Annyira brutális és undorító Lars von Trier új filmje, hogy a nézők tömegével menekültek előle a moziteremből

2018. május 15., 16:49

Szerző:

Undorító. Szánalmas. Hitvány. Gusztustalan. Nagyratörő. Hányingerkeltő – sorolja a The Guardian a Lars von Trier új alkotására érkezett reakciókat, amelyek azt követően árasztották el a Twittert, hogy megtartották a produkció díszbemutatóját a cannes-i filmfesztiválon – írja a 24.hu.

Mint ismert, a 2011-es hitlerezése és az azzal elért kitiltását követően idén visszatérhetett Cannes-ba a dán rendező, aki a nemzetközi mustrán versenyen kívül mutatta be új produkcióját: A ház, amit Jack épített (The House That Jack Built) című drámát és thrillert, amely egy sorozatgyilkosról szól. Azt már a díszbemutató apropóján tegnap kijött előzetes alapján is feltételezni lehetett, hogy az Antikrisztus után ismét egy sokkoló filmmel jelentkezett Von Trier.

A The Guardian mellett több külföldi sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a premiervetítés közben tömegével hagyták el a nézők a mozitermet a filmben látható brutális jelenetek miatt.

 

 

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.