban vitték kórházba, hogy pár nap múlva meghalt.

– A filmben az is érdekes, ami kimaradt belőle. Bartók első házasságából is született egy fia, aki nem ment ki apja után Amerikába. Ifj. Bartók Béláról miért nem esik szó?

– A válás után a zeneszerző ritkán találkozott a nagyobbik fiával, bár még Amerikából is küldött neki leveleket. Egy évig. Azután nem írt neki többet. Nem tudom ennek az okát.

Barók Péter apja sírjánál

– Bartók Béla halála után a felesége 1946-ban hazaköltözött Magyarországra, ám Péter kint maradt. Miért?

– Pásztory Ditta nagyon rossz lelkiállapotba került a férje elvesztése után. Ő valamikor Bartók zongoratanítványa volt, így ismerkedtek meg, de nem volt akkora tehetség, mint a férje. Nem tudta, mit kezdhetne magával Amerikában, angolul is alig beszélt. Péter viszont leszerelt a katonaságtól, ahonnan azután szerény havi járandóságot kapott. Őt nem fűzték jó emlékek Magyarországhoz. Később, az ötvenes években egyszer hazajött, de a Rákosi-rendszert gyűlölte. Én azt hiszem, neki fontosabb volt, hogy ott maradjon, ahová apját eltemették. Nem lett családja, egész életét édesapja műveinek gondozására szánta. Bartók Béla földi maradványait csak 1988-ban hozatta haza a két fia. Hat évvel később az idősebb fiú is meghalt.

– Mit szólt a portréfilmhez Bartók Péter?

– Először nem mertem őt felhívni, mert a film nagyon érzelmes lett, és féltem, hogy nem járul hozzá a bemutatásához. A volt kollégáját kerestem újra, aki közölte: már harmadjára vetíti le a kópiát az öregnek, aki végigbőgte az egészet. S amikor aztán elértem Pétert, azt mondta nekem: „József, ezt a filmet az apám intézte el a mennyországból. Ha maga nem jön ide, és nem csináljuk ezt meg, a világ sose tudja meg, milyen ember volt az apám.”

– A film nem csupán múltidézés: nem nehéz párhuzamokat találni a jelennel. Bartók Béla mindannyiunk számára példakép lehet, világnézettől függetlenül.

– Ő fölötte állt a politikai torzsalkodásoknak. Nemzeti érzelmű volt, nagyon erős szociális érzékenységgel, hatalmas volt benne a szabadságvágy, és mindenféle parancsuralmi rendszert elutasított. Alapvetően fontosnak tartotta a kulturális identitást, de hitt az emberek és a népek egyenlőségében. Bartók példája talán ezért is annyira aktuális ma is.