Alföldi Róbert keményen beszólt Törőcsik Marinak

2018. szeptember 14., 15:38

Szerző:

Alföldi Róbert  és Szily Nóra pódiumbeszélgetésének résztvevői voltak a KolorAkadémia 3. előadásának hallgatói, akik ellátogattak szeptember 13-án az Egressy Béni Művelődési Központba – írja a Kolorline.

Alföldi  felelevenítette élete meghatározó szakaszait is, a hallhatóság megtudhatta többek között, hogy egy kicsiny zsákfaluban nevelkedett a nagyszülei és a dédmamája védő szárnyai alatt. Az élethez való hozzáállását, azt, hogy békében lenne a fiatalkori önmagával – ha ma találkozna vele –, nyolcvan százalékban a pedagógusainak köszönheti, akik végig kísérték az életének első évtizedeit.

Alföldi sok egyéb mellett elmondta azt is, hogy rendezőként, direktorként is mindig megadta a tiszteletet a kollégáknak, de a színpadon annak kell történnie, amit ő elképzelt. Ezzel kapcsolatosan egy anekdotát is megosztott a közönséggel: Törőcsik Marira – aki nagyon szeret trécselni – egyszer próba közben rászólt, hogy

„az öregasszony leül”,

és a színésznő sértődöttség nélkül teljesítette az utasítást.

Törőcsik Marival nemrég beszélgettünk a velemi házában, riportunkat ide kattintva olvashatják el.

16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.