A magány komikuma – Popriscsinnek sok arca van, mindennap más

2016. november 23. 19:31 - szerző: Marton Éva

Szeptemberben mutatták be a Katona József Színház, a Füge, a MASZK és az Orlai Produkció közös előadását, az Egy őrült naplóját a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A csaknem kétórás monodráma alatt Keresztes Tamás átlényegül, Popriscsinné válik. A színész a 168 Órának arról is beszél: két éven át dolgoztak az elő­­adáson a rendező Bodó Viktorral, akinek sajátos és markáns színházi nyelve szerinte a legalkalmasabb a valóságérzetét elveszítő hivatalnok „magánytörténetének” színpadra állítására.

– Az Egy őrült naplója monodráma: csaknem két órán át egyedül van a színpadon. Előfordul, hogy az előadását formálja az aktuális hangulata vagy épp az aznapi viszonya Popriscsinnel és a közönséggel?

– Még keveset játszottam, most ismerkedem azzal, hogyan hat a darab a közönség előtt. Ismerkedem a nézők reak­­cióival, ami nagyon sokféle, de nem szabad, hogy ez megzavarjon, elbizonytalanítson. Önmagában is hatalmas teljesítmény végigmenni a szövegen, még ha nem sikerül is mindig tökéletesre az előadás. Most a legfontosabb feladatom szépen belemelegedni az egészbe. Megtalálni, mely pontokon vannak az átlényegülés kapaszkodói, amelyeket ha elkapok, akkor a végére egy felfűtött előadáshoz jutunk el.

– Mit jelent ön számára az átlényegülés– Popriscsinné válást, a teljes összeolvadást a szereppel?

Popriscsinnek nagyon hiányoznak az élet bizonyos pillanatai, hogy meghallgassák, mondjanak neki egy jó szót, hogy meglássák és meghallják. Ez az, aminek a hiánya nagyon égeti őt. A nagy­­fokú magány, az egyedüllét, ami át kell hassa az egész darabot, amiből, mint egy pillangó, próbál valahogy kikelni.

– Ami a nézők szerepét illeti: kifelé vagy inkább befelé építkezik az előadás?

– Szükségem van arra, hogy nagyon személyesen tudjak beszélni a közönséggel. Ettől érzi a néző is, hogy neki és róla szól, hogy részese az egésznek. Az előadás azt feltételezi, hogy a naplóm a nézőtér. A nézők agya, ahová én feljegyzem ezeket a mindennapokat: ők az egyedüliek, akiknek képes vagyok mindezt elmondani.

keresztes-tamas_20161003-bi-8

– A rendezővel, Bodó Viktorral korábban is sok közös munkája volt. Bár a díszlet tervét, amely egy önmagába bezárult ember szűkre szabott, zaklatott tere, illetve a zenei részeket ön találta ki, félreismerhetetlen Bodó kézjegye a produkcióban.

– Orlai Tibor producer volt az ötletgazda, akitől szabadságot, támogatást kaptam, rám bízta a rendező kiválasztását is. Az első pillanattól nagyon erősen Viktor jutott eszembe, aki maga is meglehetősen „őrült lény”. Nagyon különleges érzéke, gazdag fantáziája van ahhoz a típusú dramaturgiához, amelyben a kissé megbomlott agy egyik mondata eljut a másikig. Viktor nagyon gazdagon sejti a mondatok közötti tartalmat, sok mindent gondol róla. Tudtam, vele elég szabadon fantáziálhatunk, szabadon teremthetünk külön világot ennek az előadásnak. Bodó Viktorral fontos, nagy közös élményeink vannak, benne láttam azt a munkatársat, alkotótársat, aki ebben leginkább a segítségemre lehet. Nehéz szétválasztani, mi a munkánkban Bodó és mi az, ami rám jellemző. Orlai Tibor két éve kért fel, így rengeteg időnk maradt a tervezésre, a felkészülésre.

– Ebben a két évben sokszor változhatott a koncepció, hogy milyen fordításokat használjanak, milyen legyen a díszlet, hol legyenek a hangsúlyok. A szokatlanul hosszú felkészülési idő elmélyültebb, pontosabb lehetőségeket ad, vagy el is bizonytalanít?

– A határidő nagyon inspiráló tud lenni, de ezúttal lehetőséget éreztem az idő korlátlanságában. Hosszasan gondolkozhattunk, tervezhettünk. Lehetett elmélyülni s pontosan látni, az egyik mondat hogyan kapcsolódik a másikhoz. Felmérhettem a feladat súlyát, volt idő megtanulni a nagyon nehéz szöveget. Az is jó, hogy mire elkezdtük a próbákat, már állt a díszlet, készen volt a jelmezem, s a szövegre kellett koncentrálnom. Ugyanakkor a szűk egy hónapnyi próbafolyamat megfeszített munkát követelt, lassan jutottunk el a szöveggel a végéig.

– Lelkileg volt nehéz a szöveg?

– Inkább az okozott nehézséget, hogy egy ilyen kicsi térben hogyan lehet megragadni a naplóbejegyzések, tizenkilenc nap rögzítésének a lényegét. Ebben a térben minden napnak új atmoszférát kellett találni, hogy egyik nap ne legyen olyan, mint a másik, s ehhez hosszú idő, sok próbálgatás kellett. Nagyon vágytunk arra – bár ez monodráma –, hogy tudjon nagyon erős színházi nyelven megszólalni. Akár egy széken ülve is elő lehetne adni, s akkor is nagy kihívást jelentene, de bennem erősen dolgozott a „színházélmény” visszaadása. Lehet, hogy mindez a fiatalos hévből fakad, meg abból, hogy kipróbáljam magam egy eddig ismeretlen műfajban. Eddig még sosem volt módom ilyen sokrétűen befolyásolni egy előadás kimenetelét.

– Nagyon óvatosan fogalmaz Pop­riscsin „őrültségéről”. Ez az egyik központi kérdése a darabnak: valóban őrült, vagy az őt körülvevő világ az– Hol húzódnak ezek a nagyon vékony határok?

– Nem hiszem, hogy nekem vagy az előadásnak ezt meg kell válaszolnia. Az a jó, ha a néző kezd el ezen gondolkodni. Mindenkinek meg kell találnia a maga lehetséges feleletét erre. Nekem színészként sokszor zsigerileg kell jelen lennem úgy, hogy ne feltétlenül vegyem észre, mi történik velem. Ez olykor számomra is váratlan helyzeteket idézhet elő.

– A színpad a kibillentett, a helyéből kimozdított világot mutatja. Az utolsó jelenetben kényszerzubbonyt húznak Popriscsinre. Ismerős a közeg, a történet. Bárkivel bármikor megtörténhet.

– Alapvetően komikus Gogol darabja, kortársai humoristának tartották. Ha így olvassa az ember, elképesztő dimenziói nyílnak meg a műnek. Speciális a humora, amit nehéz színpadon megmutatni, a töredékét sikerült felvillantanom belőle. Sokan zavarban is érzik magukat: szabad-e ilyen veretes, komoly művön nevetni– Én ezt megértem. Dramaturgiailag egyszerű a történet, a részleteiben lehet gazdaggá tenni, a világról beszélni. A kis pillanataiban lehet elrejteni az embert. Ott lehet elszórni annak a lehetőségét, hogy felfedezze saját magát, a társadalmat, amelyben él. Hogy ráismerjen bizonyos motívumokra, arra, hogy az egyik mondat higgadtságából hirtelen hogyan sül el az agy, s válik végtelenül sértetté és ingerültté az ember.

– Sok helyen játszik, gazdag a szerepeinek palettája, de mostanában az erős, karakteres, ütős figurákkal találják meg. Az Egy őrült naplója azért is fontos, mert lehetőséget adott megannyi mindennek a kipróbálására?

– Az Egy őrült naplója próbatétel is. Egy színész próbatétele, hiszen Pop­­ris­­csinnek sok arca van, mindennap más. Az előadás egy kicsit annak is a lenyomata, hogy most hol tartok.

– És hol tart most– Az előadás egyben összegzése is az elmúlt tizenévnek?

– Mindenképp alkalmas arra is, hogy saját magamnak is megmutassam, hogyan állok helyt mint szakember, a színházcsinálás elgondolója vagy mint egy-egy szerep megélője.