Lógni fog, aki kitűzi a székely zászlót – fenyegetőzött a román miniszterelnök

2018. január 11., 17:19

Szerző:

„Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is". Ezt Mihai Tudose román miniszterelnök nyilatkozta a székely zászlóról az erdélyi autonómia kapcsán a Realitatea hírtelevíziónak még szerda este. A műsorban nem lehetett pontosan hallani, mit mondott, közben azonban megjelent a teljes nyilatkozat leirata, abban szerepel a fenyegető mondat. 

A miniszterelnököt azzal kapcsolatban kérdezte szerdán az egész este a magyar kérdéssel foglalkozó Realitatea, hogy kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról. Tudose szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar pártok felvetését, alábecsülni sem kell, de túlságosan nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki. Úgy vélte, hogy az autonómianyilatkozatnak csupán az a célja, hogy román-magyar marakodással teljen el Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi éve.

Arra is kitért, hogy az autonómiaterveket összehangoló magyar pártok nem képviselnek jelentős politikai erőt Romániában. „Ezek ott vannak náluk (a magyaroknál) az udvarban. Nem kell semmibe venni őket, de nem is kell nagyon lobbanékonyan viszonyulni a kérdéshez" – jelentette ki a miniszterelnök, akinek a rossz telefonos kapcsolat miatt a stúdióban ülők is csak részben értették a nyilatkozatát.

A műsorvezető kérdésére, hogy „akkor az az ön válasza, hogy ez (az autonómia) kizárt?" Mihai Tudose azt felelte: „nem lehet szó róla".

A magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudose román miniszterelnököt Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez méltatlannak minősítette a román kormányfő nyilatkozatát. Úgy vélte, hogy „a primitív és középkori viszonyokra jellemző" nyilatkozatával a miniszterelnök „leplezetlenül megfenyegette" a székelyföldi magyar közösséget. 

„A miniszterelnök vagy nem tájékozott, vagy semmit nem értett meg az RMDSZ arra vonatkozó javaslatából, hogy kezdődjön őszinte párbeszéd a románokkal az autonómiáról" – fogalmazott Porcsalmi Bálint. Hozzátette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, „de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele".