A tizedes meg a többiek Amerikában

2017. október 18. 06:49 - szerző: Bölcs István

Ez a tizedes a New York-i ezredből való, a polgárháború korából. A többiek: mind nőneműek. Egy vidéki leánynevelő intézet bentlakói. Ide támogatja be a könyörületes gombaszedő kislány az erdőből a sebesültet. Idegen ő többszörösen: északi, férfi és katona.

Szerepe szinte a próbababáé. Lehet rajta gyakorolni az irgalmasságot, a távolságtartó úrilánymodort, a segítő figyelmet, edzeni a szándékokat, vágyódni testetlenül a férfikéz után.

Kívül a háború (messziről ágyúdörgés), bent: ostromlottvár-hangulat. Zárt ajtók. Fegyelem. Függés. Szinte mint a had­­seregben, csak másak a rekvizitek. Nem puskák, hanem zeneszerszámok, gyolcs, kötés, este kis konyak. A rabszolgák már mind elszöktek, még Tamás bátya sem maradt a kunyhójában. A külvilág ideges.

Bent is forog a hangulat. A félelem megbocsátásba vált, majd elfogadásba, osztozásba, meggyűlölésbe és elpusztításba. A tetemet szép szabályos öltésekkel varrják bele egy zsákba. (Mégiscsak nagy dolog a nevelés!)

A kastély európai minták szerint épült. Oszlopos faszádján megcsillan a nap. Benne franciául tanulnak a kis kisasszonyok. A díszletvilág sűrű atmoszférát hordoz, az erdő szinte mesebeli. Az ellenfény ragyog, puha ködökben oldódik a konföderációs Dél. Artisztikus és konstruált a mese és a kép. Majdnem modellszerű.

Mit lehet kezdeni egy nemileg ennyire aránytalan szereplőgárdával? Lehetne például ironizálni, groteszkbe billentve felmutatni a különbségeket, lehetne kikerekíteni a jellemeket, amelyek itt, ebben a feldolgozásban eléggé skiccszerűek. De a rendezőt csak ez a feldolgozási mód érdekelte. A nővilág és benne a mérőműszer, a sebesült férfi. Aki puszta megjelenésével átrendez, minősít, változtat a tablón.

(Csábítás. Rendezte: Sofia Coppola. Az idei cannes-i filmfesztivál zsűrije a legjobb rendezés díjával értékelte túl.)