Oroszország fegyverkezik, ismét hidegháborús szelek fújnak

2017. november 22. 19:09 - szerző: Kulcsár István

A korábbi évtizedekben az amerikai–szovjet, majd orosz fegyverzetkorlátozási, -ellenőrzési, később fegyverzetcsökkentési tárgyalások, szerződések hírével volt tele a nemzetközi sajtó. Az utóbbi időben azonban jószerével csak arról olvashatunk, hogy Oroszország is erőteljesen fegyverkezik, ismét hidegháborús szelek fújnak.

Amikor Donald Trump bevonult a Fehér Házba, orosz részről még fűztek bizonyos illúziókat a két nukleáris hatalom Barack Obama elnöksége idején erősen megromlott kapcsolatainak javulásához. Azóta azonban kiderült, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben talán még aktívabban kívánja fejleszteni katonai kapacitását, mint a megelőző években. Az elnök állítólag a sokszorosára akarja növelni az amerikai nukleáris erőket.

Vlagyimir Putyin megroggyant, technikailag legatyásodott, morálisan széteső haderőt örökölt elődjétől. Ezt nemcsak a csecsen háborúk mutatták, hanem például a 2008-as grúziai fegyveres konfliktus is, amelyben az orosz erők a sokszoros túlerejükre támaszkodva nem szerepeltek ugyan le olyan szégyenteljesen, mint Csecsenföldön, de azért távolról sem álltak a helyzet magaslatán. Hat évvel később viszont a Krím megszállását katonai szempontból már mintaszerűen hajtották végre. A jelek szerint kitűnően kiképzett, jól felszerelt különleges erőik egyetlen puskalövés nélkül vették birtokukba a nemzetközi jogi értelemben kétségtelenül Ukrajna részét képező félszigetet.

Napjainkban az orosz légierő és flotta már az európai kontinens határain túl is eredményesen tevékenykedik. Szíriában alapvetően ennek a támogatásnak köszönhetően van megszilárdulóban a korábban már végveszélybe került Aszad-rezsim, és ezt Washington kénytelen lenyelni.

Részben erre célozhatott Scott Ritter amerikai szakértő, amikor a tekintélyes brit Spectator hasábjain annak a nézetének adott hangot, hogy „az orosz–amerikai fegyverkezési versenynek vége, és Oroszország győzött”. Ez az állítás ugyan nyilvánvalóan több mint túlzó, mindamellett elárul valamit a közelmúltig egyoldalú orosz–amerikai katonai egyensúlyban, pontosabban annak hiányában bekövetkezett változásokról.

Noha pénzügyi okok az idén rákényszerítették Oroszországot a katonai költségvetés bizonyos fokú csökkentésére, úgy tűnik, hogy a prioritásnak számító területek a kisebb ráfordítások ellenére is gyorsan fejlődnek. Jellemző példa erre a hiperszonikus, úgynevezett 4202-es objektum sikeres tesztelése. Ez az interkontinentális rakéta a nukleáris robbanófejet a hangsebesség tizenötszörösével repíti célpontja felé, vagyis nem hagy időt arra, hogy elfogják és megsemmisítsék. Ez állítólag több évtizedig behozhatatlan előnyt biztosít Oroszországnak az Egyesült Államokkal szemben.

Fotó: MTI / EPA

A tervek szerint már a jövő év végén hadrendbe áll a Szarmat (NATO-kódneve: Satana) interkontinentáls ballisztikus rakéta, amellyel állítólag a hirosimainál kétezerszer pusztítóbb nukleáris csapást lehet mérni az ellenségre.

Már élesben is vizsgáztak azok a közepes hatótávolságú orosz robotrepülőgépek, úgynevezett szárnyas rakéták, amelyeket a Kaszpi-tengeren úszó hadihajókról indítottak szíriai célpontokra. Mostanában kezdik meg a 2015-ös győzelem napi díszszemlén bemutatott Armata lánctalpas páncélos gyártását. Brit katonai szakírók feltartóztathatatlannak mondják ezt a nehéz harckocsi és a páncélozott harcjármű tulajdonságait ötvöző tankot. Már hosszú évekkel ezelőtt hadrendbe állították, sőt exportra is szállítják az oroszok a maga nemében ugyancsak páratlannak mondott Sz–400 légvédelmi és rakétaelhárító komplexumot, amely egyidejűleg 80 ellenséges rakétát, illetve repülőgépet képes „szemmel tartani”. A tervek szerint 2019-ben kezdik meg a korszerű, a negyedik és az ötödik nemzedékbe sorolható MiG–35 vadászrepülőgépek gyártását. Újra hadrendbe állították az úgynevezett atomvonatokat, vagyis a vasúti szerelvényeken mozgatott és ezért rendkívül mobil indítóállású interkontinentális rakétákat. A 24 ezer tonna vízkiszorítású, 24 interkontinentális rakétát szállító Borej mintájú atommeghajtású tengeralattjárókból ma három járja a világtengereket. 2021-ig nyolc további épül, közülük öt korszerűsített.

Mielőtt azonban a fentiek alapján az olvasó azt hihetné, hogy a fegyverkezés terén Oroszország máris lelépte jelenleg legnagyobb potenciális ellenfelét, az Egyesült Államokat, nem árt felfigyelni legalább egyetlen összehasonlító adatra. A korszerű hadviselésben rendkívül nagy súllyal bíró, a különféle rendeltetésű fegyverzetet koncentráló, elképesztően drága atommeghajtású repülgéphordozókból az amerikai flotta tizeneggyel dicsekedhet, az orosz azonban eggyel sem. Az egyetlen, amellyel mégis rendelkezik, az Admiral Kuznyecov, a legrosszabb oldaláról mutatkozott be a szíriai hadjáratban a Földközi-tengeren, és most több évig tartó korszerűsítésre várva egy hajógyárban vesztegel.

A korszerűsítés egyébként is központi jelszó az orosz fegyveres erőknél. Jelenleg a haderő fegyverzetének ötven – igaz, ezen belül a nukleáris fegyverzetnek a kilencven – százaléka mondható csak korszerűnek. 2021-re a tervek szerint a fegyverzet 70 százalékát teszik már majd ki az új fejlesztések. Ezeket az adatokat maga Putyin elnök közölte sajtóértekezletén. A melldöngetések mellett egyébként is egyre gyakrabban figyelhető meg a józan hozzáállás.

Az utóbbinak köszönhetőek a többi között a nem „szuper” fejlesztések, hanem az olyan, a hadsereg szellemét, egyben harckészségét javító tényezők, mint a tisztképzés, általában a kiképzés színvonalának emelése, a tisztek – egyelőre többnyire szánalmas – lakáskörülményeinek javítása, a tiszti és tiszthelyettesi hangnem moderálása. Ide sorolható a kötelező sorkatonai szolgálat tartamának megfelezése két évről egyre, ezzel párhuzamosan a szerződéses katonák arányának jelentős növelése. Célszerűbb és kényelmesebb egyenruhát kapnak a kiskatonák, jobb minőségű és változatosabb lett az étkeztetésük. A fegyveres erők nagyjából egymilliós létszáma stabilnak látszik, igaz, emellett létrehozták az amerikai Nemzeti Gárdára hajazó területi csapatokat.

Ugyanakkor Oroszország aligha próbál teljes katonai paritást elérni az Egyesült Államokkal. „Nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államoktól eltérően mi nem egyetemes, hanem kontinentális nagyhatalom vagyunk” – jelentette ki egy tévéműsorban Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes. Az amerikaiak is fejlesztenek, a fegyverkezési hajsza kétoldalú. Kétségtelen persze, hogy Oroszoszág fegyverkezik, csak az kétséges, hogy mikor kezdeményez ő és mikor reagál csupán. Fegyverkezésének ütemét mindenesetre befolyásolják saját pénzügyi lehetőségei, amelyek nem kis mértékben függnek fegyverexportjától (Kínába, Iránba és újabban már Szaúd-Arábiába is), no meg persze a kőolaj világpiaci árának alakulásától.