Akár ötmilliárd forintot is fizethetnek a Chagallt és szerelmét ábrázoló festményért

Akár 18 millió dollárért (4,8 milliárd forint) is elkelhet egy Chagall-festmény egy novemberi New York-i árverésen a Sotheby’s aukciósház becslése alapján. A festmény majdnem kilencven éven át egy magángyűjtemény része volt, miután 1928-ban, keletkezése évében egy párizsi galéria megvásárolta.

2017. október 10., 20:14

Szerző:

Marc Chagall (1887–1985) francia festő Les Amoureux című alkotását, amely a művészt és múzsáját, Bella Rosenfeldet ábrázolja szerelmespárként, november 14-én árverezik el – olvasható a Sotheby’s csütörtöki közleményében. A festmény majdnem kilencven éven át egy magángyűjtemény része volt, miután 1928-ban, keletkezése évében egy párizsi galéria megvásárolta. Chagall-festményért eddig a legtöbbet 1990-ben fizették árverésen, akkor az Anniversaire (születésnap) című képe 14,9 millió dollárért kelt el.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.