Az idő rostájában

2017. november 10. 20:58 - szerző: Erdélyi S. Gábor

Mára másodlagos frissességűek ezek a jegyzetek, amiket a Szabad Európa számára írt Márai Sándor 1953/54-ben. Hiszen nincs már a rádió, sem hallgató, oda a szerző, összedűlt a Szovjetunió. Nincs „a túlméretezett egyéniségű” Sztálin, sem „népünk bölcs vezére, Sztálin legjobb magyar tanítványa”, akinek a büsztje ott volt a vörös ünnepnapokon a hentesüzletek kirakataiban disznózsírból. (Dicső dolog, ha olvadékony is...)

Nincs kisgazda miniszterelnök (Dinnyés Lajosnak hívták, nomen est omen), aki azon ironizált, hogy ugyan miféle ország ez, aminek ő lehet a kormányfője („képzelheted, apuskám!”). Nincs művelt klasszika-filológusunk (bizonyos Devecseri Gábor), aki Homérosztól idáig jut: „a béke katonája / fegyverét bevágja / az álnok oldalába, / nem kíméli a vért...”. Nincs lírai kórus a Gazda halálakor, amelyben (Csoóri Sándor azt mondja) szegény Sztálin „cipeli vállain népem / sorsának nehéz, túlfárasztó terhét”. (Bolsevik Krisztus a Via Dolorosán.)

Márai magát lelkiismereti okokból emigrálónak nevezi, és nagyon rosszallja, hogy Szepesi György „jótorkú rádióbemondó” szerint „a disszidensek egytől egyig erkölcsi bélpoklosok”. („Ripőkség” – minősít.)

Kap Veres Péter nyugalmazott honvédelmi miniszter is, aki „hegyeseket sercintve” ereget „lapos igazságokat”. Márai megveti „a politikai légtornászokat, a világnézeti erőművészeket és a propaganda zsonglőröket”. Teheti. Ő a száműzetésben, „a babiloni vizek partjain” értette meg azt, amit az otthoniak nem érthettek.

Tehát figyel. Tudja, hogy a kézirat nem ég el. A dokumentum örök. Akkor is forrás, ha eltűnt mögüle a kor, az aszott nemzetek, a renyhe népek hűlt világa. A főszereplők múmiái bevonultak a történelemkönyvekbe, a mellékszereplőket kirostálta az idő a maga óriási rostájával. (Requiescat.)

(Márai Sándor: Fedőneve: Ulysses II. Helikon Kiadó.)