Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy humoristát, a nyomozó megjegyzése miatt kitört a hatalmas felháborodás

2018. június 19., 17:30

Szerző:

Azután, hogy Eurydice Dixon befejezte stand up estjét múlt kedden egy melbourne-i bárban, megivott egy italt barátjával és nagyon jó hangulatban távozott.

Hazafele vett egy kis ennivalót. Nem a szokásos útvonalán, a jó környéknek számító Princes Parkon keresztül sétált hazafelé. Éjfél előtt nem sokkal küldött egy sms-t barátjának, hogy nemsokára biztonságban hazaér. De sosem érkezett meg.

Fotó: Facebook

a fiatal nő holttestére egy járókelő talált rá egy futballpálya közepén nem sokkal hajnali 3 óra előtt, mindössze néhány száz méterre az otthonától. Nem sokkal később letartóztattak egy 19 éves férfit, akit a nő megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak. A rendőrség szerint támadó és áldozat nem ismerte egymást.

a feltörekvő, tehetséges humorista halála hatalmas hullámokat ver Ausztráliában, ahol  elindult a párbeszédet arról, ki a hibás azért, hogy ilyesmi megtörténhet - írja a Guardian.

Felháborodás főként azért tört ki, mert Dixon halálának másnapján az ügyön dolgozó egyik vezető rendőr azt nyilatkozta, hogy az embereknek felelősséget kell vállalniuk saját biztonságukért. - Mindig figyeljenek a környezetükre, pláne ha egyedül mennek hazafele. Ha van mobiltelefonjuk, vigyék magukkal, ha aggódnak valami miatt, tárcsázzák a rendőrséget - hangsúlyozta a rendőr.

Maga a tanács logikus, ám sokak szerint kevés és érzéketlen, tekintve, hogy a megtámadott nők mindig ezt hallják. Vagyis azt, hogy figyelniük kell ruházatukra, arra, hogy mit mondanak, hogyan viselkednek. A fókusz tehát rajtuk van, az ő tetteiken és nem a támadó viselkedésén.

A lap emlékeztet, hogy egy évtizeddel ezelőtt az olyan borzalmak, mint Dixoné, azaz, hogy egy teljesen ismeretlen férfi támad egy nőre, csupán rémhírnek minősültek, senki sem tartotta valószínűnek, hogy ilyesmi megtörténhet. Most viszont sokan, köztük az ország konzervatív miniszterelnöke, a Liberális Párt vezetője, Malcolm Turnbull is kénytelen végiggondolni a nők elleni erőszak kulturális és strukturális okait is. - Ausztráliának el kell érnie, hogy a férfiak tiszteljék a nőket. Kezdve a legkisebbekkel, a gyerekeinkkel, unokáinkkal - mondta a miniszterelnök, amit az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Bill Shorten azzal egészített ki, hogy nemzetként kell eldönteni, hogy a nők elleni erőszak megelőzhető.

Az ausztrál gyilkossági ráta 25 év alatt most a legalacsonyabb, az áldozatok többségével pedig olyan személy végez, akit ismer. Az elkövetők 80 százaléka férfi.

Clementine Ford, az ausztrálok körében ismert feminista író az üggyel kapcsolatban kiemelte, hogy a szexista spektrum elég széles, kezdve a nemi erőszak viccekkel, alkalmankénti hímsovinizmussal és online fenyegetésekkel egészen a nemi erőszakig. - Ezek a viselkedésformák nem egyik napról a másikra alakulnak ki férfiakban, hanem idővel formálódnak - írta Ford, aki hozzátette, hogy a férfiak abban segíthetnek, hogy elítélik a szexista, erőszakos vicceket és elősegítik a nemek közti egyenlőséget például a munkahelyen is.