Nem mintha meglepődtünk volna, de Putyin bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson

2017. december 6. 19:24 - szerző: 168 Óra/MTI

Vlagyimir Putyin orosz államfő bejelentette szerdán Nyizsnyij Novgorodban, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. A hivatalban lévő orosz államfő ezt a fennállásának 85. évfordulóját ünneplő GAZ autógyárban jelentette be. „Igen, jelöltetni fogom magam az Oroszországi Föderáció elnöki posztjára” – jelentette ki az elnök.

A 65 éves politikusnak nagy az esélye arra, hogy a március 18-án megtartandó elnökválasztáson ismét fölényesen győzzön, közvélemény-kutatások szerint ugyanis a polgárok négyötöde támogatja, annak ellenére hogy Oroszország gazdasági nehézségekkel küzd, konfliktusban áll a Nyugattal, és az államfő kormányzási módszereit a liberális ellenzék és a külföld is bírálja.

Putyin gyakorlatilag 1999. december 31., vagyis Borisz Jelcin elnök lemondása óta irányítja Oroszországot államfői vagy miniszterelnöki minőségben. Negyedik alkalommal pályázik az elnökségre.

Fotó: MTI / EPA

Vlagyimir Putyint 2000-ben és 2004-ben négyéves időszakra választották meg államfővé, majd, mivel az orosz alkotmány nem enged meg kettőnél több egymást követő elnöki ciklust, helyet cserélt Dmitrij Medvegyev addigi miniszterelnökkel. (Persze Medvegyevet szabályosan, demokratikusan választották meg, ez nem kérdés.) Négyévi kormányfői tevékenység után – mialatt például az elnöki mandátumot hat évre emelték – Putyin 2012-ben ismét államfő lett, Medvegyev pedig visszakerült a kormányfői pozícióba.

Vlagyimir Putyint hívei a Szovjetunió széthullását követő zűrzavar utáni stabilitás megteremtőjeként és Oroszország nagyhatalmi státusának helyreállítójaként tisztelik, bírálói viszont autoriter és geopolitikai elégtételre törekvő vezetőt látnak benne.

A Levada Központ ezen a héten közölt felmérése szerint az oroszok 58 százaléka készül voksolni a 2018-as elnökválasztáson – ami jelentős visszaesés az 2008-as 75 százalékos választási készséghez képest –, közülük pedig 67 százalék adná a szavazatát Vlagyimir Putyinra.

Az orosz elnök 16 évig hírszerzőként szolgált a KGB-nél, majd 1991-ben a szentpétervári önkormányzat helyettes vezetője lett. Jelcin 1996-ban szólította az apparátusába, ahol karrierje gyorsan ívelt felfelé, majd a reformer vezető távozása után ügyvezető elnök lett.

Amennyiben jövőre ismét megválasztják államfőnek, 2024-ig, 72 éves koráig lehet Oroszország elnöke. Erre pedig jó esélye van, mert egyes felmérések szerint támogatottsága 80 százalék körül jár. Egy fényűző márciusi rendezvényen Moszkvában megkérdezte a jelenlévő fiatalokat, hogy támogatnák-e őt, ha megint jelölteti magát elnöknek. A közönség hangos igennel felelt a kérdésre. Putyin azt válaszolta erre, hogy tisztában van azzal, hogy hamarosan döntenie kell az ügyben, és megígérte, hogy fog is. Megtörtént.

Teljes vagyonáról csak becslések vannak. A 2011-es év végi vagyonnyilatkozatát azért kellett tennie, hogy államfővé választhassák. Ebben azt írta, bankszámláján csupán 200 ezer dollár van. Ebből az összegből azonban nyilvánvalóan nem tudná finanszírozni fényűző életét. Becslések szerint ő a világ leggazdagabb embere, még Bill Gateset is megelőzheti. Ezt azonban még senkinek nem sikerült bizonyítania, de ekkora összeg nem fedezi azt a luxust, amiben az orosz elnök él: 58 repülőgépből és helikopterből álló gépparkját, jachtjait, húsz villáját és palotáját.