Mianmar Nobel-békedíjas vezetője az ENSZ Nemzetközi Bírósága elé járul a rohingyák elleni népirtás miatt

2019. november 20., 21:35

Szerző:

A mianmari kormány szerdán bejelentette, hogy Aung Szan Szú Kji mianmari vezető a következő hónapban megjelenik az ENSZ elsődleges bírói szerve előtt, miután Gambia pert indított Mianmar ellen a rohingja muszlim kisebbség elleni népirtás vádjával.

A Nobel-békedíjas mianmari vezető fogja vezetni a jogi csapatot az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) előtt, hogy "megvédje Mianmar nemzeti érdekeit" - fogalmazott közleményben a kormány.

Az ENSZ nyomozói korábban azzal vádolták meg a mianmari hadsereget, hogy tömeggyilkosságokat és egyéb atrocitásokat követett el a muszlim kisebbség tagjaival szemben a "népirtás szándékával" egy 2017-es művelet során, aminek következtében több mint 700 ezer rohingja muszlim menekült át a szomszédos Bangladesbe.

Egy független tényfeltáró misszió szerint katonák nőket és gyerekeket erőszakoltak meg csoportosan, falvakat romboltak le, és élve elégettek embereket otthonaikban a nyugat-mianmari Arakán államban folytatott műveletük során. Ezeket a megállapításokat mind a mianmari hadsereg, mind a kormány határozottan visszautasította.

Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) azzal a váddal, hogy a délkelet-ázsiai állam népirtást hajtott végre a muszlim rohingja kisebbség ellen. A muszlim többségű, kicsiny nyugati afrikai ország az 57 tagú Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) nevében lépett fel.