A Beatles a zene Peléje – Hegyi Iván arról írt könyvet, amitől bezsongott a világ

2017. december 30. 12:51 - szerző: Hajba Ferenc

Pár éve beültünk a győri Rába szálló kávézójába Hegyi Ivánnal. Néhány szót váltottunk csak, amikor Iván hangjára kijött a séf a konyhából, kezében Hegyi valamelyik futballkönyvével. „A megjelenése óta hurcolom magammal, hátha egyszer betéved hozzánk, és dedikálja nekem” – mondta a főszakács. „Ilyen nincs, ezt megrendezted, tíz éve nem jártam itt” – förmedt rám Iván. Talán most sem hiszi el, hogy nem volt közöm az akcióhoz. „Azt hallottam, titokban kávéházban énekelsz” – mondom neki most, egy másik kávéházban, ahol új könyvéről, az Éjjel-nappal rockról beszélgetek vele. Tegeződünk, hiszen 35 évet dolgoztunk egy szerkesztőségben, ami nincs már.

Régen följártam Torma Rudi bárzongoristához – ezt a nevet jegyezd meg, meghalt már szegény, Fenyő Mikivel kinn voltunk a temetésén – a Miniatűrbe, az utóbbi időben meg Füzy Gabihoz a Kispipacsba. Mindkét helyen az volt a szokás, hogy a vendég énekelhetett. Így aztán Rudival és Gabival is énekeltem együtt, nem rock and rollt ugyan, de remekül szórakoztunk. Ha Rudi meglátott egy törzsvendéget, aki kivételesen nem a feleségével érkezett, hanem a barátnőjével, azonnal rákezdett a dalra, hogy Apuka, gyere haza, szépen kérlek. Ekkor megélénkült a terem, mindenki fölkapta a fejét, keresték, hogy ki hozott új barátnőt magával a társaságba.

– A rock meg a futball a két nagy szerelmed.

– Meg az újságírás, talán azt se felejtsük el.

– Melyikről tudnál lemondani előbb?

– A rock and rollról.

– Nem jó válasz egy olyan interjúban, amelyben a rockkönyvedről akarlak kérdezni.

– Könnyen beszélek, mert egyikről sem kellett soha lemondanom.

– Miért olyan dolgokért lelkesedsz, ami már nem nagyon létezik?

– Miért, futball nincs?

– Van magyar futball?

– Ja, hogy magyar! Az nincs, pontosabban csak hivatalosan van. Jó, hát a rock is túl van az aranykorán, nem is beszélve az újságírásról, amit azért ma is gyakorlok, de a Népszabadság bezárását soha nem fogom kiheverni, mert kiheverhetetlen.

– Mikor volt a rock aranykora?

– Két aranykora volt. Az elsőt – amikor Elvis Presley, Bill Haley, Little Richard dalaiért őrjöngött a közönség – nem éltem át. A másik a Beatles időszaka. Érdekes, hogy a rock az utolsó korszakában is Amerikából táplálkozott, de jellegzetesen angol volt.

– Mi hozta létre ezt a műfajt?

– Azt szokták mondani, hogy a fiatalok lázadása. Én azt gondolom, hogy a rock elemei benne voltak az amerikai népzenében.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Milyen az amerikai népzene?

– Nehéz meghatározni, ugyanúgy benne van a gospel, a country, a blues és a dzsessz. De a rock mint zenei mozgalom mindenképpen ebből az amerikai muzsikából fakad.

– Miért akkor tört elő ez a műfaj, amikor?

– Ezt a társadalom- és a zenetudósok tudják hitelesen megfogalmazni. Nem tudom, hogy lett a swinges hangzásból egyszer csak rock and roll. Ray Charles tulajdonképpen dzsesszzenész volt, mégis olyan rock and rollt játszott, hogy bezsongott a világ.

– Te hogyan találkoztál rockkal?

– Szüleimnek barátai voltak Győrben, ahol Bécs közelsége miatt már a szocializmus éveiben lehetett nyugati rocklemezeket szerezni. Szüleim barátainak a fia négy-öt évvel idősebb volt nálam, én nem voltam a társasága, ezért napközben otthon hagytak, én meg rojtosra hallgattam náluk az Oh, Carolt, a Hello Mary Lout vagy a Speedy Gonzalest. Amitől a rock második aranykorában igazán bezsongtam, az a Beatlestől a Thank You Girl, a From Me to You vagy a Rock and Roll Music volt.

– Ezek szerint nem a Rolling Stones, hanem a Beatles táborához tartoztál.

– A Beatles a zene Peléje. Mondjak még ilyeneket?

– Úgyis fogsz.

– 1964-ben az amerikai – mondom, az amerikai! – slágerlista első öt száma Beatles-dal volt. A Beatles 1962-től 65-ig tartó időszakát szeretem a legjobban, és a Rolling Stonestól is az első éveinek számai állnak hozzám a legközelebb.

– Hogyan ismerted meg a magyar rock első kísérleteit?

– Volt otthon egy olyan tévénk, amelynek az alsó része nyomógombos rádió volt, na ezen a készüléken láttam, hallottam Koncz Zsuzsát énekelni a Rohan az idő című számmal. Ez táncdal volt még, de érzékeltem, hogy valami más, mint az Egy esős vasárnap délután. Felejthetetlen az első Illés-lemez, majd amikor a tévében is láttam Szörényi Leventét, hatalmas hatást gyakorolt rám az egész egyénisége, és ahogyan énekelt. Ráadásul a Fáj minden csók refrénje, a fáj, fáj, fáj fölidézte a She Loves You yeah, yeah, yeah-t. Kaptam otthon egy gitárt, nemsokára hallás után lejátszottam a dalokat. Korábban is tanultam zenét, zongorát és szolfézst, aztán gitároztam, majd összhangzattanra jártam.

– Játszottál zenekarban is?

– Hogyne, egy gyerekzenekarban. Az volt a nevünk, hogy Beatang. Szerepeltünk a tévé Tízen Túliak Társaságában, de a nevünket nem engedték használni, elneveztek bennünket Bimbulának.

– Gratulálok.

– A Pajtás újság egy kicsit szellemesebb néven írt rólunk. A Beatang helyet Beathangnak keresztelte el az együttest.

– Miért nem lettél zenész vagy énekes?

– Nem szeretem, ha valaki arról mesél, hogy mi nem lett és miért. Nem lettem, és kész. Nincs okom rá, hogy siránkozzak. Két nagy mániám – a rock mellett – a futball és az újságírás. A futballnál is jobban szeretem az újságírást. Régen az emberek a Népszabadság hátoldalán, a sportnál kezdték el olvasni a lapot. Én oda, erre a legnépszerűbb oldalra írhattam. Harmincöt év alatt jártam nyolc futball-vb-n, igaz, Vitray Tamás kilencen járt, de tőle csak eggyel lemaradni nem szégyen, főleg úgy, hogy bezárták a lapot.

– Az újságírás és a foci összekapcsolódott az életedben.

– Ebben a szakmában a hitelességen kívül talán a megérzés a legfontosabb. 1986-ban voltam először futball-vb-n, és a mexikói Querétaróban egy szűk utcában szembejött velem húszezer dán. Elgondolkodtam: van‑e még valami olyan esemény a világban, amiért húszezer dán elmegy egy számára ismeretlen városba? Azóta sporttörténészek megírták, elemezték, milyen hatást gyakorolt a labdarúgás a társadalomra. A rock and roll fölforgatta ugyan a világot, de csak kisöccse a futballnak. Ez egy mákony, gondolj csak bele: Uruguay úgy érezte, hogy függetlensége kivívásának századik évfordulóját egy futball-vb rendezésével ünnepelheti meg a legméltóbban. Vagy mondok mást. Pontosabban történészeket, társadalomtudósokat idézek, akik szerint Németország egy évtizeddel a második világháborúban elkövetett tömegmészárlások után a magyarok elleni vb-győzelemtől visszakapta az identitását.

– Mi lett volna, ha fordított eredmény születik?

– Látod, ezt nem tudom. Azt mondják a kutatók, a döntőt követő utcai megmozdulások Budapesten előőrsei voltak az ötvenhatos forradalomnak. De ha ezt elfogadom, ez azt jelenti, hogy vereség nélkül nincs ötvenhat? Ez viszont már nyilván nem igaz.

– Most jövök egy könyvesboltból, azt mondja az eladó, viszik a könyvedet, pedig ez nem is futball.

– Nincs is okom panaszra, amíg lesznek olyan emberek, akiket érdekel, mit gondolok én. Ez nagyon megtisztelő.

– Mostani állapotodat melyik zene szövegével jellemeznéd?

Most meg fogsz lepődni. Egy táncdalszöveget idézek, Körmendi Vilmos és Tardos Péter szerzeményéből: „Nekem nincs olyan szerencsém.” Csak azért, hogy megcáfolhassam. Nekem ugyanis volt és – kopogjuk le – van.