Szex, hazugság, Instagram: luxusprostituált leplezte le a kapcsolatot Trump és Putyin környezete között

2018. február 11., 03:15

Szerző:

Oroszországban két nap után indexre tették azt a videót, amelyben a vezető ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij, azt állítja megtalálta a hiányzó láncszemet Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetének személyes kapcsolatrendszerében. 

Ez a hiányzó láncszem Szergej Prihodko miniszterelnök-helyettes, akiről Navalnij derítette ki, hogy 2016-ban a luxusjachtján látta vendégül Oleg Gyeripaszka Kreml-közeli milliárdos, Paul Manafortnak, Trump volt választási kampányigazgatójával a korábbi üzlettársa, de a történet azzal a rohammal kezdődik, amelyet még 2017 szeptemberében indított néhány kihívóan öltözött, luxusprostituáltként ismert nő a hatalomközeli televízió, a Lifenews stábja kíséretében az akkor a 2018-as elnökválasztásra készülő Navalnij egyik fővárosi irodája ellen. A bilincsekkel, miniszoknyában és mélyen kivágott blúzban érkező nők elkezdték provokálni a politikus munkatársait. Bár hasonló szabotázsakciókat időről időre sok ellenzéki szervezetnek el kell szenvednie Oroszországban, ami a leginkább felkeltette Navalnij figyelmét, az nem a provokáció ténye volt, hanem hogy utána egy Nasztya Ribka művésznéven ismert 21 éves fehérorosz luxusprostituált, Anasztazija Vasukevics írt az Instagramon egy posztot, amely szerint ő márpedig lefekteti politikust, az erről készült videót pedig  felteszi az internetre. 

Ribko és Gyeripaszka
Fotó: Instagram

A fenyegetés hatott, Ribkának pedig olyannyira sikerült felkeltenie Navalnij érdeklődését, hogy a politikus minden posztot átfésült az Instagram-oldalán. Így derült fény arra, hogy a magát szerényen csak szexvadászként aposztrofáló Ribka – aki már írt egy önéletrajzi könyvet is a munkájáról – még 2016-ban több videót is posztolt, amelyen Gyeripaszka és Prihodko társaságában lehet látni horgásztúra közben egy norvég partoknál cirkáló luxusjachton. A felvételek többsége arról szól, hogyan szórakoznak, az egyiken azonban Prihodko mellett ülve Gyeripaszka teljességgel váratlanul elkezd beszélni Ribkához arról, hogy miért rossz az orosz amerikai viszony. – Rossz a viszonyunk. Miért? Az ő barátja – int a miniszterelnök-helyettes felé –, Victoria Nuland miatt. Amikor annyi idős volt mint te – mondja Ribkának –, Nuland eltöltött egy hónapot egy orosz bálnavadász hajón. Azóta utál minket. (Nuland 2016-ban még az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára volt.) Gyeripaszka ezután felolvas egy részt Ribka könyvéből. Ebben a luxusprostituált arról ír, hogy a hasonló horgásztúrák alatt „üzleti kérdésekről” is szó esik. Prihodko állítólag Gyeripaszka magánhelikopterével repült el a horgásztúrára.

Navalnij mindebből azt a következtetést vonja le, hogy Manafortnak Gyeripaszka és Prihodko volt a kapcsolata Putyinhoz. Ez már csak azért is meglehetősen kényes információnak számít, mert egy 2016 júliusi levél tanúsága szerint Manafort tájékoztatást ígért Gyeripaszkának az akkor már gőzerővel zajló amerikai választási kampányról, kevesebb mint két héttel a Ribka–Gyeripaszka–Prihodko édeshármas norvégiai vakációja után pedig lemondott a Trump -kampány igazgatói tisztségéről.  Jelenleg 12 bűncselekménnyel – köztük az egyesült Államok elleni összeesküvéssel – vádolják abban a vizsgálatban, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat az amerikai elnökválasztásba történő orosz beavatkozás gyanújával.

Az orosz állami médiahatóság, a Rozkomnadzor egyébként nincs túlságosan elragadtatva Navalnij videójától, amelyet két nap alatt már több mint hárommilliószor néztek meg a YouTube-on, és már több orgánumtól is hivatalos levélben követeli, hogy mivel titoknak minősülnek, távolítsák el a megjelenési felületeikről a Navalnij videójában szereplő információkat. Gyeripaszka eközben mindent tagad, Navalnijt pedig egyelőre nem, Ribkát viszont beperelte a magánélethez való jogának  a megsértése miatt.

Ribka a maga részéről a botrány kitörése után azzal kezdte, hogy megköszönte Navalnijnak a könyve szárnyaló eladási mutatóit. Ezután bejelentette, hogy a luxusjachton csoportos nemi erőszak áldozata lett, hogy egy nappal később már azzal álljon elő, hogy ezt a bejelentést csak viccnek szánta. A szivárgó információk szerint éveken át viszonya volt Gyeripaszkával. Könyvének a címe is ez: Napló, avagy hogyan csábítsunk el egy milliárdost.