Szexuális zaklatási per Donald Trump ellen: „Ha van ideje golfozni, tárgyalásra is lenne”

2017. december 6. 13:44 - szerző: H.Sz.

Summer Zervos a 2007-es The Apprentice nevű amerikai tehetségkutatóban szerepelt, amikor állítása szerint a jelenlegi elnök, Donald Trump megfogta a mellét, többször szájon csókolta, és hozzádörgölte nemi szervét.

Az amerikai elnök a vádakat röhejesnek, száz százalékban hamisnak és egyenesen hazugságnak nevezte. Zervos ez után úgy döntött, beperli Trumpot rágalmazásért.

Zervos egy televíziós interjúban
Fotó: Youtube

Kedden a nő és ügyvédje meg is jelent a bíróságon. A tárgyalás első szakaszának célja az, hogy eldöntse, joga van-e Zervosnak beperelni egy hivatalban lévő elnököt.

Ennek nem kis tétje van tekintve, hogy ahogyan a The Cut emlékeztet, Trump úgy foglalta el pozícióját, hogy 75 polgári peres kereset volt benyújtva ellene. Ha Zervos sikerrel jár, és perelhet, akkor valószínűleg sokan követni fogják.

Az elnök ügyvédje, Marc Kasowitz megpróbálja ellehetetleníteni az ügyet. Nemcsak a fentiekre hivatkozott, azaz hogy regnáló elnök ellen nem lehet pert indítani, hanem arra is, Trumpnak nincs ideje bíróságra járni, hiszen 0–24ben elérhetőnek kell lennie.

A nő ügyvédje, Mariann Wang ezt hárította azzal, hogy „bár tudomásul veszik, hogy az elnöknek 24 órás a munkaideje, azt is tudják, hogy egy emberről beszélünk, aki nem fog 24 órán át dolgozni. – Biztosíthatjuk az elnök urat, hogy nagyon szívesen elmegyünk oda, ahol éppen golfozik, hogy két játék között tárgyaljuk az ügyet.”