Trump washingtoni látogatásra hívta Macront

2018. január 24., 07:26

Szerző:

Donald Trump amerikai elnök állami látogatásra hívta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt. 

A Fehér Ház kedden este hivatalosan is bejelentette a francia elnök meghívásáról. Kommentátorok emlékeztettek rá: évtizedek óta, egészen pontosan Calvin Coolidge elnöksége (1923 és 1929 között) óta Donald Trump az első amerikai elnök, aki első hivatali évét úgy zárta, hogy egyetlen államfő-partnerét sem hívta meg állami vizitre. Szemben az államfői munka- vagy magánlátogatással, az állami látogatás a diplomáciában a legmagasabb szintű hivatalos vizit, melynek során egy államfő másik államfőt hív meg, és ceremoniális körülmények között fogadja. Az állami látogatásokat a kétoldalú baráti viszony legmagasabb fokú kifejeződésének tartják.

Emmanuel Macront a Fehér Ház kertjében fogadják majd 21 ágyúlövés kíséretében. A vendég ezután magánbeszélgetést folytat Donald Trumppal. Ő lesz a Fehér Házban rendezendő elegáns vacsora díszvendége. Ezeket a vacsorákat általában a first lady tervezi el aprólékosan és nagy gonddal, s több száz vendéget hívnak meg. A francia elnök vizitjének időpontjáról a Fehér Ház egyelőre nem adott tájékoztatást.     

Trump tavaly nyáron Macron meghívására a francia nemzeti ünnepen rendezett felvonulás díszvendége volt Párizsban. Látogatásának időpontja egybeesett az Egyesült Államok első világháborúba történt hadba lépésének napjával. Az amerikai elnök és a francia köztársasági elnök többször is találkozott egymással tavaly és többször egyeztettek telefonon is. Sajtójelentések kifejezetten jónak írják le a viszonyukat, annak ellenére, hogy első találkozásukkor a francia elnök még nyíltan gúnyt űzött az amerikai kollégája allűrjeiből.