Meglepő fordulat – zsidózó náci volt, meleg antirasszista lett

2017. október 18., 15:22

Szerző:

Habzó szájú, évtizedeken át gyűlölködő, zsidózó náciból antirasszista meleg – elmondása szerint ilyen pálforduláson ment át az elmúlt hónapokban egy brit férfi. Kevin Wilshaw a brit Channel 4 csatornának pakolt ki, szó szerint is: arcát vállalva megmutatta a nyilvánosságnak azokat a náci relikviákat, amelyekkel sokáig körbevette magát, de nemrég dobozba kerültek – írja a HVG.

Wilshaw a brit Nemzeti Front jól ismert arca volt már a nyolcvanas években: részt vett események szervezésében, felszólalt azokon, még idén is szónokolt. Erőszakos múltját azonban hátrahagyta, elmondása szerint azért, mert támadták a mozgalomban, amiért meleg. Ráadásul felfedte azt is, hogy édesanyja zsidó származású volt. Apja egyébként hozzá hasonlóan erősen szélsőjobbos nézeteket vallott.

Kevin Wilshaw azt mondta, hogy az iskolában sosem voltak barátai, és egyszerűen csak tartozni akart valahova, így keveredett szélsőjobbosok közé. Állította viszont, hogy soha senkit nem bántott fizikálisan, mások bántalmazásától „felfordult a gyomra”.

A The Daily Mail emlékeztet: Wilshaw-t a kilencvenes évek elején letartóztatták, mert megrongált egy mecsetet Aylesburyben, idén márciusban pedig internetes gyűlölet-bűncselekmény miatt vitték be.

A férfi ma már azt mondja, hogy bűnösnek érzi magát, szeretné ledobálni magáról a múlt terheit, és rendezni a kapcsolatát a családjával. Újabban már a Hope not Hate nevű antirasszista csoportnak dolgozik.