Philip Zimbardo cáfolja, hogy megrendezte volna a híres börtönkísérletet
Előfordulhat, hogy egyszerűen megrendezett volt a stanfordi börtönkísérlet, azaz minden idők egyik leghíresebb és egyben leghírhedtebb pszichológiai kísérlete, amely hivatalosan a máig bizonyítékként használnak arra, hogy a hatalom, illetve az alá-fölé rendeltség milyen érzelmi-pszichés reakciókat vált ki az emberekből.
1971-ben a Stanford Egyetem egyik épületének alagsorában diákok bevonásával vizsgálták a hatalom emberre gyakorolt hatását. A diákok egyik fele rab lett, másik fele börtönőr. Véletlenszerűen választották ki, hogy ki milyen szerepet játsszon, és bár a kísérlet vezetői semmilyen instrukciót nem adtak, a résztvevők olyan hamar és olyan extrém mértékben helyezkedtek bele a kísérletbeli státuszukba – a börtönőrök kegyetlenkedni kezdtek, a rabok némelyike pedig összeomlott, teljesen kiszolgáltatottá vált az elnyomástól –, hogy a kísérletet hamarabb le kellett állítani, nehogy valamely résztvevőben maradandó károkat okozzon.
Philip Zimbardo előadása 2017-ben a Budapesti Kongresszusi KözpontA kísérletet vezető, ezzel hírnevét megalapozó, azóta sztárpszichológusként ünnepelt Zimbardo akkoriban azt állította, a börtönőrök szerepét játszó résztvevők semmilyen utasítást nem kaptak, bizonyos keretek között teljes szabadsággal dönthették el, hogyan viselkednek, milyen módszereket tartana szükségesnek a rend fenntartásához.
A Medium cikkében az oknyomozó újságíró Ben Blum dokumentumokkal alátámasztva vonta kétségbe a kísérlet eredményét. Hangfelvételekkel bizonyította, hogy a kísérletben részt vevők nemhogy kaptak instrukciókat, hanem nagyon is egyértelműen el lett nekik mondva, hogyan viselkedjenek, különben a kísérlet nem fog működni. A pszichológiai szaklap, a Mindset ezután megkereste a kísérlettel hírnevet szerző Zimbardót, aki szisztematikusan cáfolja Blum állításait és áll ki korábbi eredményei mellett.
Zimbardo elismeri, hogy instrukciót adott arra, hogy tartsák fenn a jogszerűséget és a rendet, és követeljenek tiszteletet a raboktól, hogy a börtön valódiságának a látszata meglegyen.
Tehát volt olyan instrukció, hogy éljék bele magukat abba a szerepbe, ahogyan elképzelnek egy „kemény” börtönőrt.
Blum érvként sorakoztatta cikkében, hogy Zimbardo csoportjának egy tagja a nyilvánosság előtt hibásnak és hamisnak bélyegezte a kísérletet. Ennek bizonyítéka szerinte a Carlo Prescott nevéhez kötött „A Stanfordi börtönkísérlet hazugsága” című, 2005-ben publikált írás áll. Zimbardo szerint a valóságban Prescottnak köze sincsen ehhez az íráshoz, csupán felhasználták a nevét.
A vádak következő pontja az, mely szerint egy fogvatartott, Doug Korpi csupán megpróbálta utánozni az idegösszeomlás tüneteit, lényegében szimulált. Zimbardo felhívja rá a figyelmet, hogy Korpi narratívája az évek során sokat változott, számos különböző indokot adva arra, miért hagyta el a kísérletet. A közleményben a kutató bevallja, ő maga is kételkedett Korpi reakciójának őszinteségében, de egyetértett abban, hogy mindenképp helyénvalóbb lenne szabadon engedni a fiatalt.
Blum állította, hogy Zimbardóék szándékosan nem szakértők által felülvizsgált folyóiratokban publikálták eredményeiket, így elkerülve a visszautasítást. A kutató erre azt válaszolta, hogy korábban támogatást kapott az Journal of the Office of Naval Researchtől, akik ennek okán ragaszkodtak hozzá, hogy náluk lássanak közöljék az eredmények először.
Blum másik érve, hogy egy brit társaság nem tudta megismételni a kísérletet, így annak eredményei tudományos szempontból kétségesek. Blum ezt egy BBC-műsorra alapozva állítja. Zimbardo szerint ez a műsor egyáltalán nem mérvadó, ugyanis nem felel meg olyan feltételrendszereknek, hogy annak alapján egy tudományos kísérlet megismételhetőségét vitathassuk. Szerinte hatalmas befolyásoló erővel bírhatott a színészekre a tény, hogy viselkedésükről olyan felvétel készül, amiről tudják, világszerte elérhető lesz a közönség számára.
