Orbán Viktor a hősének nevezte az olasz belügyminisztert, tüntetők gyűrűjében kezdett el tárgyalni vele

Itt Silvio Berlusconi a barátom – hangsúlyozta a találkozó előtt a magyar miniszterelnök. Még engedélyt is kért tőle.

2018. augusztus 28., 17:27

Szerző:

Kedd  délután ötkor ül tárgyalóasztalhoz Orbán Viktor magyar miniszterelnök Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel tárgyalni a migráció kérdéséről. A hatalmas médiafigyelem kísérte találkozóról a Corriere della sera élő közvetytésben számol be.

A magyar miniszterelnök kocsija 17 óra 10 perckor érkezett meg Milánóban a helyszíne, a prefektúra épülete elé. Kezet fogott az olasz belügyminiszterrel a kamerák kereszttüzében, aztán bevonultak tárgyalni. Az épület közelében, a Piazza San Babilán tüntetők tiltakoznak a két politikus bevándorláspolitikája ellen.

A találkozó előtt Orbán Viktor arról beszélt, hogy Matteo Salvini az ő hőse, az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja. 

– Ő az én hősöm és sorstársam is, nagyon kíváncsi vagyok az ő személyiségére. Nagy tisztelője vagyok és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani

– fogalmazott. Elárulta azt is, hogy neki Olaszországban Silvio Berlusconi a barátja, akit meg is kérdezett, hogy támogatja-e a találkozóját Matteo Salvinivel. Erre a volt olasz kormányfő azt  válaszolta, hogy persze.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy amíg a német, a francia, a spanyol arról szól, hogy politikája arról szól, hogy jobban menedzseljék a migrációt, a V4 országai a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani szeretnék. 

Bár a magyar miniszterelnök szabadsága utáni első útja nyilvánvalóan azért vezet Matteo Salvinihez, hogy szövetségeseket gyűjtsön a migrációt élesen ellenző politikájához, a szándékon túl, hogy megállítsák a bevándorlási hullámot, a két politikus semmiben nem ért egyet. Magyarország üdvözölte ugyan, amikor Olaszország nem engedte kikötni a partjaihoz érkező bevándorló hajókat, de az Orbán-kormány következetesen nemet mond azokra az Olaszországból hallatszó felszólításokra, hogy az EU-tagországok vegyenek át menekülteket. Ennek a hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Matteo Salvini a populista kormánypárt, a Liga elnöke, az Azonnali pedig kedden készített egy interjút Stefano Patuanellivel, a koalíciós partner Öt Csillag Mozgalom (M5S) szenátusi frakcióvezetőjével, aki a maga részéről szintén lehűtötte a reményeket, leszögezve, a Giuseppe Conte vezette kormány egyértelműen kiáll a menekültek elosztása, a kvóták mellett. 

– Olaszország a menekültkvótát elfogadja. Nem Olaszország feladata az összes Európába érkező menekült befogadása. Azért fogunk harcolni, hogy a menekülteket valamennyi EU-tagország között elosszák

– mondta a politikus.