Vége az amerikai kormányzati bénultságnak

2018. január 22., 19:24

Szerző:

A Demokrata Párt megállapodott a republikánusokkal az amerikai kormányzati leállás befejezéséről – jelentette be hétfőn a szenátusi voksolás megkezdése előtt Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője. 

Három napig tartó intenzív tárgyalások után közölte Schumer a délután folyamán megszavazzák a kormányzati munka újraindulását.  A demokrata párti politikus bejelentette azt is, hogy a republikánusokkal folytatják az egyeztetást egy külön törvényjavaslatról, amely rendezné a fiatal illegális bevándorlók helyzetét.

Értesülések szerint  a szóban forgó megállapodás  csupán átmeneti időre, február 8-ig biztosítja a kormányzati hivatalok és ügynökségek működését.