Orbán Putyin pincsije – mondta a tekintélyes német kereszténydemokrata politikus, de azért azt kívánja, hogy a Fidesz nyerje meg a választást

2018. március 21., 11:55

Szerző:

A Fidesz német testvérpártjaként számon tartott Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, Michael Gahler nagyon felhúzta magát Magyarország Ukrajna-politikáján. Gahler a 2010 előtti időszakban nem egy alkalommal bírálta az akkori MSZP-SZDSZ-kormányokat, a Fidesz 2010-es hatalomra kerülését követően pedig kifejezetten védte Orbán Viktor politikáját. Egészen mostanáig.

A német poltikussal az Azonnali készített interjút, amelyből kiderül, hogy a német politikus az ukrán oktatási törvény körüli vita idején, januárban Vlagyimir Putyin pincsijének nevezte Orbán Viktort. „Ukrajna akkor hibát követett el, majd közölték, dolgoznak azon, hogy ezt korrigálják. Ezt illene tudomásul venni" – mondta, hozzátéve, a magyarok túllőnek a célon, ha ugyanis valóban csak az oktatási törvényről lenne szó, Budapestnek el kellene ismernie, ha Kijev az általuk kívánatosnak vélt irányba mozdul el.

Michael Gahler
Fotó: Wikimedia

De Gahlernek az a benyomása, hogy nem csak az ukrán nyelvtörvényről van szó. Orbán igencsak szívesen kokettál Putyinnal, örömmel szerepel fele egy fotón. Nem hinné, hogy ennek a magyarok örülnének, hogy a Putyin-barátsággal aligha lehet szavazókat szerezni. Úgy látja: a magyarok többsége legalább annyira kritikus Putyinnal szemben, mint ő, vagy mint szerencsére sokan Kelet-Európában.

Gahler az interjúban elmondja, hogy azok egyike, akik világosan különbséget tesznek Lengyelország és Magyarország között. Bár nem tetszik neki minden, amit Orbán mond, a magyar miniszterelnök legalább mégsem erőszakolta meg országa alkotmányát, és az Európai Bizottság által kifogásolt dolgokat sem ignorálta, mint a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS). Megjegyezte, a magyar kormányt azért sem kritizálta soha, hogy biztosította a külső schengeni határokat,  ezt a lépését Orbánnak kifejezetten üdvözli. Nagyon reméli azonban, hogy „magyar barátaik” nem ülnek be a csónakba Jaroslaw Kaczyński PiS-elnök mellé. Nem ott van a helyük. Éppen ezért nem is szabadna kiállniuk mellette. Ez hamis szolidaritás – fogalmazott.

Ami Soros Györgyöt illeti, azt mondta, nem gondolja, hogy a multimilliárdos fenyegetést jelentene, azt sem, hogy illegális tevékenységekben venne részt Magyarország ellen. Gahlert csak az érdekli, hogy a CEU működhet-e tovább Budapesten vagy sem. Mindezzel együtt azt kívánja, hogy hogy „fideszes barátai" nyerjék meg a választást, bár a kétharmadnak nem örülne. Egy esetleges Fidesz-Jobbik koalíciót borzalmasan rossz ötletnek tartana, az OLAF-ügyről, kellő információ híján nincs plasztikus véleménye. A Fidesz Európai Néppártból való kizárásáról szólva azt mondta, nem akarja, hogy erről akár csak a vita elkezdődjön a párton belül, így érveket sem szállítana hozzá.

„Azt szeretném, ha a Fidesz velünk maradna" – összegzett.