„Még új fiú” – Orbán visszaszólt Macronnak

Szerinte a francia elnök még nem tudja, hogy mit illik és mit nem.

2017. június 22., 15:08

A magyar miniszterelnök Emmanuel Macron a The Guardiannek adott interjújára reagált az után, hogy megérkezett Brüsszelbe az Európai Unió június 22–23-i csúcstalálkozójára. Ebben a francia elnök úgy nyilatkozott, „Európa nem szupermarket”, azoknak a tagországoknak pedig, amelyek  nem tartják tiszteletben a demokratikus alapértékeket, viselniük kell ennek a politikai következményeit is. Orbán Viktor szerint a francia elnök „még új fiú”, aki nem ismerte ki magát az Európai Tanácsban, és nem tudja, hogy mit illik és mit nem.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Azt nem tartja bizalomgerjesztőnek – tette hozzá a miniszterelnök –, hogy belépőként „belerúgott” a visegrádi országokba.

A két politikus holnap délelőtt személyesen is találkozni fog a Franciaország–V4-találkozón. Ami az EU-csúcsot illeti, annak fő témája a közös védelempolitika kialakítása lesz. A kétsebességes Európa ötletéről – amelynek a francia elnök mellett kezd a híve lenni Angela Merkel német kancellár is, és amelynek az élbolyából Magyarország borítékolhatóan kimaradna – hivatalosan nem lesz szó.