Válságország – Az átláthatatlan Macedónia

2017. május 14. 18:51 - szerző: Miklós Gábor

Mindennapossá lettek a tüntetések Macedónia városaiban, a politikai válság négy hónapja tart. Az országnak nincs kormánya, miközben egyre több nemzetközi szereplő kutatja a politikai profit lehetőségét a kis balkáni országban. Oroszország az euroatlanti integráció alternatívájával kecsegtet, és felbukkant a Nagy-Albánia-vízió is.

Regionális botránynak tűnne a macedóniai politikai zűrzavar, ha nem terhelné a kétmilliós köztársaság válságát a nemzetközi hatalmi játékok sokasága. A négy hónapja tartott választáson sem a baloldal (SSDM, 49 képviselői hely), sem a jobboldal (VMRO PMNE, 51 mandátum) nem tudott többséget szerezni. Bejutott viszont három albán párt 18 képviselője is a 120 tagú nemzetgyűlésbe. Az albánok korábban is aktívan politizáltak, koalíciós partnerként részesei voltak a hosszabb ideje kormányzó jobboldali kabinetnek. Most a szociáldemokraták visszautasíthatatlan ajánlatot tettek a lakosság több mint negyedét képviselő albán politikusoknak. Elfogadták ugyanis az úgynevezett „albán platformot”. Ez elismeri az ország egyik hivatalos nyelvének az albánt, s előírja, hogy az albán pártok is vegyenek részt a Görögországgal és Bulgáriával folyó tárgyalásokon. Az engedmény arra késztette az amúgy megosztott macedóniai albán politikusokat, hogy a Zoran Zaev sztrumai polgármester által vezetett balközép szociáldemokratákat válasszák. A legnagyobb albán párt, a Demokratikus Integráció pártja korábban a Nikola Gruevszki vezette jobboldali-nacionalista csapatban játszott.

Gruevszki olyan politikus, aki képtelen veszíteni. Nyolcéves kormányzása alatt az eleinte mosolyra serkentő nacionalista kurzus fokozatosan önkényuralmi arculatot öltött. A macedón nacionalizmus kénytelen valamennyi szomszéd néppel szemben meghatározni önmagát. Kormányzásának éveiben a fővárost bizarr giccsszobrokkal zsúfolta tele. Ezek a nevetségesen historizáló utcabútorok egyszerre gerjesztettek konfliktust Görögországgal és Bulgáriával. Nagy Sándor makedón uralkodó és Szamuil bolgár cár (997–1014) elbirtoklását az érintett szomszédok zokon vették. Gruevszki szívesen mutatkozott ugyan az EU-ba és a NATO-ba törekvő Nyugat-barát politikusnak, de amikor az unió elítélte az ellenzék törvénysértő megfigyelése, lehallgatása miatt, és az emberi jogokat sértő fellépését is bírálta, pártja irányváltásba kezdett. Nemcsak a megfigyelés rendszerét építette ki, de létrehozta a saját magánhadseregét is. Volt és aktív rendőrökből, erőszakos cselekményekért elítélt bűnözőkből álltak össze a hazafiasnak nevezett egyletek. Április 28-án több mint százan törtek be a parlament épületébe, hogy Gruevszki ellenfeleire és újságírókra támadjanak. Több politikus megsérült, köztük a szocdemek kormányfőjelöltje is. Az erőszakot megelőzően Gyorge Ivanov államfő (ő is Gruevszki pártjának embere) megtagadta a kormányalakítási megbízást az új koalíciótól. Az elnök arra hivatkozott, hogy a koalíciós megállapodás (amely az albán platform elemeit tartalmazta) az ország jellegét és alkotmányosságát veszélyezteti.

MTI/EPA/Georgi Licovszki

A nacionalista jobboldal erőszakkal és furfanggal próbálta megakadályozni, hogy a többség megválassza a parlament új elnökét. Sokáig még napirendre tűzni sem volt hajlandó a korábbi elnök. Az elnöklést pár napja egy alkalommal átvette a parlament albán nemzetiségű korelnöke, és kiírta a szavazást. Hatvanhét képviselő ekkor megválasztotta Talat Dzsaferi albán politikust. Dzsaferi macedóniai albán, katonatiszti karrierjét a Jugoszláv Néphadseregben kezdte, majd a macedónban folytatta. Amikor 2001-ben véres összecsapások törtek ki az albánok és a (szláv) macedónok között, az akkor helyőrségparancsnok Dzsaferi átállt az UCK nevű albán gerillaszervezethez. A 2001-es ohridi megállapodás után politikai pályára lépett, képviselő lett. Gruevszki kormányaiban védelmiminiszter-helyettes, majd miniszter is volt. Most a jobboldali-nacionalista uszítás teljes erőből támadja, és törvénytelennek minősíti megválasztását. Különösen azon háborognak, hogy a parlamenti elnök asztalára a macedón és az EU-zászló mellé az albán zászló is odakerült.

 


A történelem visszalő


Mióta az Oszmán Birodalom kivonult a térségből, az utódállamok és utódnemzetek képtelenek tisztázni a múltat. Macedónia különösen zaklatott terület: 1912-ig török uralom alatt állt, soknemzetiségű, sokvallású vidék. Nehéz megmondani, hogy az itt élt történelmi személyiségek milyen mai nemzethez, nyelvhez tartoztak. E sok bizonytalansághoz járulnak a két világháború és a jugoszláv korszak sérelmei. A macedóniai szlávoknak az első (tag)államot Tito „adományozta”, és a macedón nyelvet is ebben a korszakban nyilvánították önállóvá. A főváros leghíresebb szülöttje azonban nem ortodox macedón, hanem az albán katolikus Agnes Bojaxhiu, azaz Kalkuttai Teréz anya. Ezzel a történelmi örökséggel lett függetlenné Jugoszlávia szétesésekor. A macedón államtól Görögország a nevét, a bolgárok többsége a nyelvét és a történelmét vitatja el.

 

Dzsaferi első nyilatkozata az volt, hogy megpróbálja rávenni az államfőt, bízza meg kormányalakítással a parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét. Közben azonban elutazott Brüsszelbe, fogadta Johannes Hahn bővítési biztos és Federica Mogherini külügyi főképviselő. Előzőleg Szkopjéban az Egyesült Államok egyik vezető diplomatájával találkozott. Ez elég egyértelműen jelzi, hogy a Nyugat azt szeretné, ha Macedónia megmaradna a parlamenti demokrácia útján, s elkerülné az erőszakot. Megpróbálják ezért Gruevszkit rábírni a játékszabályok elfogadására. Az EU érthetően tart attól, hogy a nacionalisták etnikai belháborút provokálnak, amely akár nemzetközi konfliktussá is fajulhat. És erre jó esély van, ugyanis a játékba erősen bekapcsolódott az orosz diplomácia.

Vlagyimir Csizsov, az EU-hoz akkreditált orosz nagykövet brüsszeli sajtóértekezletén kijelentette, hogy nem az euroatlanti integráció az egyetlen lehetőség a Nyugat-Balkán számára. Utalt rá, hogy Szerbia például nem törekszik a NATO-ba. Azt viszont nem említette, hogy a szerbek többsége szeretné, ha az országa EU-tag lehetne. Az orosz állam ezt persze gyanakodva nézi. Legutóbb a koszovói politikusok álltak elő azzal, hogy ha Brüsszel nem fogadja be a csatlakozási kérelmüket, akkor az Albániával való egyesülés az elérhető cél. A Nagy-Albánia-vízió pánikot kelt Szerbiában, Macedóniában és Montenegróban is. Ha a macedóniai albánok nem találnak megfelelő viszonyokat országukban, ők is választhatják ezt a nagyalbán utat. Az orosz diplomácia és az állami propagandagépezet az ortodox keresztény szlávoknak a muzulmán albánoktól való félelmére épít.

Oroszország szívesen patronál nacio­­na­­lista zsarnokságokat, amelyek tartó­­san tőle függenek. Erre elegendő a ka­­pacitása: energiával és fegyverrel szol­­gálhat. Ráadásul a Balkánon az összes „oroszbarát erőnek” – legyenek bolgárok, szerbek vagy görögök – nagy történelmi elszámolási kényszere van a másik „oroszbaráttal” szemben. Ideális terep ez a Nyugat-ellenes nyomulásra az olyan politikának, amely retteg az európai egységtől és a demokratikus politika megszilárdulásától.

Mindez magyarázza, miért segített rá az orosz propaganda a Gruevszki-féle nacionalista párt Soros-ellenes kampányára. Ez még az idén januárban indult civil kezdeményezésnek (Stop Operation Soros) álcázva. Nem véletlenül Donald Trump hivatalba lepésével szinte egy időben. Gruevszki lemondását egy évvel korábban kényszerítette ki az uniós és az amerikai diplomácia. Az ok a már említett lehallgatási botrány, választási csalások, a kormánypárt körüli korrupciós háló, emberjogi sérelmek – mind olyan elem, amelyet a helyi civil szervezetek és a kormánytól független média leplezett le. Ezeket hozták összefüggésbe a Soros által alapított helyi Nyílt Társadalom Intézettel.

Az Egyesült Államokban konzervatív republikánus törvényhozók kezdtek ezzel az ürüggyel akciót a Soros-hálózat ellen. Azt állították, hogy a macedóniai Soros-alapítvány az amerikai állami segélyalap (USAID) pénzével döntötte meg a demokratikus kormányt. A USAID szerint viszont a Soros-alapítvány a romák esélyegyenlőségének javítására kapott állami támogatást. Mindenesetre ez is olyan ügy, amelyet az orosz Sputnik ügynökség és az RT televízió szüntelenül napirenden tart.