Öngyilkos lett a menekült, akit nyolc év után utasítottak ki Németországból, lemondásra szólítják fel a belügyminisztert

2018. július 13. 22:11 - szerző: Ágoston Zoltán

Nem akar lemondani Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, akit mások mellett Gyde Jensen, a Bundestag emberi jogi bizottságának az elnöke is távozásra szólított fel azután, hogy kiderült, Kabulban öngyilkos lett egy afgán férfi, akit nyolc év németországi tartózkodás után utasítottak ki a hamburgi hatóságok, és szállítottak vissza az afgán fővárosba – derül ki a Tagesspiegel cikkéből. A belügyminiszter annak ellenére hárította a felelősséget a hamburgi hatóságokra az ügyben, hogy nemrég egy sajtótájékoztatón

azzal a bejelentéssel ünnepelte a pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) fellépését a bevándorlás ellen, hogy  Németországból 69 menekültet fognak deportálni az ő 69. születésnapján. Ez július 4-én volt. Az a menekült, aki Kabulban öngyilkosságot követett el, egyike volt ennek a 69 menekültnek.

– Az egész procedúra rendkívül sajnálatos, de a hamburgi hatóságok kérdezzék, miért választották ki éppen őt – nyilatkozta Horst Seehofer. A lemondását pedzegető felszólításokat nem akarta kommentálni. Gyde Jensen a maga részéről csak annyit mondott, hogy ha a szövetségi belügyminiszter 69 menekült kiutasítását ünnepli a 69 születésnapján, akkor nem jó állást választott magának.

Horst Seehofer és Angela Merkel
Fotó: DPA/Kai Nietfeld

Az észak-afganisztáni Balkh tartományból származó 23 éves férfi holttestét július 10-én találták meg abban a kabuli szállodában, a Hotel Spinsarban amelyet az International Organization for Migration nevű kormányközi szervezet tart fenn. Hafiz Ahmed Miakail afgán menekültügyi miniszter is megerősítette. hogy a a Németországból kiutasított 69 ember egyike önkezével vetett véget az életének. Felakasztotta magát.

 A bajorországi CSU nemrég szinte koalíciós szakításig fajuló vitát folytatott a testvérpárttal az Angela Merkel fémjelezte CDU-val szigort követelve a kancellártól a menekültek hogy ne engedjék be Németországba azokat, akik nem jogosultak menekültstátuszra. A CDU engedett, így Németországba ezután 

  • az osztrák határon nem engedik be azokat, akik nem jogosult menekültstátuszra vagy menekültként már regisztráltak az EU egyik másik tagországában,
  • az érkezőket olyan tranzitzónákba zárják, ahol a menedékkérelmükről szóló döntésig élniük kell. 
  • a menedékkérelmeket gyorsított eljárásban bírálják el,
  • aki pedig nem jogosult menekültstátuszra Németországban, azt a tranzitzónából visszaküldik abba az országba, amely eljárhat az ügyében.

Horst Seehofer – aki Orbán Viktor legfőbb németországi szövetségesének számít – egyébként a lemondásával fenyegetett, ha a CDU nem teljesíti a CSU követeléseit. A CSU októberben esélyesként indul a bajorországi parlamenti választásokon, addig viszont láthatóan versenyezni akar bevándorlás-ellenességben a felmérések szerint egyre népszerűbb szélsőjobboldali párttal, az Alternative für Deutschlanddal.

Ami Orbánt illeti, őt Merkel a múlt kedden fogadta Berlinben. Bár a magyar miniszterelnök inkább pénzért és támogatásért ment a német kancellárhoz, a közös sajtótájékoztatójuk a menekültekkel kapcsolatos nézetkülönbségeikről szólt. És arról, hogy Orbán – aki akkorát hazudott Merkel előtt, hogy maga is elvigyorodott utána – azt sem érti, mi az, hogy humanitás.