Nem fogadták el az általa felajánlott bért, belebukott a sztrájksorozatba az Air France vezérigazgatója

2018. május 5., 06:31

Szerző:

Lemondott péntek este Jean-Marc Janaillac, az Air France elnök-vezérigazgatója, miután a szakszervezetek után a francia légitársaság dolgozói is elutasították a vezetőség bérmegállapodás-tervezetét. A remélt megállapodás megoldhatta volna a két és fél hónapja tartó szociális konfliktust, és véget vethetett volna a sztrájksorozatnak.

Az Air France vezetője április 21-én jelentette be: belső konzultációt indít annak érdekében, hogy a dolgozókat egyesével győzze meg a szakszervezetek által elutasított bérmegállapodásról. Arra az esetre, ha az április 26-ától május 4-ig tartó szavazás eredménye negatív lenne, Jean-Marc Janaillac kilátásba helyezte lemondását, jóllehet a voksolásnak nem volt jogi ereje. 

Az Air France 46 771 alkalmazottjának 80,33 százaléka vett rész a szavazáson, s 55,44 százaléka elutasította a vezetőség ajánlatát. A francia légitársaság mellett az Air France-KLM francia-holland cégcsoportot is 2016 július óta vezető, 65 éves Jean-Marc Janaillac ezt követően jelentette be lemondását. – Vállalom a szavazás következményét, és a következő napokban benyújtom a lemondásomat az Air France és az Air France-KLM igazgatótanácsának – mondta az elnök-vezérigazgató párizsi sajtótájékoztatóján. A légitársaság közleménye szerint Jean-Marc Janaillac május 9-re hívta össze a igazgatótanácsot, amelynek hivatalosan is benyújtja a lemondását. 

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszternek és Élisabeth Borne, a közlekedési tárca vezetőjének közleménye szerint az igazgatótanácsnak kell meghatároznia a kialakult válsághelyzetben a megoldás feltételeit. Mindketten üdvözölték Jean-Marc Janaillac bátorságát és a válságkezelő munkát, amelyet az elmúlt két évben a cégcsoport élén végzett.

A francia álam 14 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az Air France tőkéjében. 

Az elnök-vezérigazgató távozása a bizonytalanságba sodorhatja a francia-holland légitársaságot, amely pénteken közölte, hogy az első negyedévben 300 millió eurós bevételkiesést okozott a február 22. és április 24. közötti 11 sztrájknap. 

A dolgozók csütörtökön és pénteken is sztrájkoltak, és a szakszervezetek jelezték, hogy az elnök-vezérigazgató lemondása ellenére megtartják a hétfőre és keddre tervezett munkabeszüntetésüket is, a követeléseiken pedig nem változtatnak. 

Az ágazatban dolgozó 11 szakszervezet béremelésért sztrájkol, és legalább 5,1 százalékos emelést követel, míg a cégvezetés a fizetések reálértékét megtartó 1 százalékos emelésre látott eredetileg lehetőséget, ezt később 2 százalékra módosította az idei évre, és 2021-ig általánosságban 7 százalékos emelést javasolt egyéni juttatásokkal kiegészítve, de sem a szakszervezetek, sem a dolgozók nem fogadták el az ajánlatot. A menedzsment szerint nem lehet teljesíteni a dolgozók követelését úgy, hogy ne sérüljön a cég hosszú távú növekedési terve. A francia légitársaságnál 2011 óta nem volt béremelés.