A Sziget egy nagy, közös ünnep

2018. április 24., 15:27

Szerző:

„Minden idők legerősebb zenei programját sikerült idén összehoznunk, elég, ha csak a Nagyszínpad headliner sorát említjük, amelyben olyan aktuális világsztárok sorakoznak, mint Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo vagy az Arctic Monkeys” – kezdte a szokásos éves Sziget sajtótájékoztatót Kádár Tamás, aki tavaly vette át Gerendai Károlytól a fesztivál főszervezői posztját. Kádár azt is hozzátette, hogy a Nagyszínpad főműsoridős sztárjai elé is olyan nevek kerültek, mint Liam Gallagher vagy Shawn Mendes, akik számos európai nagyfesztiválon headliner pozícióban szerepelnek. A főszervező elmondta, hogy idén – az év elején a cégbe befektető külföldi tulajdonosokkal egyeztetve – egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly. A Sziget teljes költségvetése idén várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12%-kal magasabb, mint az előző évben.

Rohamosan fogynak a jegyek

A kiváló zenei kínálatot látva nem csoda, hogy rohamtempóban fogynak a jegyek az idei fesztiválra. Az 5 napos bérletek már el is fogytak és a Mastercard-Sziget Diákprogram keretében árusított jegyekből is már csak korlátozott számban lehet kapni. A tavalyi sikeres próba után idén is lehet kapni a 3 napos bérleteket, de valószínű, hogy ezek árusítását is jóval a fesztivál előtt le kell majd állítaniuk.

Karszalaggal is fizethetünk

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten. A rendszer lényege, hogy a karszalagok RFID chippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek, stb.) a fizetési funkciót is magukban foglalják. Ezzel megszűnik a korábban a kártyáért fizetendő letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorbaállás nélkül, a Sziget mobil-applikációján keresztül is fel lehet tölteni azt. Emellett természetesen egyérintéses bankkártyákkal és mobil telefonnal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. „Mind a jegyekkel való visszaélés, mind a fizetési visszaélések jelentősen visszaestek az elmúlt években, abban bízunk, hogy ez a tendencia folytatódik majd ezzel az új technológiával is” – emelte ki Kádár Tamás.

Love Revolution

„A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes álomállamot, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga legyen az szexuális-, vagy vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága” – idézte Kádár Tamás a Sziget idén meghirdetett LOVE REVOLUTION – a Szeretet Forradalma kiáltványát. Ennek keretében a Sziget négy kiemelt célt tűzött a zászlajára, ahogy azt a kiáltványban is fogalmazták: „A “szeretet forradalma” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.” Ezen célok és értékek nem újak, hanem összefoglalják mindazt, amiért a fesztivál az elmúlt 25 évben folyamatosan kiállt.

Zenei programok

Dan Panaitescu Nagyszínpad

Számos név már napvilágra került a Dan Panaitescu Nagyszínpad - idén rendkívül erősre sikerült – felhozatalából. Most álljanak itt a már biztos nevek felsorolásszerűen: Clean Bandit, Stormzy, Lykke Li, The Kooks, Parov Stelar, Lianne La Havas, Bastille, Kaleo, Liam Gallagher, Milky Chance, MØ, Shawn Mendes, Gogol Bordello, Blossoms, The War On Drugs, valamint a headliner sor: Kendrick Lamar, Gorillaz, Lana Del Rey, Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo és az Arctic Monkeys. Hamarosan a hiányzó néhány név is napvilágra kerül.

Mastercard Színpad by A38

Majdnem 100%-os már a változatos zenei kínálatáról híres megasátor programja, benne, WhoMadeWho, Unknown Mortal Orchestra, Cigarettes After Sex, Seasick Steve, Lemaitre, Alle Farben, SG Lewis, Shame, Scarlxrd, JP Cooper, Bilderbuch, Asaf Avidan, Joe Goddard, Perturbator, The Living End, Everything Everything, Fink, Sofi Tukker, Aurora, Zhu, Borgore, Slaves, Wolf Alice, King Gizzard & the Lizard Wizard, Desiigner, Petit Biscuit, Jan Blomqvist and Band, My Baby, Yellow Days, Goo Goo Dolls, La Femme, Little Dragon, Nick Murphy, Damian Lazarus & The Ancient Moons, Lewis Capaldi, Nothing But Thieves, Børns, Zara Larsson, Fever Ray, Gorgon City live és Delta Heavy.

Világzenei Színpad

A szervezők fontosnak tartják, hogy a program tükrözze a világzene multikulturális – és gyakran multinacionális – jellegét, a különböző kultúrák egymás iránti nyitottságát, tiszteletét és gazdagító befolyását.

Íme néhány név a teljesség igénye nélkül: Les Négresses Vertes, mely most lép fel először Magyarországon.  Az angol Transglobal Underground és az arab gyökerű Natacha Atlas huszonöt éve kezdett együtt dolgozni, és most újra összeállnak. A nagy múltú klasszikusok közé tartozik a finn Värttinä is, vagy a svéd Garmarna, aki tizenöt év hallgatás után jelentkezett a "6" című új albummal 2016-ban, hogy bebizonyítsa, töretlenül a legjobb skandináviai zenekarok közé tartozik.

A Sziget legnagyobb parti helyszíne a Bacardi Aréna lesz, de érdekes zenei programokat kínál majd a Colosseum, a Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál Színpad, vagy a többi rendezvényhelyszín is.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.